Polinszky Károly | |
Született | 1922. március 19. Budapest |
Elhunyt | 1998. augusztus 15. (76 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Tisztsége |
|
Iskolái | |
Kitüntetései |
|
A Magyar Népköztársaság oktatási minisztere | |
Hivatali idő 1974. június 21. – 1980. június 27. | |
Előd | nincs oktatásügyi tárca |
Utód | nincs oktatásügyi tárca |
A Magyar Népköztársaság művelődésügyi minisztere | |
Hivatali idő 1974. május 14. – 1974. június 21. | |
Előd | Nagy Miklós |
Utód | Orbán László (kulturális miniszterként) |
Politikai pályafutása | |
Párt | Magyar Dolgozók Pártja (1948–1956) Magyar Szocialista Munkáspárt (1956–) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Polinszky Károly (Budapest, 1922. március 19. – Budapest, 1998. augusztus 15.) Kossuth-díjas vegyészmérnök, oktatáspolitikus, a kémiai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Oktatás- és tudományszervezési munkája eredményeként jöttek létre, majd évekig irányítása alatt működtek a Veszprém városát a hazai vegyipar egyik felsőoktatási és kutatási bázisává tevő intézmények: a Nehézvegyipari Kutatóintézet (1949–1952), a Veszprémi Vegyipari Egyetem (1951–1963), valamint a Műszaki Kémiai Kutatóintézet (1960–1963, 1966–1974). 1974-ben egy hónapig Magyarország művelődésügyi, 1974-től 1980-ig oktatásügyi minisztere volt.
A budapest-belvárosi Eötvös József Főreálgimnázium befejezése után felsőfokú tanulmányait 1940-től a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végezte, 1944-ben szerezte meg vegyészmérnöki oklevelét. 1944–1945-ben a műegyetem szervetlen kémiai tanszékén oktatott tanársegédként, 1945-től 1948-ig pedig a kémiai technológiai tanszéken adjunktusként. 1948-ban megszerezte a műszaki doktori oklevelet, s ugyanebben az évben a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet osztályvezetőjévé nevezték ki.
1948-ban csatlakozott a Magyar Dolgozók Pártjához, s feladata az ipari kémiai kutatóintézeti háttér, valamint a vegyészképzés szervezése volt. 1949-től három évig az általa alapított, 1991-ben megszűnt veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet (NEVIKI) igazgatója volt, s ugyancsak 1949-től a Budapesti Műszaki Egyetem Veszprémre kihelyezett nehézvegyipari karán tanított. 1951-től 1953-ig az immár önállósult Veszprémi Vegyipari Egyetem szervetlen kémiai tanszékének docense, 1953-tól 1963-ig tanszékvezető egyetemi tanára volt. 1951–1952-ben és 1954–1961-ben az egyetem dékáni, 1961–1963-ban rektori feladatait látta el. 1953-ban a kémiai tudomány kandidátusa lett, 1961-ben pedig a doktori fokozatot is megszerezte. Veszprémi oktatói munkájával párhuzamosan 1953–1954-ben a Nehézipari Minisztérium nehézvegyipari igazgatóságának (főosztályának) vezetője volt, 1955–1956-ban a Magyar Tudományos Akadémia elnökségi titkárságát vezette, 1960-tól 1963-ig pedig a Korach Mór vezette, majd a Pannon Egyetem szervezeti keretébe tartozó MTA Műszaki Kémiai Kutatólaboratóriumának igazgatóhelyettese volt.
1963 decembere és 1974 májusa között művelődésügyi miniszterhelyettesi posztot töltött be, ezzel párhuzamosan – szakmai munkáját sem hanyagolva – 1968 és 1974 között Korach Mór utódjaként az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézetének igazgatója volt. Az 1970-es évek második felében kizárólag oktatáspolitikai tevékenysége kötötte le. 1974. május 14-étől június 21-éig a Fock-kormány művelődésügyi minisztere volt, majd a minisztérium kettéválasztásával, 1974. június 21-étől 1980. június 27-éig a Fock-, illetve a Lázár-kormány oktatásügyi tárcáját vezette.
1980-ban visszatért a katedrához, 1991-ig a Budapesti Műszaki Egyetem kémiai tanszékén oktatott tanszékvezető egyetemi tanárként, egyúttal 1981 és 1987 között a műegyetem rektori tisztét is betöltötte. Ezzel párhuzamosan 1981-től 1989-ig a Hazafias Népfront országos tanácsának alelnöke volt. 1987 után az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézetének kutatóprofesszoraként tevékenykedett.
Életművének legjelentősebb vonulata oktatás- és tudományszervező tevékenysége volt. Munkájának köszönhetően indulhatott be 1945-ben a kémiai technológiai oktatás a budapesti műegyetemen, majd az 1940-es–1950-es évek fordulóján kifejtett szervezőmunkájának köszönhetően Veszprém városa a felsőfokú vegyészmérnöki képzés és a vegyipari alapkutatások egyik magyarországi fellegvára lett. Elképzeléseinek megfelelően 1949-ben kezdte meg működését a városban a Budapesti Műszaki Egyetem nehézvegyipari kara, amelyet 1951-re egyetemi rangot kapó, önálló felsőoktatási intézménnyé szervezett. Ugyancsak javaslatára és irányítása mellett jöttek létre a vegyészképzést is támogató, alapkutatásokkal foglalkozó további intézmények Veszprémben: 1949-ben a Nehézvegyipari Kutatóintézet, 1960-ban pedig a Műszaki Kémiai Kutatóintézet.
Az 1960-as években kezdeményezésére vezették be a magyarországi felsőoktatásba a központi felvételi rendszert, amelyet már oktatásügyi miniszterként kiterjesztett valamennyi felsőoktatási intézményre. Minisztersége idején vezették be a tizenegy napos tanítási ciklust, azaz a kéthetenkénti szabad szombat rendszerét, 1979-ben pedig a középfokú iskolák két felső évfolyamának tantervét fakultatív oktatással egészítették ki.
Tudósként fő kutatási területe az ipari szervetlen kémia, azon belül elsősorban a szervetlen pigmentek, a műtrágyagyártás kémiája és technológiája volt. Tudománytörténeti kutatásokkal is foglalkozott, elsősorban Korach Mór és Varga József életművének bemutatása fűződik a nevéhez. Akadémiai székfoglalói A kémiai technológiák intenzifikálásának néhány kérdése (1965) és A hazai vegyészképzés és a kémiai kutatás történeti áttekintésben (1978) címen hangoztak el. Könyvei és felsőoktatási jegyzetei mellett főszerkesztőként irányította a Műszaki lexikon (1970–1978), valamint a Technika című kisenciklopédia (1975) munkálatait.
1964-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-ban rendes tagjává választották, 1980-tól 1985-ig a testület alelnöki feladatait látta el, de ezt követően még 1990-ig tagja volt az elnökségnek. Ugyancsak alelnöki tisztséget látott el a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségében. Az 1960-as évektől tiszteleti tagja volt a Német Kémiai Társaságnak, a Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Kémiai Uniónak (IUPAC) és a velencei Európai Kultúra Társaságnak (ESC), 1982-től pedig a nagy múltú messinai tudományos társaságnak, az Accademia Peloritana dei Pericolantinak, valamint a Bolognai Tudományos Akadémiának.
Az ipari technológiai szemléletű vegyészmérnökképzés alapelveinek kidolgozásáért és gyakorlati alkalmazásáért 1961-ben a Kossuth-díj harmadik fokozatát vehette át, 1987-ben Apáczai Csere János-díjat kapott.
Díszdoktorává fogadta a Leningrádi Kalinyin Műszaki Intézet (1968, ma Szentpétervári Állami Műszaki Egyetem), a Veszprémi Egyetem (1997), valamint tiszteletbeli tagja volt a Karlsruhei Műszaki Egyetem szenátusának. Veszprém városa 1976-ban díszpolgári címet adományozott neki, amit 1991-ben megerősítettek.
A Magyar Tudományos Akadémia alelnökei | ||
---|---|---|
Másodelölülők (1830–1858) |
| |
Alelnökök (1858–1869) |
| |
Másodelnökök (1869–1949) |
| |
Alelnökök (1949–) |
|
Magyarország oktatásügyi miniszterei | |
---|---|
Nevelésügyi miniszterek, vallás- és közoktatási miniszterek |
|
Vallás- és közoktatásügyi miniszterek |
|
Vallásügyi miniszter |
|
Közoktatásügyi miniszter |
|
A Magyar Tanácsköztársaság közoktatásügyi népbiztosai |
|
Vallás- és közoktatásügyi miniszterek |
|
Népművelési, vallás- és (köz)oktatásügyi miniszter |
|
Népművelési miniszterek |
|
Közoktatási miniszter |
|
Felsőoktatási miniszter |
|
Oktatásügyi miniszterek |
|
Oktatás- és művelődésügyi miniszter |
|
Művelődésügyi miniszterek |
|
Oktatási és kulturális miniszterek |
|
Nemzeti kulturális örökség miniszterei |
|
Oktatási miniszterek |
|
Oktatási és kulturális miniszter |
|
Nemzeti erőforrás minisztere |
|
Emberi erőforrások miniszterei |
|
Belügyminiszter |
|
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és elődintézményeinek rektorai | |
---|---|
Királyi József Műegyetem | Stoczek József (1871–1872) • Conlegner Károly (1872–1873) • Nendtvich Károly (1873–1874) • Vész János Ármin (1874–1875) • Stoczek József (1875–1879) • id. Szily Kálmán (1879–1884) • Kriesch János (1884–1886) • Lipthay Sándor (1886–1889) • Klimm Mihály (1889–1891) • Kőnig Gyula (1891–1894) • id. Entz Géza (1894–1896) • Wartha Vince (1896–1898) • Lipthay Sándor (1898–1900) • Ilosvay Lajos (1900–1903) • Hauszmann Alajos (1903–1905) • K. Jónás Ödön (1905–1907) • Wartha Vince (1907–1910) • K. Jónás Ödön (1910–1911) • Rados Gusztáv (1911–1914) • Kovács S. Aladár (1914–1916) • Kürschák József (1916–1918) • Czakó Adolf (1918–1920) • Rejtő Sándor (1920–1921) • Zelovich Kornél (1921–1923) • Schimanek Emil (1923–1925) • Szarvasy Imre (1925–1927) • ifj. Szily Kálmán (1927–1930) • Hültl Dezső (1930–1932) • Söpkéz Sándor (1932–1933) • Herrmann Miksa (1933–1934) |
Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem | Rohringer Sándor (1934–1935) • Czettler Jenő (1935–1936) • Szabó Gusztáv (1936–1937) • Teleki Pál (1937–1938) • Wälder Gyula (1938–1939) • Zimmermann Ágoston (1939–1940) • Vendl Aladár (1940–1941) • Imre Sándor (1941–1942) • Mihailich Győző (1942–1943) • Doby Géza (1943–1944) • Misángyi Vilmos (1944–1945) • Verebélÿ László (1945) • Heller Farkas (1945–1946) • Csűrös Zoltán (1946–1949) |
Budapesti Műszaki Egyetem | Mihailich Győző (1949–1950) • Vörös Imre (1950–1954) • Gillemot László (1954–1957) • Benedikt Ottó (1957–1958) • Csűrös Zoltán (1958–1961) • Gruber József (1961–1964) • Csáki Frigyes (1964–1969) • Perényi Imre (1969–1975) • Meisel János (1975–1981) • Polinszky Károly (1981–1987) • Fodor Lajos (1987–1990) • Michelberger Pál (1990–1994) • Biró Péter (1994–1997) • Detrekői Ákos (1997–2000) |
Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem (a műegyetem önállósodott építőmérnöki kara) | Kardos György (1952–1953) • Rados Kornél (1953–1954) • Cholnoky Tibor (1954–1957) • Rados Kornél (1957–1960) • Perényi Imre (1960–1964) • Hazay István (1964–1967) |
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem | Detrekői Ákos (2000–2004) • Molnár Károly (2004–2008) • Péceli Gábor (2008–2015) • Józsa János (2015–2021) • Czigány Tibor (2021–) |
Nemzetközi katalógusok |
---|