Maderspach Viktor

A ma bemutatott cikkünkben az elmúlt években a társadalom érdeklődését felkeltő téma, a Maderspach Viktor világában szeretnénk elmélyülni. A Maderspach Viktor egy olyan fogalom, amely a történelemtől a jelenig különböző szempontokat fed le, beleértve a különböző területekre vonatkozó vonatkozásait is. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Maderspach Viktor körül létező különböző perspektívákat, valamint annak időbeli alakulását. Beleásunk eredetébe, feltárjuk relevanciáját a mai társadalomban, és elemezzük hatását különböző kontextusokban. Kétségtelen, hogy a Maderspach Viktor egy lenyűgöző téma, amely megérdemli, hogy részletesen foglalkozzunk vele, és reméljük, hogy ez a cikk hozzájárul annak megértéséhez.

Maderspach Viktor
Az I. világháborúban
Az I. világháborúban
Született1875. február 11.
Iszkrony
Elhunyt1941. október 4. (66 évesen)
Budapest
Állampolgársága
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaíró
Halál okaközúti baleset
A Wikimédia Commons tartalmaz Maderspach Viktor témájú médiaállományokat.

Maderspach Viktor (Iszkrony, 1875. február 11. – Budapest, 1941. október 4.) erdélyi német származású magyar mérnök, sportoló, vadászati szakíró.

Életpályája

1848–1849-es szabadsághős-házaspár, Maderspach Károly és Buchwald Franciska unokája.[1] Gyermekkorát a család Hunyad vármegyei birtokán élte.[2]

Tanulmányait a bécsi Műegyetemen végezte. Később a családi birtokok irányításával foglalkozott. Őseitől a ruszkabányai márvány- és vasércbányát, kohót, és több ezer holdnyi erdőt örökölt.[3] A Zsil völgyének vidéke, a Retyezát és a Páring havasok jó része egykor a Maderspach család birtokához tartozott.[2] Elismert mérnök, sportoló és vadász volt. A magyar mellett kiválóan beszélt németül, románul, angolul, olaszul, de értett franciául és törökül is.

1914-ben az első világháború kitörésekor az elsők között jelentkezett harctéri szolgálatra és az orosz frontra vezényelték. Két év szolgálat után szabadságra hazatér Iszkronyba. Az erdélyi román betöréskor (1916) gerillacsapatot vezetett a Retyezát és Páring hegységekben, a Kudzsiri-havasokban, valamint a Vulkán-hegységben (erről írta Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig c. könyvét). Magyar honvédek mellett bosnyák hegyivadászok, környékbeli románok, olaszok, szlovákok is, nem feltétlen feddhetetlen múlttal és az erkölcsi bizonyítvánnyal élők voltak különítményében, amit rövidesen csak „oláhölőknek” neveztek – ez a név végül a parancsnokon ragadt.[4]

A trianoni békeszerződés után család birtokán maradt és – akarata ellenére – román állampolgárrá lett. 1921-ben csapdát állítottak neki, így egy magyar tiszti összeesküvésben való részvétele miatt menekülnie kellett, Szerbián keresztül Magyarországra.[2] Ennek történetét Menekülésem Erdélyből című könyvében írta le (először a Magyarság, majd a Soproni Szemle közölte). A Rongyos Gárda tagjaként részt vett a nyugat-magyarországi felkelésben is, a nagy jelentőségű második ágfalvi összecsapás egyik parancsnoka volt. Legitimistaként részt vett a budaörsi csatában is, ahol megsebesült, majd fogságba került.

Később mérnökként dolgozott, valamint írásaiból élt, Székesfehérvár mellett és Mátyásföldön.

Közreműködött az 1940-es erdélyi bevonulásban. Teherautója felborulásakor szerzett sérülésébe halt bele 1941. október 3-án éjjel fél tizenegy órakor. 1934-től haláláig Mátyásföldön élt családjával. A cinkotai köztemetőben nyugszik.[5]

Művei

  • Menekülésem Erdélyből (Stádium, Budapest, 1927)
  • Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig (Ludvig és Janovits Ny., Miskolc, 1930. Julier Ferenc előszavával)
  • Véres lábnyomok a Kárpátok gerincén
  • A nászajándék (Árpád Ny., Szeged, 1936)
  • Páreng-Retyezát – Vadászataim a Déli-Kárpátokban (Vajna, Budapest, 1936)
  • A románok nyomában (Stádium, Budapest, 1940; megegyezik Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig című könyvvel, az előszó csak kismértékű hozzáfűzéssel bővült)
  • Havasi vadászataim (Vajna és Bokor, Budapest, 1942)
  • Medve! (Ruszkabányai, Budapest, 1943)
  • Élményeim a nyugatmagyarországi szabadságharcból; szerk. Ádám Jenő; Közdok, Budapest, 2000
  • Karaván a havasokban. Kisregények és elbeszélések; Lazi, Szeged, 2013
  • Hazám volt a Retyezát; szerk. Sonnevend Imre; Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt., Tatabánya, 2017
  • Konstantinápolytól Kairóig – Kalandozások Törökországban, Palesztínában és Egyiptomban, 1911–1938 (Erdélyi Szalon Kiadó, Szentendre, 2024)

Emlékezete

Utcatábla a Mátyásföldi Lawn Tennis Club (MLTC) épületénél

Jegyzetek

  1. ↑ A Maderspach család 1849-es kálváriája (Erdély.ma)[halott link], forestpress.hu - 2009. augusztus 23.
  2. ↑ a b c Bodó József: Maderspach Viktor nyomában a Retyezát hegységben, barangolás a retyezáti akcióhős kalandjainak helyszínein, retyezat.ro - 2014.
  3. ↑ Kászoni Zoltán: Hatvan éve távozott Maderspach Viktor, Nimród 89. évfolyam 11. szám - 2001. november (online: adtplus.arcanum.hu)
  4. ↑ Domonkos László: Kommandó a Kárpátokban - Harcok az 1916-os román betörés ellen, Hitel, epa.oszk.hu - 2002. október
  5. ↑ Maderspach Viktor, Nemzeti Sírhelyek, intezet.nori.gov.hu
  6. ↑ Kertész László: Vadász-panteon a Budakeszi Erdészetben (383-384. old.), Erdészeti lapok 148. évf. 11. sz., erdeszetilapok.oszk.hu - 2013. november
  7. ↑ Tóth Dávid szobrászművész életrajza, tothdavid.hu
  8. ↑ Események, maderspach.hu
  9. ↑ Ma 140 éve született Maderspach Viktor magyarvadasz.hu - 2015. február 11.

Források

További információk

Kapcsolódó szócikk