Ante Trumbić

Ebben a cikkben mindent megvizsgálunk, ami a Ante Trumbić-hez kapcsolódik, az eredetétől a mai társadalomra gyakorolt ​​hatásáig. A Ante Trumbić emberek millióinak figyelmét ragadta meg világszerte, akár a populáris kultúrára gyakorolt ​​hatása, akár a történelemben betöltött jelentősége miatt. Részletes elemzéssel arra törekszünk, hogy jobban megértsük a Ante Trumbić-et és jelentését különböző kontextusokban. Ez a cikk a legalapvetőbb aspektusaitól a legmélyebb vonatkozásaiig a Ante Trumbić világába fog beleásni, hogy teljes és gazdagító képet adjon erről az izgalmas témáról.

Ante Trumbić
Szerb-Horvát-Szlovén Királyság külügyminisztere
Hivatali idő
1918. december 7. – 1920. november 22.
UralkodóI. Péter király
ElődStojan Protić
UtódMilenko Vesnić
Jugoszláv Bizottság elnöke
Hivatali idő
1915. – 1918.
Split 23. polgármestere
Hivatali idő
1905. – 1907.
ElődVinko Milić
UtódVicko Mihaljević

Született1864. május 17.[1][2][3][4]
Split
Elhunyt1938. november 17. (74 évesen)[1][2][4]
Zágráb
PártJogok Pártja

Foglalkozásjogász
IskoláiZágrábi Egyetem
A Wikimédia Commons tartalmaz Ante Trumbić témájú médiaállományokat.

Ante Trumbić (Split, 1864. május 15.Zágráb, 1938. november 17.) horvát politikus és jogász volt. Trumbić jobboldali és jugoszláv orientációjú politikus volt, aki később visszatért a horvát államiság gondolatához.[5] Tagja volt a dalmát parlamentnek (1895-1914) és a birodalmi tanácsnak (1897). 1902-től az „új kurzus” politika egyik fő képviselője, 1915-től 1918-ig a Jugoszláv Bizottság elnöke, az 1917-es korfui nyilatkozat egyik aláírója. A háború után a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság külügyminisztere lett (1918), a rapallói békeszerződés (1920) után lemondott. Támogatta a föderalizmust és a nemzeti egyenlőséget. Megalapította a Horvát Föderalista Pártot, majd 1928-ban belépett a Horvát Parasztpártba.[6] Kiváló politikusként és diplomataként részt vett minden olyan fontos eseményben, amely az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásával, a délszláv országok egységének megvalósulásával és az első világháború utáni fennmaradásukkal, valamint a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság létrejöttével kapcsolatos. Elsősorban a horvát nép érdekeit szem előtt tartva, a horvátok lakta országok számára nehéz körülmények között szembesült a Jugoszláv Királyság által a horvátok számára okozott csalódással, és három évvel az állam felbomlása előtt meghalt.

Élete

Ante Trumbić 1864-ben született Splitben. Az elemi iskolát és a gimnáziumot Splitben, a jogi fakultást Zágrábban, Bécsben és Grazban végezte, ahol 1890-ben jogi doktorrá avatták.[7] Zágrábi diákkora óta a jobboldali eszméket képviselte, és Trau önkormányzatának titkáraként (1886-1888), majd Splitben bírósági gyakornokként és ügyvédként (1894) ebben az értelemben már nyilvánosan tevékenykedett.[8]

Auszria-Magyarországon

Trumbić 1891-től vett részt aktívan a politikában, és a jobboldali eszméket képviselte Dalmáciában. Már tanulmányai során megismerkedett a jobboldali elképzelésekkel, és a Hrvatska című jobboldali lapban együttműködött velük, bírálva a dalmáciai narodnikok opportunista politikáját. 1894-től jogász volt Splitben, ahol Dalmácia összes jobboldali csoportját egyetlen jobboldali szervezetbe, a Jogok Pártjába tömörítette.[9] Ivo Prodannal és Frano Supilóval 1894-ben alapította meg a Jogok Pártját Dalmáciában.[7] Trumbić Supilo mellett a dalmát liberalizmus legfontosabb képviselője lett.[8] 1895 és 1914 között többször volt képviselő a dalmát parlamentben, 1897-ben pedig a bécsi birodalmi tanácsban.[9]

Kezdeményezésére horvát képviselők nyilatkozatot tettek közzé, amelyben megkérdőjelezik Dalmácia államjogi helyzetét a Monarchia osztrák részén. A jobboldaliak és a nacionalisták politikai szövetségének erősítése érdekében 1900-ban részt vett a Dalmáciai Horvát Politikai Társaság alapításában, melynek elnöke lett. 1903-ban Frano Supilóval közösen a horvátok lakta országok egyesítésének és a németesedés által fenyegetett nemzetek együttműködésének gondolatával kezdeményezte az „új kurzus” politikáját. 1905 és 1907 között Split város polgármesteri tisztségét töltötte be.[9] 1905-ben szorgalmazta a Dalmát Jogpárt és a Néppárt Horvát Párttá való egyesítését, amelynek alelnöke lett, és megírta a párt programját. Az „új kurzus” politikája azt jelentette, hogy egy közös bécsellenes politika mentén közelebb kell kerülni Magyarországhoz, amely jobb kilátásokat nyújt az önrendelkezésre és a horvátok lakta országok egyesítésére. Ez a program volt az alapja a fiumei határozatnak, amelyet a horvát ellenzéki pártok többségének ülésén (1905. október 2-án és 3-án) Trumbić javasolt.[8] Bosznia-Hercegovina annektálása (1908-1909) és a balkáni háborúk (1912-1913) körüli válság után azonban már a délszlávoknak az Osztrák-Magyar Monarchián kívüli egyesítését szorgalmazta.[9]

Az első világháború idején

A Jugoszláv Bizottság (elöl, középen a bizottság elnöke: Ante Trumbić)

A horvát-szerb „nemzeti egység” gondolatát elfogadva Trumbić egyre inkább egy közös jugoszláv állam létrehozásával számolt. A szarajevói merénylet után és az ellenzéki vezetőkkel kötött korábbi megállapodás szerint Olaszországba ment, ahol Frano Supilóval és Ivan Meštrovićcsal igyekezett megakadályozni, hogy a szövetségesek összejátszanak Olaszországgal a horvát és szlovén területek rovására. A szerb titkolózás jelei ellenére Trumbić, miután találkozott a hazai pártok és Szerbia képviselőivel, valamint 1915 áprilisában Nišben Nikola Pašićtyal is beszélt, ragaszkodott a Jugoszláv Bizottság megalakításához, amely május végén Párizsban Trumbićcsal az élen meg is alakult. Ebben a bizottságban kezdetben nézeteltérések voltak Trumbić és Supilo között, aki Trumbićcsal ellentétben szerb garanciákat követelt a közös állam előfeltételeként.[8] Ezután a londoni bizottság elnöke volt, és megpróbálta elérni, hogy a bizottságot az antant hatalmak és a szerb kormány a Monarchia délszláv népeinek és a jugoszláv önkéntes csapatok (mint szövetséges katonai egységek) érdekeinek egyetlen képviselőjeként ismerjék el.[9] A Szerb Királysággal való egyesülés szükségességéről alkotott véleménye miatt összeütközésbe került Supilóval, aki ezután ki is lépett a bizottságból. Az 1917. februári oroszországi forradalom után Pašić beleegyezett, hogy egy új államról tárgyaljon, ami megnyitotta az utat a korfui konferencia előtt.[8]

A korfui konferencián szorgalmazta, hogy a Szerb Királyság és más délszláv nemzetek egyesítése a nemzeti sajátosságok elismerése alapján történjen. A korfui nyilatkozatot (1917. július 20.), amely szembehelyezkedett Nikola Pašić nagyszerb felfogásával a délszláv egyesülés alapdokumentumának tartotta, amelyet a Jugoszláv Bizottság nevében írt alá.[9] Maga a nyilatkozat egy kompromisszumos és vázlatos dokumentum volt.[8] A Szlovének, Horvátok és Szerbek Nemzeti Tanácsának képviselőjeként a genfi konferencián (1918. november 9.) elérte, hogy a Szlovének, Horvátok és Szerbek Államát a Szerb Királysággal egyenrangúként ismerjék el a délszláv népeknek a Szerb Királysággal való egyesülésében, de mivel a szerb kormány elutasította a konferencia következtetéseit, az egyesülés az ő politikai befolyása nélkül valósult meg.[9]

A Jugoszláv Királyságban

Ante Trumbić (bal szélen) szerb politikusokkal (Pašić, Vesnić és Zolger) 1919-ben a párizsi békekonferencián

Az új délszláv állam, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 1918. december 1-jei megalakulása és a radikális Stojan Protić elnökletével létrejött az első közös kormány megalakulása után külügyminiszterré választották (december 20-án).[7] Pašić helyetteseként részt vett a versailles-i békekonferencián, ahol Szerb-Horvát-Szlovén Királyság érdekeit képviselve fellépett az Adriai-tenger keleti partja felé irányuló túlzott olasz igények ellen. A Rapallóban az Olaszországgal folytatott területi tárgyalásokon (1920. november 8-12.) a jugoszláv küldöttség vezetője volt, majd lemondott. A belgrádi politikában csalódott Trumbićot ezután független képviselőként beválasztották az Alkotmányozó Nemzetgyűlésbe, ahol elítélte a centralista alkotmányjavaslatot, és ellene szavazott. A többi horvát képviselőhöz hasonlóan ő is ellenezte a Vidovdan alkotmányt.[8]

Kiállt a föderalista államszervezet és a nemzeti egyenlőség mellett. Miután 1923-ban Zágrábba költözött, 1924-ben csatlakozott a Horvát Közösséghez (amely a horvát blokk nevű pártszövetség része volt).[7] A Horvát Közösséget, ezt az autonóm civil pártot a republikanizmus felé irányította. A Horvát Népi Parasztpárt (HRSS) vezetőségének 1925-ös letartóztatása után Stjepan Radić ügyvédje volt, majd elfogadta a HRSS jelöltségét, és a párt egyik Zágráb városi jelöltjeként körzetében megnyerte az 1925-ös parlamenti választásokat.[8] A Radićcsal való szakítás és a Vidovdan alkotmány elfogadása után[10] Radić kormányba lépését a hegemónia előtti kapitulációként értékelte, és kilépett a pártból, majd megalapította a Radić-ellenes Horvát Föderalista Parasztpártot.[10] A párt a Vidovdan-alkotmány el nem ismerésére és a centralista államszervezetre alapozta programját.[11] Az 1927-es parlamenti választásokon a frankistákkal létrehozta a horvát blokkot, és Zágrábban Ante Pavelićcsel együtt választották meg.[8]

Stjepan Radić meggyilkolása után (1928. június 20.) csatlakozott a Paraszt-Demokratikus Koalíció (SDK) képviselői csoportjához, és a külpolitikában a Horvát Parasztpárt (HSS) politikáját képviselte. Ez a HSS számos nyugati országban megbukott külpolitikai küldetése volt.[8] A szeptember 6-iki diktatúrára reagálva hivatalosan is csatlakozott a HSS-hez.[7][12] 1930-as letartóztatása után Vladimir Mačeket védte. 1932-ben Mačekkel és az SDK-val együtt részt vett a zágrábi pontok elnevezésű határozat megalkotásában. A határozat szövegét, melyet Mile Budak is aláírt, Trumbić készítette el.[13]Ebben az állásfoglalásban elítélik a szerb hegemóniát, hangsúlyozzák a horvát sajátosságokat, és a komplex állam igényét.[13] Maček bebörtönzése idején (1932-1934) informálisan ő vezette a HSS-t.[8]

Elsősorban a horvát nép érdekeit szem előtt tartva, a horvátok lakta területek számára nehéz körülmények között szembesült a Jugoszláv Királyság okozta csalódásokkal, és három évvel az állam felbomlása előtt, Zágrábban halt meg.[12] Splitben temették el, síremlékét, Ivan Meštrović alkotását halálának évfordulóján, 1939 novemberében állították fel.[14]

Művei

  • Programni govor Dra Ante Trumbića načelnika obćine Splita izrečen U I. sjednici obćinskoga vieća dne 13. veljače 1906., tiskan na izvršenje jednoglasnog zaključka istoga vieća, Brzotiskom Narodne tiskare, Split, 1906.
  • Le problème de l'Adriatique, Lang Blanchong, Pariz, 1919.
  • Govor Dr Ante Trumbića: u sednici Ustavotvorne skupštine u Beogradu 23. i 25. aprila 1921. povodom generalnog pretresa o ustavu, Državna Štamp. Kraljevine Srba, Hrvata i Slovenaca, Beograd, 1921.
  • Dvije politike: Pašić - Trumbić o ujedinjenju Srba, Hrvata i Slovenaca, Tipografija d.d., Zagreb, 1923.
  • Suton Austro-Ugarske i Riječka rezolucija: iz mojih političkih uspomena, Vlastita naklada, Zagreb, 1936.

Posztumusz kiadott munkái

  • Izabrani spisi, (vállogatta és szerkesztette: Ivo Petrinović), Književni krug, Split, 1986.
  • Izabrani politički spisi, (vállogatta és a bevezető tanulmányt írta: Ivo Petrinović), Golden marketing-Narodne novine, Zagreb, 1998.

Jegyzetek

  1. a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. a b Brockhaus (német nyelven)
  3. Hrvatski biografski leksikon (horvát nyelven), 1983
  4. a b Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
  5. Ivan Strižić, Hrvatski portreti, DoNeHa, Zagreb, 1993., ISBN 953-96050-0-8, 91. o.
  6. Hrvatski obiteljski leksikon - Ante Trumbić, hozzáférés: 2015. augusztus 4.
  7. a b c d e Proleksis
  8. a b c d e f g h i j k Krleža
  9. a b c d e f g Hrvatska encikopedija
  10. a b Ivan Strižić, Hrvatski portreti, DoNeHa, Zagreb, 1993., ISBN 953-96050-0-8, 107. o.
  11. Hrvoje Matković, Povijest Jugoslavije, 2. dop. izd., Naklada P.I.P. Pavičić, Zagreb, 2003., ISBN 953-6308-46-0 111. o.
  12. a b Hrvatska enciklopedija
  13. a b Ivan Mužić, Hrvatska politika i jugoslavenska ideja, vl. naklada, Split, 1969., 213. o.
  14. Perislav Petrić, Dom dostojan splitskih veslača. Počast Trumbiću, Slobodna Dalmacija, srijeda, 1. prosinca 2004., (u međumrežnoj pismohrani archive.org 8. studenoga 2005.), hozzáférés: 2012. augusztus 10.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben az Ante Trumbić című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

További információk