Ebben a cikkben a Perényi Zsigmond (politikus) témájával foglalkozunk, feltárva annak számos oldalát és a mai relevanciáját. A Perényi Zsigmond (politikus) egy olyan téma, amely idővel érdeklődést és kíváncsiságot váltott ki, vitákat és véleményeket váltott ki különböző területeken, és rányomta bélyegét a társadalomra. Ezen a vonalon elemezzük a Perényi Zsigmond (politikus) különböző perspektíváit, elmélyülve annak eredetében, fejlődésében és a kortárs kultúrára gyakorolt hatásában. A Perényi Zsigmond (politikus) a mindennapi életre gyakorolt hatásától a szakmai területre gyakorolt hatásáig létfontosságú téma, amelyet érdemes részletesen megvizsgálni, és arra ösztönöz bennünket, hogy elgondolkodjunk az életünkre gyakorolt hatásán.
Perényi Zsigmond | |
Magyarország belügyminisztere | |
Hivatali idő 1919. augusztus 15. – szeptember 11. | |
Előd | Samassa Adolf |
Utód | Beniczky Ödön |
A Magyar Királyság Felsőházának elnöke | |
Hivatali idő 1943. október 23. – 1944. november 3. | |
Előd | Széchényi Bertalan |
Utód | Rátz Jenő |
Született | 1870. november 25. Pest |
Elhunyt | 1946. március 18. (75 évesen) Budapest[1] |
Sírhely | Fiumei Úti Sírkert |
Párt | |
Foglalkozás | politikus |
Díjak | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Perényi Zsigmond témájú médiaállományokat. |
Perényi Zsigmond báró (Pest, 1870. november 25. – Budapest, 1946. március 18.) magyar politikus, Friedrich István kormányának belügyminisztere,[2] Máramaros vármegye főispánja. Azonos nevű apja és nagyapja is politikus volt, ahogy a Perényi családban ez szinte hagyománynak számított.
Politikai pályafutását megyei tisztviselőként kezdte. 1903-tól 1913-ig Máramaros vármegye főispánja, ezt követően a második Tisza-kormány belügyi államtitkára (1913. július 3.–1917. június 10.). A Tanácsköztársaság idején, mint az ellenforradalmi mozgalmak egyik vezetőjét letartóztatták és bíróság elé állították, azonban 1919 augusztusában kiszabadult.[3] A Friedrich-kormányban belügyminiszter 1919. augusztus 15–27. között. 1921-től az Országos Közművelődési Tanács elnöke.[4]
A frankhamisítási botrány egyik főszereplője. 1927-től 1933-ig a komáromi, majd a szepsi kerület országgyűlési képviselője, mandátumáról 1933-ban mondott le,[3] amikor koronaőrré választották (1933. július 12.–1946. március 18.). 1939. április 28-ától 1940. szeptember 12-éig Kárpátalja kormányzói biztosa volt. Mint koronaőr hivatalból a felsőház tagja, később második alelnöke 1939. június 15. és 1943. október 23. között, majd felsőházi elnök 1943. október 23. és 1944. november 3. között. Felsőházi elnökségéről tüntetőleg mondott le, a nyilas hatalomátvételt követően.[5]
Előző miniszter |
belügyminiszter ![]() |
Következő miniszter |