A mai világban a Ír whisky a társadalom különböző területein nagy érdeklődésre számot tartó és fontos témává vált. A tudományos szférától a politikai szféráig a Ír whisky felkeltette a kutatók, akadémikusok, vezetők és általában a polgárok figyelmét, intenzív vitát és elemzést generálva következményeiről és következményeiről. Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Ír whisky különböző aspektusait és perspektíváit, megvizsgálva annak mai hatását és a jövőre vonatkozó lehetséges előrejelzéseket. Az eredetétől a fejlődéséig, beleértve a jelenre gyakorolt hatásait is, a Ír whisky teljes és kimerítő elemzésébe fogunk belemenni, kitérve annak pozitív, negatív és ellentmondásos aspektusaira.
Az ír whisky[m 1] (eredetvédett nevei angolul Irish Whiskey és Irish Whisky, írül Uisce Beatha Eireannach[1]) a törvény szerint Írországban vagy Észak-Írországban készült és legalább három évig fahordóban érlelt whisky,[2] bár az érlelés ennél általában tovább tart. A mai ír whiskyk többsége kevert whisky, melyet rézüstökben párolt malátawhiskyből vagy – a pure pot still whiskyként ismert – árpawhiskyből, valamint finomítótornyon készült gabonawhiskyből kevernek, és egyszerűen Irish Whiskey néven hoznak forgalomba. Az elmúlt évtizedekben azonban – ahogyan a skót whiskynél is – egyre nagyobb figyelmet és elismerést kapnak a tisztán palackozott, tornyos szeszt nem tartalmazó maláta- és árpawhiskyk.
Gyakori tévhit, hogy az ír whiskyket a 19. századik második fele óta egységesen whiskey betűzéssel címkézik, ez azonban csak az 1970-es évek óta van így. Ekkor minden ír whiskymárka az Irish Distillers Limited kezébe került, és a cég egységesítette az ír whiskyk címkézését. Korábban több ír whiskymárkát is whisky betűzéssel címkéztek, például a Paddy's-t, a Cork's-t vagy a Dunvillest.[3] Sok szakértő szerint eredetileg azért kezdett terjedni egyes fődzék közt a whiskey betűzés a 19. században, hogy ezzel megkülönböztessék az (akkor még Írországban túlsúlyban lévő) rézüstben párolt whiskyt az (elsősorban skót) kevert whiskytől, más vélemények szerint viszont a dublini főzdék ezzel a vidéki, illegális whiskytől próbáltak elhatárolódni.
A legtöbb esetben a malátát nem tőzegfüsttel szárítják – a fő kivétel a Connemara Peated Single Malt Irish Whiskey –, azonkívül nem nyitott, hanem zárt kemencében, ezért íze jobban megőrzi és visszaadja az árpa eredeti aromáját, mint a skót whisky.
A legtöbb ír whiskyt háromszor párolják le, ezért lágyabb, enyhébb ízű, mint a skót whisky. Hagyományosan a kisüsti lepárlást alkalmazzák – az ír üst nagyobb, mint a skót –, de a modern időkben a kevert whiskykhez (blended) gyártott gabonawhiskyket (grain) lepárlótornyot alkalmazó folyamatos lepárlással készítik.
Típusát tekintve a single malt, single grain, blended whisky valamint a kizárólag itt gyártott (korábban pure pot still-ként ismert) single pot still whisky fordul elő. Ez utóbbi jogilag nem védett fogalom, ezért néha a valójában single malt whiskyt is pure pot still whiskynek címkézik, hiába nincs benne árpaszem, csak árpamaláta. A blended whisky esetén a single grain összetevőhöz keverhetnek akár single malt, akár pure pot still fajtát, a végeredményt általában nem különböztetik meg.
A századfordulón elterjedt elmélet volt, hogy a szeszfőzést az írek (egyes változatokban maga Szent Patrik) találták fel az első évezredben, ezen feltételezések történelmi megalapozatlanságát azonban már 1913-ban bemutatták. A sörből desztillált gabonapárlatok a 14. századi Európában jelentek meg, és legkésőbb a 15. században már az Ír-szigeten is jelen voltak.[4] Az égetett szesz első írországi említése 1405-ből származik, ekkor még alapanyagától függetlenül aqua vitae-nak nevezték, és elsősorban gyógyszerként alkalmazták, de már az élvezeti fogyasztása is terjedőben volt. Kevés részletet ismerünk a 15. századig, de eleinte valószínűleg itt sem gabonából, hanem borból főztek szeszt. Az aqua vitae írül uisce beatha formában honosult, mely végül whisky és whiskey formákban anglicizálódott. Árpából készült whiskyről először a 16. században hallunk, amikor a Tudorok megerősítették az uralmukat Írország felett. I. Erzsébet állítólag imádta az ír whiskyt és rendszeresen hordóban szállíttatta Londonba.
1661-ben fogyasztási adót róttak ki a whiskyre, ami kedvezett az illegális szeszfőzésnek. Az írek nagy mennyiségben készítettek a hagyományos kisüsti eljárással whiskyt, a 18. század végén mintegy 2000 szeszfőzde működött. Az írek nagy mennyiséget exportáltak, ebben megelőzték a skótokat is, mivel ragaszkodtak a hagyományos, jobb minőséget adó kisüstihez az 1831-ben az egyébként ír Aeneas Coffee által felfedezett, folyamatos frakcionált desztillációt lehetővé tevő lepárlóoszloppal szemben. A jobb ír – és amerikai – minőséget meg akarták különböztetni a 19. század második felében meglehetősen gyenge skót terméktől, s ekkortól (kb. 1870-től) kezdve írták az ír – és amerikai – whiskyt whiskeynek. Az ír whiskey legnagyobb felvevőpiaca az Amerikai Egyesült Államok volt egészen a szesztilalomig, ami után sorra jött a többi probléma. A brit embargó a függetlenné vált Írországgal szemben, a Nagy gazdasági világválság, a második világháború, amelyek következtében a legtöbb ír szeszfőző bezárt.
Az Ír Köztársaság megmaradt három szeszfőzdéje – Powers, Jameson és Cork Distilleries – 1966-ban egyesült, mint Irish Distillers Company. 1972-ben az utolsó Észak-Írországban megmaradt szeszfőzde, a Bushmills is csatlakozott a társasághoz. 1975-ben nyitottak egy nagy szeszfőzdét Cork mellett, Midletonban és a másik három köztársaságbeli főzdét bezárták, így az Ír-szigeten csak két szeszfőzde maradt, Midleton és Bushmills. 1989-ben azután egy dundalki krumplihéjetanol-üzemet whisky-üzemmé alakítottak, az így létrejött Cooley Distillery 1992-ben dobta piacra az első 3 éves érlelésű palackokat.
Az ír kevert whiskyk Európában egyszerűen Irish Whiskey néven kerülnek forgalomba. Az Amerikai Egyesült Államokban azonban hatósági nyomásra feltüntetik a címkéken a whiskyk kevert mivoltát, általában Irish Whiskey – a Blend formában.