Ez a cikk a Törkölypálinka témával foglalkozik, amely a mai társadalom egyik legfontosabb szempontja. A Törkölypálinka nagy jelentőséget kapott az elmúlt években a különböző területekre gyakorolt hatása miatt, a politikától és a gazdaságtól a kultúráig és a technológiáig. Ebben a cikkben a Törkölypálinka különböző oldalait és mindennapi életünkre gyakorolt hatását tárjuk fel. Elemezzük a Törkölypálinka körüli különböző perspektívákat, valamint annak időbeli alakulását. Ezenkívül megvizsgáljuk a Törkölypálinka hatásait a jelenlegi kontextusban, valamint lehetséges jövőbeli előrejelzéseit. Annak érdekében, hogy átfogó képet adjunk a Törkölypálinka-ről, különböző megközelítéseket és véleményeket fogunk mérlegelni azzal a céllal, hogy átfogó és tárgyilagos jövőképet nyújtsunk erről a ma nagyon fontos témáról.
A törkölypálinka erjesztett szőlőtörkölyből lepárolt, hagyományos magyar égetett szesz, az egyik legrégebbi pálinkafajta. Nem tévesztendő össze a szőlőpálinkával, melyet szőlőszemekből készült cefréből párolnak le.
A 2008. évi LXXIII. pálinkatörvény szerint csak olyan törkölypárlat nevezhető törkölypálinkának, amelyet Magyarországon termett szőlő törkölyéből, kizárólag Magyarország területén készítettek és palackoztak, édesítés, ízesítés és színezés nélkül.[1] A törkölypálinka magyarországi eredetvédelmét európai uniós rendelet garantálja.[2]
Törkölynek nevezzük a szőlő feldolgozása után a szőlőprésben visszamaradó, növényi részekből álló anyagot. Az időjárástól, a fajtától és a feldolgozás módjától függően 15-30% törköly keletkezik borkészítés során, ebből készül a törkölypálinka.
A törkölypálinka főzése februárban, márciusban, de legkésőbb áprilisban megindult, különben a törköly használhatatlanná vált. A vörös szőlő törkölye értéktelenebb, mert hamar ecetes erjedésnek indul.
A szőlőtörkölyt sokáig csak a csiger és a törkölyecet alapanyagaként, illetve sertéstakarmányként hasznosították. A törkölypálinka első említése a 17. századból származik: 1697-ben az erdélyi országgyűlés – a borosgazdák védelmében – egy időre betiltotta a készítését. Eközben azonban Kassán 1708-ban még kidobták a nagy mennyiségű fölösleges törkölyt.[3]
A törkölypálinkát eredetileg nem közvetlenül törkölyből főzték, hanem a belőle nyert csigert párolták le. Még a 19. század kezdetén is jelent meg olyan magyar kézikönyv, mely szerint a borseprőt és a törkölyt nem szabad az üstbe tenni, hanem a belőlük nyert másodbort kell lefőzni.[4] Az 1820-as években még az egyik leggyakoribb magyar párlatfajtának nevezték, de az egyre elképesztőbb mennyiségben gyártott burgonyaszesz miatt a következő évtizedekben elvesztette ezt a státuszát.
A két világháború között a legnagyobb mennyiségben törkölyt használtak fel a legális pálinkafőzéshez, ám a pálinkák és borpárlatok együtt is csak nagyjából a negyedét tették ki a mezőgazdasági szeszfőzdék termelési keretének. Az 1950-es években a pálinkák 30%-a törkölypálinka volt, ez az arány a későbbiekben csökkent. Az 1960-as évektől létezik a tokajiaszú-törkölypárlat, amelyben egyesül az olasz törkölypárlatra (grappára) jellemző íz az aszúborok illatával.