Vulkán (Hunyad megye)

	Vulkán (Vulcan)
	A szénmosó a szocializmus idején
	; Vulkán címere
	; Vulkán címere
	Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Hunyad
Rang	megyei jogú város
Községközpont	Vulcan
Beosztott falvak	Hegyvulkán; Zsilymacesdparoseny;
Polgármester	Gheorghe Ile (PSD), 2012
Irányítószám	336200
Körzethívószám	0x54
SIRUTA-kód	87175
	Népesség
Népesség	18 527 fő (2021. dec. 1.) +/-
Magyar lakosság	559 (3%, 2021)
Község népessége	19 772 fő (2021. dec. 1.)
Népsűrűség	345 fő/km²
	Földrajzi adatok
Terület	87,31 km²
Időzóna	EET, UTC+2
	Elhelyezkedése
	é. sz. 45° 22′ 52″, k. h. 23° 17′ 29″45.381111°N 23.291389°EKoordináták: é. sz. 45° 22′ 52″, k. h. 23° 17′ 29″45.381111°N 23.291389°E
	Vulkán weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Vulkán témájú médiaállományokat.
	Sablon; Wikidata; Segítség;

Ez a szócikk egy román településről szól. Hasonló címmel lásd még: Vulkán (egyértelműsítő lap).

Vulkán vagy Zsilyvajdejvulkán (románul Vulcan, korábban Jiu-Vaidei-Vulcan, németül Wulkan) megyei jogú város (municípium) Hunyad megyében, Erdélyben, Romániában.

Fekvése

Petrozsénytől 12 km-re délnyugatra, Dévától 110 km-re délkeletre, a megye déli részén, a Nyugati-Zsil folyó völgyében, a Retyezát és a Vulkán-hegység lábánál fekszik.

Nevének eredete

A Zsilyvajdejvulkán név három település, az egykori Oláhzsij (a Zsil folyó román Jiu nevéből), Vajdej (Vajder) pásztorfalu és a Vulkán-szoros mellett 1773-ban létrejött Vulkán határőrtelep nevének összetételével keletkezett.

Története

Két házcsoportból (cătun), Krevediából és Vajdejből alakult ki (előbbi lakói nyilván Krivádiából települtek ide). A 18–19. században a Vulkáni-szoros erdélyi bejáratánál vámhivatal és karantén működött.^[5] Krevedia görögkatolikus egyházközsége 1865-től 1892-ig önálló parókia volt, akkor filiaként Zsilykorojesdhez csatolták.^[6]

Feketekőszén-telepeit 1788-ban Landau osztrák tábornok katonái fedezték fel. Éjszaka a tábornok a legenda szerint meggyújtatta a felfedezett szenet, mire a közeledő török sereg menten meghátrált a hatalmas tábornak vélt látványtól. 1850-ben a brassói Hoffmann cég szerzett a területre koncessziót és 1859-ben kezdte el a kitermelést. Az 1860-as években megkezdődött munkáslakótelepeinek építése. Különösen az 1890-es és az 1900-as években fejlődött hatalmas ütemben, közepes méretű román faluból városi léptékű, soknyelvű településsé vált, ahová szerte Erdélyből, de külföldről is érkeztek a betelepülők. 1910-ben már 2234 bányász fejtette ki a szenet. 1895-ben német tőkével megalakult a Felső Zsil-völgyi Kőszénbánya Rt., amely Dilzsára, Vulkánra, Urikányra és Kimpulunyágra szerzett koncessziót. 1910-ben hatvan ágyas kórházat adtak át benne.^[7]

1916-ban elfoglalta a román hadsereg, de a német–osztrák–magyar seregek hamar visszafoglalták. 1918-ban lett Románia része. 1943-ban és 1944-ben hadifogolytábor működött benne. A kb. 1800 szovjet hadifoglyot a lupényi és petrozsényi szénbányákban dolgoztatták.^[8]

Várossá 1954-ben nyilvánították, municípiumi rangot 2003-ban kapott. 1966 után hozzácsatolták Zsilykorojesdet. A Zsil völgyének egyik jellegzetes bányavárosa volt, lakótelepekkel. Az 1990-es években a bányászat válságba került, de 2002-ben még 4200 fő dolgozott bányáiban. A bányászat hanyatlása miatt a népességszám is visszaesett.

2001 augusztusában 14 halálos áldozatot követelt egy bányarobbanás.^[9]

Népessége

A város népességének alakulása:

1850	1857	1869	1880	1890	1900	1910	1920	1930	1956	1966	1977	1992	2002
494	566	623	600	726	1496	7184	10 400	11 100	14 859	17 005	25 844	32 160	27 577

1850-ben 494 lakosából 456 volt román, 25 német és 13 magyar nemzetiségű; 363 görögkatolikus, 94 ortodox és 24 római katolikus vallású.
1910-ben 7184 lakosából 3461 volt magyar, 3055 román, 430 német és 166 főleg lengyel és olasz anyanyelvű; 1970 római katolikus, 1752 ortodox, 1370 görögkatolikus, 1184 református, 434 zsidó, 305 unitárius és 169 evangélikus vallású.
2002-ben 27 577 lakosából 25 153 (91%) volt román és 2128 (8%) magyar nemzetiségű; 22 589 ortodox, 2176 római katolikus,^[10] 1129 református, 614 pünkösdista és 201 görögkatolikus vallású.

Látnivalók

A Zsil szorosa, a Szurdok-szoros, amelyen áthalad az E79-es út. Az Erdélyből Olténiába való fő átkelőhely a 20. század elejéig nem a Szurdok-szoros, hanem a Vulkáni-hágó volt, itt csupán egy gyalogösvény létezett, amit a sziklaomlások gyakran járhatatlanná tettek. Az első utat 1883 és 1904 között, több szakaszban építették ki, és 1909-ben kezdték felépíteni az akkori román–magyar határon a vámállomást.^[11] Környékét 110 km²-en nemzeti parkká nyilvánították. Erdélyi oldalán télen sípálya üzemel, gondolás felvonóval.

Gazdaság

Fontosabb gazdasági ágazatok a városban: bányászat, kereskedelem, textilipar, faipar.

Hírességek

Itt született 1875. október 22-én Csiki Ernő entomológus.
Itt született 1876-ban Tamás Imre festőművész.
Itt született 1909-ben Horia Stanca zenetörténész.
Itt született 1911. január 13-án Suba Dani újságíró, grafikus.
Itt született 1911. január 25-én Pius Brânzeu orvos, a Román Akadémia tagja.
Itt született 1912. április 5-én Vasile Copilu-Cheatră költő.
Itt született 1920. október 6-án Nagy András labdarúgó.
Itt dolgozott római katolikus kántortanítóként 1920–1921-ben Domokos Pál Péter néprajzkutató.

Jegyzetek

↑ "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
↑ 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet
↑ 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. május 31. (Hozzáférés: 2023. július 9.)
↑ 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
↑ Nagy Botond: Rendvédelem a magyar–román határon a 19. század második felében. Acta Siculica 2007, 440. o.
↑ Nicolae Brînzeu: Memoriile unui preot bătrân. Timișoara, 2008, 26. o.
↑ Vasile Ionaș: Sănătatea populației din județul Hunedoara, in Ioan Sebastian Bara – Marcela Balazs – Florin Dobrei – Vasile Ionaș – Ioachim Lazăr – Liviu Lazăr – Paulina Popa – Denisa Toma szerk., Județul Hunedoara: monografie, 4. köt., Om, natură, ocupații (Deva, 2014), 511. o.
↑ Dan-Simion Grecu: Lagăre pentru prizonieri sovietici în județul Hunedoara (1941-1944). Buletinul Cercului de Studii al Istoriei Poștale din Ardeal, Banat și Bucovina XIII, nr. 3^{[halott link]}
↑
↑ A római katolikusok nagy része ]i származású és román anyanyelvű.
↑ Liviu Lazăr, ‘Căile de comunicație hunedorene’, in Ioan Sebastian Bara – Marcela Balazs – Florin Dobrei – Vasile Ionaș – Ioachim Lazăr – Liviu Lazăr – Paulina Popa – Denisa Toma szerk., Județul Hunedoara: monografie, 4. köt., Om, natură, ocupații (Deva, 2014), 430. o.

Források

Felsőzsilvölgyi Kőszénbánya Rt. vulkányi bányaművei ismertetése. Budapest, 1903
Iacob Radu: Istoria vicariatului greco-catolic al Hațegului. Lugoj, 1913
Vajda Lajos: Erdélyi bányák, kohók, emberek, századok. Bukarest, 1981