Severo Ochoa
Severo Ochoa de Albornoz (Luarca, Asztúria, 1905. szeptember 24. – Madrid, 1993. november 1.) spanyol-amerikai orvos, biokémikus. 1959-ben Arthur Kornberggel megosztva elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat az RNS-szintézis mechanizmusának felfedezéséért.
Tanulmányai
Severo Ochoa Spanyolország Asturias tartományában, Luarca városában született 1905. szeptember 24-én. Apja Severo Manuel Ochoa jogász és üzletember, anyja Carmen de Albornoz volt. Anyai nagybátyja, Álvaro de Albornoz a Franco uralomra jutása után külföldre menekült emigráns köztársasági kormány vezetője volt, unokatestvére, Aurora de Albornoz pedig neves spanyol költő, irodalmár. Apja meghalt mikor Severo hétéves volt és a család Málagába költözött. Itt végezte el az általános és középiskolát. Ochoa már ekkor érdeklődött a biológia iránt, példaképe a híres spanyol tudós, Santiago Ramón y Cajal volt. 1923-ban beiratkozott a Madridi Egyetem orvosi szakára. Remélte, hogy együtt dolgozhat Cajallal, de ő ekkorra már nyugdíjba vonult. Madridban diáktársa és barátja volt Pedro Arrupe, a jezsuita rend későbbi vezetője és mindkettőjüket Juan Negrín tanította, aki a spanyol polgárháború idején a köztársaság miniszterelnöke volt.
Negrín felügyelete alatt Ochoa és diáktársa, José Valdecasas sikeresen izolálta vizeletből a kreatinint és kidolgoztak egy érzékeny módszert, amivel izomból egészen kis mennyiségű kreatinint is ki tudtak mutatni. Ochoa 1927 nyarát Glasgowban töltötte, ahol D. Noel Patonnal közösen a kreatin metabolizmusát tanulmányozta. Miután visszatért Spanyolországba, megírta első tudományos közleményét is.
1929-ben befejezte az egyetemet. Korábbi munkája alapján meghívást kapott a Nobel-díjas Otto Meyerhoftól, így ezután Berlinben dolgozott a Kaiser Wilhelm Biológiai Kutatóintézeten belül. Ochoa megismerkedett és együtt dolgozott olyan kutatókkal, mint Otto Warburg, Carl Neuberg, Einar Lundsgaard vagy Fritz Lipmann.
Posztdoktori tevékenysége
1930-ban visszatért Madridba és a következő évben megvédte szakdolgozatát, hogy megkapja orvosdoktori fokozatát. Újdonsült doktorként megházasodott – Carmen García Cobiánt vette feleségül – ám újból külföldön talált munkát, a későbbi Nobel-díjas Henry Dale londoni laboratóriumában. Londonban a glioxaláz enzimmel dolgozott: ez a munka irányította figyelmét az enzimek felé.
1933-ban visszatért Madridba, ahol a szívizomban végbemenő glikolízis folyamatát kutatta. Két évvel később felajánlották neki az újonnan létrehozott Orvostudományi Kutatóintézet élettani osztályának vezetését. Azonban Spanyolországban éppen ekkor tört ki a polgárháború, és Ochoa úgy látta, hogy az országban uralkodó viszonyok miatt nem tudna tudományos munkát folytatni, ezért külföldre távozott.
Élete Spanyolországon kívül
Severo Ochoa emlékműve Madridban
Családjával együtt Németországba utazott, visszatért az immár Heidelbergbe költözött Kaiser Wilhelm Intézetbe. Az intézet profilja időközben jelentősen megváltozott, a korábbi izomélettani kutatások helyett az akkoriban igen forró területnek számító szénhidrátanyagcserére – glikolízisre és fermentációs folyamatokra – fókuszált. A munkatársak a soklépcsős folyamat részleteit igyekeztek felderíteni és az ezekben szerepet játszó enzimeket izolálták. Ochoa egy évig tartózkodott Heidelbergben, azután Angliába távozott és 1938-tól 1941-ig az Oxfordi Egyetem munkatársa volt, ahol a B1 vitamin biológiai hatásával foglalkozott.
1941-ben, mikor a második világháború Angliát is elérte, az Egyesült Államokba költözött át, ahol egy évig a St. Louis-i Washington Egyetemen dolgozott Carl és Gerty Corival (akik 1947-ben kaptak Nobel-díjat). 1942-től a New York-i Egyetem orvostudományi szakán vállalt állást. 1945-ben adjunktussá, 1946-ban a farmakológia professzorává, 1954-ben pedig biokémiaprofesszorrá és a biokémia tanszék vezetőjévé nevezték ki.
1956-ban megkapta az amerikai állampolgárságot. 1959-ben az RNS-szintézis lépéseinek felderítéséért orvostudományi Nobel-díjban részesült (Arthur Kornberggel megosztva, aki a DNS-szintézis folyamatára derített fényt).
Ochoa kutatásai ezután a fehérjeszintézisre és az RNS-vírusok szaporodására irányultak. Nyugdíjba vonulása után, 1985-től a spanyol kormány tudománypolitikai tanácsadója volt.
Severo Ochoa 1993. november 1-én Madridban halt meg 88 éves korában.
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Severo Ochoa című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
- Severo Ochoa – Biographical NobelPrize.org
- Severo Ochoa Notable Names Database
- Kornberg, A. (2001). "Remembering our teachers". The Journal of Biological Chemistry 276 (1): 3–11.
- Grunberg-Manago, M. (1997). "Severo Ochoa. 24 September 1905--1 November 1993: Elected For.Mem.R.S. 1965". Biographical Memoirs of Fellows of the Royal Society 43: 351–310.
- Ochoa, S. (1980). "A Pursuit of a Hobby". Annual Review of Biochemistry 49: 1–30.
- Singleton, R. Jr. 2007. "Ochoa, Severo." In New Dictionary of Scientific Biography, edited by Noretta Koertge, vol. 5, 305–12. Detroit: Charles Scribner's Sons
Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjasok |
---|
1901–1925 |
|
---|
1926–1950 |
- 1926: Johannes Fibiger
- 1927: Julius Wagner-Jauregg
- 1928: Charles Nicolle
- 1929: Christiaan Eijkman, Frederick Gowland Hopkins
- 1930: Karl Landsteiner
- 1931: Otto Heinrich Warburg
- 1932: Charles Scott Sherrington, Edgar Douglas Adrian
- 1933: Thomas Hunt Morgan
- 1934: George Whipple, George Minot, William Parry Murphy
- 1935: Hans Spemann
- 1936: Henry Hallett Dale, Otto Loewi
- 1937: Szent-Györgyi Albert
- 1938: Corneille Heymans
- 1939: Gerhard Domagk
- 1943: Henrik Dam, Edward Adelbert Doisy
- 1944: Joseph Erlanger, Herbert Spencer Gasser
- 1945: Alexander Fleming, Ernst Boris Chain, Howard Florey
- 1946: Hermann Joseph Muller
- 1947: Carl Ferdinand Cori, Gerty Cori, Bernardo Houssay
- 1948: Paul Hermann Müller
- 1949: Walter Rudolf Hess, António Egas Moniz
- 1950: Edward Calvin Kendall, Tadeus Reichstein, Philip Showalter Hench
|
---|
1951–1975 |
- 1951: Max Theiler
- 1952: Selman Waksman
- 1953: Hans Adolf Krebs, Fritz Albert Lipmann
- 1954: John Franklin Enders, Thomas Huckle Weller, Frederick Chapman Robbins
- 1955: Hugo Theorell
- 1956: André Frédéric Cournand, Werner Forßmann, Dickinson W. Richards
- 1957: Daniel Bovet
- 1958: George Wells Beadle, Edward Lawrie Tatum, Joshua Lederberg
- 1959: Severo Ochoa, Arthur Kornberg
- 1960: Frank Macfarlane Burnet, Peter Medawar
- 1961: Békésy György
- 1962: Francis Crick, James D. Watson, Maurice Wilkins
- 1963: John Carew Eccles, Alan Lloyd Hodgkin, Andrew Huxley
- 1964: Konrad Emil Bloch, Feodor Lynen
- 1965: François Jacob, André Michel Lwoff, Jacques Monod
- 1966: Francis Peyton Rous, Charles Brenton Huggins
- 1967: Ragnar Granit, Haldan Keffer Hartline, George Wald
- 1968: Robert W. Holley, Har Gobind Khorana, Marshall Warren Nirenberg
- 1969: Max Delbrück, Alfred HersheySalvador Luria
- 1970: Bernard Katz, Ulf von Euler, Julius Axelrod
- 1971: Earl W. Sutherland, Jr.
- 1972: Gerald M. Edelman, Rodney Robert Porter
- 1973: Karl von Frisch, Konrad Lorenz, Nikolaas Tinbergen
- 1974: Albert Claude, Christian de Duve, George Emil Palade
- 1975: David Baltimore, Renato Dulbecco, Howard Martin Temin
|
---|
1976–2000 |
- 1976: Baruch Samuel Blumberg, Daniel Carleton Gajdusek
- 1977: Roger Guillemin, Andrew Schally, Rosalyn Sussman Yalow
- 1978: Werner Arber, Daniel Nathans, Hamilton O. Smith
- 1979: Allan McLeod Cormack, Godfrey Hounsfield
- 1980: Baruj Benacerraf, Jean Dausset, George D. Snell
- 1981: Roger W. Sperry, David Hunter Hubel, Torsten Wiesel
- 1982: Sune Bergström, Bengt Samuelsson, John Robert Vane
- 1983: Barbara McClintock
- 1984: Niels Kaj Jerne, Georges J. F. Köhler, César Milstein
- 1985: Michael Stuart Brown, Joseph L. Goldstein
- 1986: Stanley Cohen, Rita Levi-Montalcini
- 1987: Tonegava Szuszumu
- 1988: James W. Black, Gertrude B. Elion, George H. Hitchings
- 1989: John Michael Bishop, Harold E. Varmus
- 1990: Joseph Edward Murray, Edward Donnall Thomas
- 1991: Erwin Neher, Bert Sakmann
- 1992: Edmond H. Fischer, Edwin G. Krebs
- 1993: Richard J. Roberts, Phillip Allen Sharp
- 1994: Alfred G. Gilman, Martin Rodbell
- 1995: Edward B. Lewis, Christiane Nüsslein-Volhard, Eric F. Wieschaus
- 1996: Peter C. Doherty, Rolf M. Zinkernagel
- 1997: Stanley B. Prusiner
- 1998: Robert F. Furchgott, Louis J. Ignarro, Ferid Murad
- 1999: Günter Blobel
- 2000: Arvid Carlsson, Paul Greengard, Eric R. Kandel
|
---|
2001–2025 |
- 2001: Leland H. Hartwell, Tim Hunt, Paul Nurse
- 2002: Sydney Brenner, H. Robert Horvitz, John E. Sulston
- 2003: Paul Lauterbur, Peter Mansfield
- 2004: Richard Axel, Linda Buck
- 2005: Barry Marshall, Robin Warren
- 2006: Andrew Fire, Craig Mello
- 2007: Mario Capecchi, Martin Evans, Oliver Smithies
- 2008: Harald zur Hausen, Françoise Barré-Sinoussi, Luc Montagnier
- 2009: Elizabeth Blackburn, Carol W. Greider, Jack W. Szostak
- 2010: Robert Geoffrey Edwards
- 2011: Bruce Beutler, Ralph Steinman, Jules Hoffmann
- 2012: John B. Gurdon, Jamanaka
- 2013: James Rothman, Randy Schekman, Thomas Südhof
- 2014: John O’Keefe, May-Britt Moser, Edvard Moser
- 2015: William C. Campbell, Ómura Szatosi, Tu Ju-ju
- 2016: Ószumi Josinori
- 2017: Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash, Michael W. Young
- 2018: James P. Allison, Hondzso Taszuku
- 2019: William Kaelin, Peter Ratcliffe, Gregg Semenza
- 2020: Harvey J. Alter, Michael Houghton, Charles M. Rice
- 2021: David Julius, Ardem Patapoutian
- 2022: Svante Pääbo
- 2023: Karikó Katalin, Drew Weissman
|
---|
Részletező sablonok: (1901–1925) · (1926–1950) · (1951–1975) · (1976–2000) · (2001–) |