A buddhizmus története Indiában

A buddhizmus világvallás, amely az ősi Magadha nagyfejedelemség (ma Bihár, India) területén és korában fejlődött ki, Gautama Sziddhártha herceg megvilágosodása után^[1] A történelmi Buddha idejében is már elkezdett terjedni a dharma, Buddha tanításai.

A Maurja Birodalom buddhista császára, Asóka idején a buddhizmus két ágra szakadt: mahászánghika és szthaviraváda. Mindkettő elterjedt Indiában, miközben több apró szektára bomlottak szét.^[2] Ma a buddhizmusnak két fő ága van: a théraváda (Srí Lankán és Délkelet-Ázsiában) és a mahájána (a Himalájában és Kelet-Ázsiában.

A buddhizmus különálló és szervezett vallásként történő gyakorlása vesztett a jelentőségéből a Gupta Birodalom pusztulása után (7. század), sőt a 13. századtól kezdve még a buddhizmus származási helyén is hanyatlásnak indult - jóllehet mély nyomokat hagyva maga után. Ma a buddhizmus gyakorlása Indiában egyedül a Himalája-közeli területeken jelentős - például Ladak, Arunácsal Prades és Szikkim. Ez elmúlt évszázad óta fellendülőben van a buddhizmus Indiában, köszönhetően a nagy számú indiai értelmiséginek, akik a buddhista gyakorlatokat választják; a sok tibeti menekült bevándorlónak; valamint annak a több százezer dalit (kaszt) hindunak, akik tömegével váltottak át a buddhizmusra.^[3]

Gautama Sziddhártha Lumbiniben született a Gangesz-síkság közepén, a mai Nepál területén, a védikus törzsfőnök Suddhódana fiaként. Sok évi aszkézis és meditáció után Buddha felfedezte a szélsőségektől mentes középutat miközben a bódhifa alatt elérte a megvilágosodás szintjét.

Az észak-indiai Váránaszi közelében található Szarvas-park medencéje mellett osztotta meg felismeréseit azzal az öt aszkétával, akikkel évekig gyakorolt korábban - ezt nevezik úgy, hogy először forgatta meg a dharma kerekét. Ők hatan jelentették az első Szangha megalakulását. Innentől kezdve létezik a három drágaság a buddhizmusban: Buddha (tanító), dharma (tanítás) és szangha (tanítványok közössége).

Buddha hátralevő életében sokat utazott, főleg az Indo-Gangeszi-síkságon.

Buddha végül Kusínagar mellett távozott végleg (parinirvána).

Magyarul a buddhizmus követőit buddhistának nevezik, Indiában ők szaugatának nevezik magukat.^[4] Az ősi Indiában használták még a sákjai, Sakjabhikszu^[5][6] Sakjaputto, Arijászavako^[7] és Dzsinaputto kifejezéseket is.^[8]

Buddha nem jelölt ki utódot, csak arra kérte követőit, hogy dolgozzanak a megszabadulásért. Tanításai csak orális formában léteztek. A szangha később több tanácskozást is tartott, hogy közösen megegyezzenek a buddhista tanok és gyakorlatok ügyében.

1. Mahákásjapa, Buddha egyik tanítványa összehívta az első buddhista zsinatot Rádzsgírban. Az volt a céljuk, hogy felidézzék, egyetértsenek és leírják Buddha valóságos tanításait és a buddhista közösség fegyelmi szabályait. Egyes tudós fiktívnek tekinti ezt a buddhista tanácskozást.^[9]
2. A második buddhista zsinat állítólag Vaisáliban volt. Célja a továbbra is kérdőjelesen maradt gyakorlatok megvitatása volt. A tanács elítélte a pénz használatát, a pálmabor fogyasztását és egyéb szabálytalanságok elkövetését.
3. A harmadik buddhista zsinatot Pátaliputra ősi városban tartották a 3. században Asóka király kezdeményezésére. A tanácskozást végül egy Móggaliputta Tissza nevű buddhista szerzetes hívta össze. Fő szándékuk az volt, hogy megszabaduljanak azoktól a szerzetesektől, akik csak azért léptek be a szanghába, mert az királyi oltalom alatt állott. Sok tudós manapság úgy véli, hogy ezen a tanácskozások kizárólag a théraváda vonal vett részt, továbbá a sok szerzetes elbocsájtásának ehhez semmi köze nem volt.
4. A negyedik buddhista zsinat a kusán nemzetségű Kaniska császár védnöksége mellett történt a mai Kasmír régióban.^[10] Az általános nézet szerint ez a tanácskozás a szarvásztiváda iskolához tartozott.

Bővebben: Korai buddhista iskolák

A korai buddhista iskolák közé a Buddha halálát követő első néhány évszázadban végbemenő szakadások által létrejött mindenféle elő-szektariánus iskolákat szokták sorolni. A legelső szakadás a mahászánghika és a szthaviraváda iskolái között történt.

• Théraváda: főleg Srí Lanka, Mianmar, Thaiföld, Kambodzsa, Laosz és Banglades.
• Dharmaguptaka: elsősorban Kína, Korea, Vietnám és Tajvan.
• Múlaszarvásztiváda: Tibet.

A Dharmaguptaka iskolák több erőfeszítést tettek a többi iskolánál, hogy Indián kívül is terjesszék a buddhizmust. Ők olyan helyekre jutottak el és értek el sikereket, mint Irán, Közép-Ázsia vagy Kína.^[11] Ennél fogva azok az országok, amelyek Kínából vették át a buddhizmust, a dharmaguptaka vinaját és az ő szerzetesi (bhikkhu) és apácai (bhikkhuni) vonalukat követték.

A kínai buddhizmus korai időszakából sok fontos buddhista vinaja maradt fent - olyanok, mint mahísászaka-vinaja (T. 1421), mahászánghika-vinaja (T. 1425), dharmaguptaka-vinaja (T. 1428), szarvásztiváda-vinaja (T. 1435) és múlaszarvásztiváda-vinaja (T. 1442). Maradtak fenn ezen kívül ágamák (Szutta-pitaka), egy teljes szarvásztiváda Abhidharma-pitaka, valamint a korai buddhista iskolák jó néhány szövege.

Indiában a korai buddhista iskolák gyakran osztották fel a buddhista gyakorlatokat "szekerekre" vagy "kocsikra" (jána). Például a Vaibhásika szarvásztiváda hagyomány követői állítólag a három szekér gyakorlatát alkalmazták:^[12]

1. Srávakajána
2. Pratjékabuddhajána
3. Bodhiszattvajána

Bővebben: Mahájána

A mahájána hagyomány a bódhiszattva ("megvilágosodott lény") koncepcióját népszerűsítette és a hozzájuk való imádkozást. A mahájána gyakorlatokban nagyra becsülték az olyan bodhiszattvákat, mint Mandzsusrí, Avalókitésvara és Maitréja. A mahájána hagyományokban a bodhiszattva ösvényt követik, gyakorolják a páramitákat ("tökéletességeket"), amelynek a beteljesülése a Pradzsnyápáramitá, azaz a bölcsesség tökéletessége. A mahájána buddhizmus Indiában alakult ki.

A mahájána buddhizmushoz a következő indiai iskolák tartoznak:

• Madhjamaka - (Középút)
• Jógácsára - (Csak tudat)

Bővebben: Vadzsrajána

A vadzsrajána az indiai buddhizmus egy formája, amely a 4. század körül alakult ki és később terjed el Kínába (Tangmi), Japánba (Singon), Tibetbe, Srí Lankába, Indonéziába és más országokba. Széles körben elterjedt a tibeti buddhizmusban, valamint Nepálban, Butánban és Mongóliában.^[13]

Ez az iskola az észak-indiai erdő meditációs hagyományból alakult ki, amelyben a hangsúly a gyakorláson volt, hogy még ebben az életben elérjék a megvilágosodást. Ezt a hagyományt Gyémánt szekérnek és tantrikus vagy ezoterikus buddhizmusnak is nevezik. Az ún. "előidéző szertartások" alkalmával például belépnek a mandalába, amely a spirituális világegyetem szimbolikus térképe. Ezen kívül használnak mudrákat és mantrákat.

Az i. e. 5-6. században a kereskedelem és a készpénz egyre fontosabbá vált. A kereskedőknek jobban tetszett a buddhista erkölcs, mint a hagyományos brahmin papok ezoterikus szertartásai, amelyek úgy tűnt, hogy az újonnan kialakuló társadalmi osztályokkal nem igazán törődött.^[14]

Bővebben: Asóka és Maurja Birodalom

A Maurja Birodalom Asóka király idejében élte fénykorát, aki felesége hatására a kalingai háború után felvette a buddhizmust. Ez később hosszú stabilitást hozott a buddhista uralkodó birodalmában. Követeket küldött idegen országokba, hogy hirdessék a buddhista tanokat. Egy görög követ, Megasztenész leírta a maurja főváros gazdagságát. A birodalom méreteit jelzik a Száncsi, Szárnáth és Mathura közelében található sztúpák, oszlopok és kőmaradványok.

Asóka király volt a Maurja Birodalom uralkodója i. e. 273 és i. e. 232 között.

Egy sor hadműveletet követően Asóka India legnagyobb része fölött uralkodhatott. Birodalma elért Dél-Ázsiától Afganisztánon és Perzsia egy részén át Bengálig, Asszámig és Maiszúrig.

A legenda szerint Asóka egy megnyert háború után vált buddhistává a felesége közbenjárásával - tanítói Rádásvámí és Mandzsúsrí voltak. Olyan építményeket emeltetett, amelyek a történelmi Buddha életéből mesélnek történeteket.^[15]

Menandrosz volt a leghíresebb baktriai király, akinek a székhelye Takszilában, majd Szagalában volt. A buddhista irodalom egy hatalmas buddhista filozófussal való párbeszéde miatt jegyezte fel (Milinda-panyha).

I. e. 90-re a párthusok elfoglalták kelet Iránt i. e. 50-re végleg elűzték a görögöket Afganisztán területéről. A 7. századra az egyik indo-párthus dinasztiának sikerült elfoglalni Gandhárát, ahol folytatták a görög művészeti hagyományokat. Ez az időszak jelzi a gandhárai Grékó-buddhista művészet kezdetét (i. e. 50 - i. sz. 75).

A Kusán Birodalmat Kaniska király idején úgy ismerték, hogy a Gandhárai királyság. Innen terjedt el a buddhista művészet Ázsia többi részére. A király nagyban támogatta a buddhizmust. Ez előtt Buddhát nem ábrázolták emberi formában. Gandhárában a mahájána buddhizmusban viszont virágzott Buddha emberi formában történő megjelenítése.

A kusán birodalom bukása után a 4-6. század között a Gupta dinasztia idején, Indiában virágzott a buddhizmus. Mahájána oktatási központokat hoztak létre, főleg az észak-indiai Nálandában, ahol az egyik intézmény évszázadokon keresztül a legjelentősebb buddhista egyetemnek számított olyan neves tanítókkal, mint Nágárdzsuna. A Gupta stílus buddhista művészetre gyakorolt hatása a hittel együtt tovább terjedt Délkelet-Ázsiából Kínába.

Az indiai buddhizmus legyengült a 6. században, a fehér Hunok fosztogatásai és Mihirkulasz kivégzése után.

Hszüan-cang az utazásai során feljegyezte, hogy a 7. században a buddhizmus népszerű volt Andhra, Vidzsajouada és Dravida területeken, amely hozzávetőlegesen a mai Ándhra Prades és Tamilnádu államoknak felel meg.^[16] Hszüan-cang hódolatát fejezte ki Harsha, indiai uralkodó előtt, miközben a buddhisták Gouda királyság területén történő üldöztetéséről és számtalan elhagyatott sztúpáról számolt be a mai Nepál területe környékén. A Harṣzavardana királyság pusztulása után számos kis királyság létrejötte közepette tört ki a Rádzsputok felkelése, amely a buddhista klánok uralmának végét jelentette. Később újabb támogató királyok jelentek meg a bengáli területeken, ahol virágzásnak indult a Mahájána buddhizmus és tovább is terjedt Tibet, Bután és Szikkim felé. A Pála Birodalomban rengeteg templomot építettek valamint egy speciális buddhista művészeti iskola is kiformálódott.

1193-ban mérföldkövet jelentett az indiai buddhizmus hanyatlásában, hogy török-iszlám fosztogatók porig égették Nálandát. A 12. század végére a buddhizmus visszahúzódott a Himalája lába felé északra vagy délen Srí Lankára. Ennek oka az volt, hogy a legfőbb bihari buddhista központokban az iszlám vallás nyomult be és ezzel egyidejűleg megszűnt a politikai támogatottság is valamint erős kaszt nyomás volt tapasztalható. Továbbá, nem kedvezett a buddhizmus számára az újraéledő Hinduizmus.

A buddhizmus hanyatlásának több oka volt. A király vallásától egészen függetlenül az egyes államok egyenlően bántak minden jelentős szekta képviselőivel.^[17] Vallási emlékműveket és kolostorokat építettek, amelyek legtöbbször tehetős családok adományaiból válhattak valóra. Voltak időszakok, amikor állami, illetve királyi kincstári pénzekből is jutott az építkezésekre. A buddhizmus esetében főleg jelentősnek bizonyultak ezek a támogatások.^[18]

A kasztrendszer folyamatos kiterjesztése megváltoztatta a politikai és gazdasági erők helyzetét. Központosítással ellentétes folyamat zajlódott le mindenfelé. Egyre inkább a kasztrendszer került előtérbe a világi életben, a társadalmi és gazdasági kapcsolatok színterén.^[19]

A brahminok egy újfajta kapcsolatot építettek ki az állammal, amely kötelezte a hivatalnokokat, hogy érvényesítsék a kasztokkal kapcsolatos szabályozásokat.^[20] A rendszer hízott, az államok fokozatosan elveszítették a bevételek feletti irányításukat. A legjelentősebb tényező a gupták bukása volt. Az indiai társadalom máshogyan fejlődött, mint a kínai vagy római, amelyekben a kormányhivatalnokok domináltak. Indiában a brahminok örökölték hatalmi pozícióikat tiszavirág életű államok sorozatán keresztül.^[21]

A közélet egyre több színterét szabályozták a brahminok, akik az általuk vezetett szertartásokért pénzt szedtek.^[22] A brahminok által felügyelt kasztrendszer szabályait azért hozták létre, hogy ellenőrzés alatt tarthassák a helyi gazdasági termeléseket és a termékelosztások nagy részét.^[23] Ez átalakította a tulajdonrendszert.^[24] Ilyen módon váltotta fel a buddhizmust a hinduizmus.^[25] A buddhizmust a rivális hindu templomok - amely a bhakti mozgalom újítása volt - valamint a hindu szerzetesek megjelenése is gyengítették. Így lecsökkent a buddhizmus anyagi támogatása és népszerűsége egyszerre.^[26]

Az utolsó uralkodó, aki támogatta a buddhizmust, a 12. században a pála dinasztia alatt volt, ám az iszlám vallást terjesztő muszlim betolakodók lerombolták a kolostorokat és egyéb építményeket.^[27]

A térségben utazó kínai utazók az 5-8. században a buddhista szangha hanyatlásáról számoltak be, főleg a fehér hunok megszállásának hatására.^[28]

Az indiai szubkontinens muzulmán meghódítása Dél-Ázsia legelső képrombolásos megszállása volt.^[29] Az templomrombolások nem érintették különösebben a hinduizmust, azonban a buddhista sztúpák lerombolása miatt észak-Indiából szinte teljesen eltűntek ezek az építmények.

Indiában a buddhizmus 1891-ben született újjá, amikor a srí lankai buddhista vezető, Anagarika Dharmapála megalapította a Maha Bodhi Társaságot.^[30] Tevékenységük egyik része az volt, hogy támogatták a buddhizmus terjedését Indiában. 1892-gen találkozót rendeztek Dardzsilingben. Dharmapala beszélt tibeti buddhistákkal és egy Buddha relikviát is küldött a Dalai Lámának.

Dharmapála több vihárát és templomot építtetett Indiában, köztük a szárnáthi templomot is, amely Buddha első tanításának színhelyén készült. 1933-ban halt meg, abban az évben, amikor hivatalosan is felvételt nyert egy buddhista szerzetesrendbe (bhikkhu).^[30]

1892-ben Kripaszaran Mahaszthavir Kalkuttában megalapította a Bengáli Buddhista Szövetséget (Bauddha Dharmankur Szabha).^[31] Kripaszaran (1865–1926) fontos szerepet játszott a bengáli buddhista közösség egyesítésében.

A 14. Dalai Láma 1959-ben elhagyni kényszerült szülőföldjét Tibetet. Az indiai miniszterelnök Dzsaváharlál Nehru engedélyt adott neki és követőinek, hogy az észak-indiai Dharamszalában megalapítsák a száműzetésben lévő "Központi Tibeti Adminisztrációt". Ez több ezer ember letelepedését tette lehetővé. A menekültek többsége a város északi részén telepedett le (McLeod Gandzs), ahol létrehoztak kolostorokat, templomokat és iskolákat. A várost olykor, a tibeti főváros után, "kis Lhásza" néven is említik. A hely ma már a világ egyik buddhista központja.

Egyre népszerűbb Indiában a buddhista vipasszaná meditáció. Több kormányzati és magánkézben lévő intézmény kínál kurzusokat az alkalmazottai számára.^[32] Ez főleg a felső- és középosztályt jelenti. A mozgalom eljutott Európába, Amerikába és más ázsiai országba is.

• A buddhizmus története

• ↑ Ahir: Ahir, D.C.. Buddhism in Modern India. Satguru (1991). ISBN 81-7030-254-4 
• ↑ Childers: Robert Cæsar Childers. A Dictionary of the Pali Language, 56. o. 
• ↑ Collins: Randall Collins. The Sociology of Philosophies: A Global Theory of Intellectual Change. Harvard University Press, 180, 182. o. (2000) 
• ↑ Fisher: Fisher, Mary Pat. Living Religions. Pearson Education, Inc., New Jersey (2008). ISBN 978-0-13-614105-1 
• ↑ Merriam-Webster: Doniger, Wendy. Merriam-Webster Encyclopedia of World Religions. Encyclopædia Britannica, 1378. o. (2000). ISBN 0-87779-044-2 

• Dutt, N. (1998). Buddhist Sects in India. New Delhi: Motilal Banarsidass.
• Lamotte, E. (1976). History of Indian Buddhism. Paris: Peeters Press.
• Across the Himalayan Gap: An Indian Quest for Understanding China - Tan Chung. Szerkesztő asszisztens - Dr. Ravni Thakur. 1998, xxvi+553pp., col. and b&w illus., ISBN 81-212-0585-9
• World Civilizations: The Decline of Buddhism in India. kiadó: Washington State University.