Weinberger Mózes

Ez a cikk a Weinberger Mózes témával foglalkozik, amely számos területen nagy érdeklődést és vitát váltott ki. A Weinberger Mózes olyan téma, amely felkeltette a szakemberek, az akadémikusok és a nagyközönség figyelmét, mivel relevanciája és hatása a mindennapi élet különböző területeire. A történelem során a Weinberger Mózes tanulmányozás, elemzés és vita tárgya volt, ami sokféle nézőpontot és nézőpontot eredményezett. Ebben az értelemben ennek a cikknek az a célja, hogy átfogó és naprakész képet adjon a Weinberger Mózes-ről, hogy az olvasó mélyen és szigorúan megértse ezt a témát.

Weinberger Mózes
Született1908. április 7.[1]
Budapest
Elhunyt2010. június 26. (102 évesen)[1]
Állampolgársága
Foglalkozása
KitüntetéseiBacher Vilmos Emlékérem[3]

Weinberger Mózes Mordekhai, Moshe Carmilly (Budapest, 1908. április 7. – Izrael, 2010. június 26.[4]) zsidó származású magyar művelődés- és egyháztörténész, szerkesztő, Kolozsvár főrabbija, majd izraeli kulturális attasé Budapesten, s egyetemi tanár az Amerikai Egyesült Államokban.

Életútja

Ortodox szellemű magyar zsidó család sarja; nagyváradi és szatmári iskolaévek után 1924-től a budapesti Országos Rabbiképző Intézet hallgatója volt. 1934-ben az ottani egyetemen bölcsészeti doktorátust szerzett (A zsidóság szociális helyzete a Talmudban. Budapest, 1934), a következő évben rabbivá avatták. 1934-ben elnyerte a kolozsvári Kongresszusi (Neológ) Izraelita Hitközségnél meghirdetett főrabbi-állást. Beköszöntő beszédét (Istenért – emberért. Cluj–Kolozsvár, 1934) elődje, Eisler Mátyás emlékének ajánlotta.

1936 májusában megindította a Monitorul Comunităţii Israelite – Hitközségi Értesítő című havi kiadványt, mely többnyire kettős, összevont számokkal, változó címekkel (1937: Havi Jelentés; 1938–40. július: Raport Lunar) jelent meg, az utolsó években néhány román cikkel. 1941–43-ban elszórt jelentéseket (pl. Peszachi jelentés. Kolozsvár, 1941, 1942) sikerült kiadnia. Itt jelentek meg templomi beszédei és tanulmányai, több különnyomatban is. Az 1936-os évfolyamban tette közzé Dr. Eisler Mátyás irodalmi működése című bibliográfiáját, s megemlékezett a neológ zsinagóga félszázados építési évfordulójáról, 1937-ben a hitközség történetéről közölt adatokat, 1938-ban a hitélet statisztikai vonatkozásait elemezte.

A gazdag híranyag mellett a zsidó tárgyú könyvek ismertetéséről is gondoskodott. Ő szerkesztette az Emlékkönyv Dr. Lővy Ferenc, az Ardeal–Banati rabbiegyesület elnökének, Dr. Lenke Manó és Dr. Singer Jakab főrabbik tiszteletére (Közlemények II. Kolozsvár, 1939) című kötetet, valamint az Antal Márk Emlékkönyvet (Kolozsvár, 1943). Az előbbiben A sírfeliratok szövegéről, az utóbbiban Indexre tett héber könyvek címmel közölt értekezést. 1936-tól a Múlt és Jövő, 1939-től az Új Kelet munkatársa, 1941-től az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság (IMIT) választmányi tagja volt. Szerepet játszott a kolozsvári Izraelita Koedukációs Gimnázium 1940-es újraindításában, cikkeket közöl értesítőjében.

Egyes források szerint 1944-ben közreműködött zsidók Észak-Erdélyből Románián át Palesztinába menekítésében. A gettózás előestéjén, 1944. május 2-án feleségével ő is átszökött a magyar-román határon. A mentőakcióról írott visszaemlékezéseit: The Road to Life. New York, 1994; Drumul vieţii. Kolozsvár, 1996; Út a szabadság felé! Kolozsvár, 1999.) és Raoul Şorbannal való „együttműködése” bemutatását utólag többen túlzónak minősítették.[5][6][7]

Konstancán hajóra szállva 1944. július 12-én érkezett Palesztinába, itt Afula, majd Tel-Aviv iskoláiban tanár, igazgató. Amikor 1948-ban megalakult Izrael állam, a Külügyminisztérium Kelet-Európa Osztályán alkalmazták, 1951-ig a budapesti követségen a kivándorlásért felelős „alijjatiszt”, illetve kultúr­attasé volt. Ekkoriban vette fel a Carmilly nevet. 1951–57 között Netánjában tanügyi előadóként, majd gimnáziumigazgatóként működött. 1957-ben meghívták a New York-i Yeshiva University rabbiképző bibliai tudományok–héber nyelv–zsidó történelem tanszékére, ahonnan 1976-ban konzultáns professzorként vonult nyugdíjba.

Tudományos munkássága

Tudományos munkássága főleg az 1960-as évektől bontakozott ki. Fő témája a magyar s különösen az erdélyi zsidóság története. Összeállította a magyar–angol–héber nyelvű Memorial Volume for the Jews of Cluj–Kolozsvár – A kolozsvári zsidóság emlékkönyve (New York 1970; újabb kiadása New York, 1988) című kötetet, a budapesti Országos Rabbiképző Intézet centenáriumára írt angol–héber nyelvű emlékkönyvet (The Rabbinical Seminary of Budapest 1877–1977. New York, 1986). Fő műve: A zsidóság története Erdélyben (1623–1944) (románul Kolozsvár, 1994; magyarul Budapest, 1995; héberül Budapest, 2003). Harmadik kutatási témájával a nemzetközi zsidó tudományosságban vívott ki tekintélyt: a zsidóság belső irodalmi-művészeti cenzúráját vizsgálta több kötetben is. 1966-ban (Book and Sword ), majd 1977-ben jelent meg erről New Yorkban könyve, az utóbbit 2003-ban fordították románra (Cenzură şi libertate de expresie în istoria evreilor ). A művészeti vonatkozásokat újabb kötete tárgyalja: Fear of Art (New York, 1986).

A világ számos egyetemén volt vendégelőadó. 1977-ben megalapította a jeruzsálemi Héber Egyetemen a közép-európai zsidóság történetét kutató intézetet, 1985-ben alapítványt hozott létre a magyar zsidóság múltjának kutatására, 1990-ben a kolozsvári BBTE keretében megalapította a nevét viselő Héber és Zsidó Történeti Intézetet; ennek évenkénti ülésszakain tartott előadásait az 1991-től megjelenő Studia Judaica közölte. Tanulmányt írt az erdélyi szefárd zsidókról (The American Sephardi. 1967/2; Studia Judaica I. 1991), a zsidó felvilágosodásról (Studia Judaica VI. 1997) és reformmozgalomról (uo. V. 1996), felidézte két tudós teológus, Fleischer Lipót (1848-1916) és Kecskeméti Lipót munkásságát (uo. XI–XII. 2004). Foglalkoztatta a héber nyelv és költészet sorsa Magyarországon az 1805–1944 közötti időszakban (Hebrew Poetry in Hungary. Hungarian Jewish Studies. New York Vol. I. 1966; Hebrew Poets of Hungary. Tel-Aviv 1977; Studia Judaica I. 1991).

Jegyzetek

  1. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. március 26.)
  3. ↑ https://opac-dijak.pim.hu/record/-/record/PIM667432. (Hozzáférés: 2020. október 27.)
  4. ↑ PIM
  5. ↑ Randolph L. Braham: Állítólagos mentőakciók. Szabadság, 1994/12
  6. ↑ Tibori Szabó Zoltán: A Weinberger–Şorban-legenda. Szabadság, 1996/93–98
  7. ↑ Lőwy Dániel: A Kálváriától a tragédiáig: Kolozsvár zsidó lakosságának története. Kolozsvár: Koinónia. 2005. 173–174. ISBN 9737605020

Források

További információk

  • Gaal György: Magyar nyelvű zsidó irodalom Romániában. In: Évkönyv. Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Képviselete. Budapest, 1983/84.
  • Németh Júlia: Anyanyelvem magyar, de a zsidó néphez tartozom (interjú). Szabadság, 1991/73, 84.
  • Jews in the Hungarian Economy, 1760–1945 . Jeruzsálem 1992.
  • Tibori Szabó Zoltán: Élet és halál mezsgyéjén. Kolozsvár, 2001;
  • Tibori Szabó Zoltán: Az erdélyi zsidó közösség sorsa a második világháborút követő időszakban (1945–1948). Korunk 2004/9.
  • Lőwy Dániel: A téglagyártól a tehervonatig. Kolozsvár, 1998.
  • Pompiliu Teodor: Laudatio. In: Studia Judaica VII. 1998. 13–18.
  • M. Carmilly-Weinberger. In: M. C.-W.: Cenzura și libertatea de expresie în istoria evreilor. 2003. 429–431.

Kapcsolódó szócikkek