Domenico Cimarosa

Domenico Cimarosa
Életrajzi adatok
Született	1749. december 17. Aversa
Elhunyt	1801. január 11. (51 évesen) Velence
Sírhely	San Michele Arcangelo
Iskolái	Conservatorio di S. Maria di Loreto
Pályafutás
Műfajok	opera
Tevékenység	zeneszerző
A Wikimédia Commons tartalmaz Domenico Cimarosa témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Domenico Cimarosa (Aversa, 1749. december 17. – Velence, 1801. január 11.) 18. századi olasz zeneszerző, az opera buffa egyik legismertebb és legnagyobb mestere. Fő műve, A titkos házasság, a 18. század legnépszerűbb vígoperája volt. Nevének jelentése: az Úr rózsaszín hegycsúcsa.

1749. december 17-én, szegény szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Noha születése napja szerdára esett, a Domenico (am. az Úré) nevet kapta a keresztségben, amelyet szokásosan a vasárnap születetteknek adtak.^[1] Édesapja, Gennaro Cimarosa kőműves, édesanyja mosónő volt. Szülei nem tudták anyagilag finanszírozni tanulmányait, ezért a minoriták támogatásával a szegényeknek fenntartott ingyenes iskolába járt. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, és a szerzetesrend támogatásával már 12 évesen a nápolyi konzervatóriumba küldték tanulni. A történet szerint édesapja a Capodimonte-palota építésén dolgozott, amikor baleset érte és meghalt. Ezután özvegye egy kolostorban dolgozott. A kis Domenicóra itt figyelt fel a kolostor orgonistája. Így vált lehetővé, hogy Cimarosa a korszak egyik legrangosabb intézményében részesüljön felsőfokú zenei képzésben.

A konzervatóriumban Antonio Sacchini és Niccolò Piccinni voltak a mesterei. Énekelni, hegedülni és orgonálni tanult, valamint tanárai, elsősorban Gennaro Manna közvetítésével megismerte későbbi zenei stílusát és ízlésvilágát meghatározó mesterek munkásságát: Francesco Durante, Alessandro és Domenico Scarlatti voltak rá a legnagyobb hatással. Első kompozíciói egyházzenei darabok voltak, aztán konzervatóriumi tanulmányai végén írt egy operát, A gróf szeszélyei címmel, és később ebben a műfajban aratta legnagyobb sikereit. Az opera ősbemutatója 1772-ben volt, Cimarosa karrierje ekkor kezdett felfelé ívelni. Operáit főként nápolyi színházak számára írta, de hamar eljutott a híre Rómába, Milánóba, Velencébe és Firenzébe is. Rómában Goethe megtekintette több operájának előadását, és neki köszönhető, hogy később Weimarban színre vitték a Le trame deluse és A titkos házasság című operáit (a darabok színpadra állítását a költőfejedelem maga rendezte meg).

Zeneszerzői karrierje elsősorban azért tudott olyan gyorsan és könnyen felívelni, mert a nápolyi zenei életet addig uraló két szerző, Piccinni és Paisiello külföldi színházakkal kötött szerződést. Piccinni Párizsba, míg Paisiello Szentpétervárra utazott és működött hosszú éveken át. 1780-ban volt az első milánói bemutatója, és ezzel ötven évig ő lett a város legnépszerűbb operaszerzője. Közben Weimar mellett, Drezdában és Lipcsében is bemutatták több művét is.

1779-ben Nápoly királyi orgonistája lett, ezzel párhuzamosan a velencei Ospedaletto konzervatórium karnagyi tisztségét is betöltötte. 1784–1787 között elsősorban Firenze színházai számára komponált. 1789-ben II. Katalin meghívta udvarába, ahol Paisiello utódjaként udvari zeneszerző és karmester, valamint a Szentpéterváron működő olasz opera karmestere lett. Oroszországban is szép sikereket ért el, ennek ellenére 1791-ben otthagyta a cári udvart, egyesek szerint a hideg teleket nem tudta megszokni. Bécsbe utazott, ahol két évig a császári udvari zenekart vezette. Ezekben az években aratta élete legnagyobb sikerét, az 1792-ben bemutatott A titkos házasság című operájával. Az ősbemutatón a közönségnek annyira tetszett a darab, hogy az előadás végén nem voltak hajlandóak távozni, ezért II. Lipót utasította az előadókat, hogy még egyszer játsszák el az operát.

Cimarosa II. Lipót halála után, 1793-ban tért vissza Nápolyba, ahol Paisiellóval a franciák ellen kitört nápolyi forradalom lelkes híve lett. Luigi Rossi versére egy hazafias himnuszt írt, amit nyilvánosan elénekelt a Bourbonok zászlajának elégetésekor. A forradalom után elfogták és börtönbe vetették. Eredetileg halálra ítélték, de befolyásos pártfogói megmentették az életét. Végül kegyelmet kapott, de miután kiszabadult a börtönből, visszavonult a nyilvános szerepléstől. A royalisták az ellenségüknek tartották, pedig a forradalom bukása után még írt egy kantátát is az új király, Ferdinánd tiszteletére.

Halála után hamar szárnyra kapott az a szóbeszéd, amely szerint Mária Karolina királyné utasítására mérgezték meg. Más források azonban úgy tudják, hogy vissza akart térni Szentpétervárra, de útban Oroszország felé rákos betegsége végzett vele. Az nápolyi udvar a zeneszerző 1801. január 11-én bekövetkezett halála után nem sokkal közleményt adott ki, amely szerint a Cimarosa halálát hosszan tartó betegeskedése okozta.

Cimarosa elsősorban mint operaszerző él a köztudatban. Hatvannégy opera mellett azonban száz koncertária és dal, több mise, oratórium, kantáta, egy rekviem, harminckét zongoraszonáta alkotja gazdag életművét. Zenéje a kor formáit és hagyományait követi, jól felkészült, virtuóz zeneszerzőre vall. Legnagyobb érdeme abban állt, hogy továbbfejlesztette és ötvözte a korszak formakincseit és stílusait, ezáltal mutatva előre a következő századra. Pályája elején elsősorban opera seriák kerültek ki a kezei alól, de tehetségét az opera buffa műfajában jobban ki tudta bontakoztatni. Itália legnépszerűbb szerzője volt korában, népszerűsége már pályája középső szakaszában megelőzte Piccinniét.

Cimarosa zenéje egyfajta átmenet volt Mozart és Rossini stílusa között. Hangszerelése színes, áriái nagy szerkezeti változatosságot mutatnak. Nem alkalmazta a bel canto technikáját, és nagy újítása volt, hogy Mozart után a cselekményt is előrevivő együttesek gazdag választékával komponálta meg legjobb operáit. Ezzel megtörte a korszakban uralkodó merev ária-recitativo, rövid kórusbetétek váltakozását, ami a többi olasz szerző operáira annyira jellemző volt. Jelenet építkezése is igen modern és ötletes: általában egy negyedórás kisebb együttesből indul ki, amely végül a tuttiban tetőzik. Opera seriái rengeteg buffa elemet tartalmaznak, ennek következtében igen dinamikusak.

Színpadi művei az 1780–1790-es években Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendtek: Pozsonyban és Pesten is rendszeresen játszották őket az elsősorban német operatársulatok. Eszterházán Haydn tizenkét operáját vitte színre 1783–1790 között, az utókor valóságos Cimarosa-kultuszt tart számon Pompakedvelő Miklós herceg udvarában. A titkos házasság ma is része az alaprepertoárt kiegészítő daraboknak a világ számos operaházában. A Magyar Állami Operaház 2004-ben újította fel legutóbb, de már jó pár éve nincs műsoron.

• Lise, Giorgio – Eduardo Rescigno: A 18. századi opera Scarlattitól Mozartig. Ford. Tallián Tibor. Budapest, 1986. Zeneműkiadó. ISBN 9633306086
• Winkler Gábor: Barangolás az operák világában . I. köt. Budapest, 2005. Tudomány K. pp. 305–306

• Zenetörténet