Csankó Zoltán (Szolnok , 1962 . május 29. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, szinkronszínész.
Élete
A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett.[ 2] 1983-ban kezdte meg tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán , ahol 1987-ben végzett Marton László osztályában. A főiskola elvégzése után az Arany János Színházhoz szerződött, majd 1992-ben a Radnóti Miklós Színház tagja lett. 2004–2009 között a Nemzeti Színház társulatának tagja, ahonnan Alföldi Róbert bocsátotta el. 2009-től a Győri Nemzeti Színház tagja, mellette vállal vendégszerepeket is.[ 3] [ 4] Néhány évig Bálint András tanársegédjeként művészi beszédet oktatott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen .[ 2]
Színpadi szerepei mellett gyakran szinkronizál, az egyik legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott szinkronhang. A gyerekek között is széles körű ismertséget biztosítottak számára a „Thomas” sorozatok (Thomas, a gőzmozdony ; Thomas és barátai) epizódjainak szinkronizálása. Száznál több részben, több tucatnyi hangon szólalt meg. Gyakran szinkronizálja Christoph Waltz , illetve John Travolta színészt.
A Jocky TV csatornahangja.
Magánélete
Volt élettársa Lóránt Kriszta .[ 5] Fia Csankó Tamás modell.[ 2]
Színházi szerepei
Lorenzo Da Ponte : Figaró házassága...Almaviva, gróf
Kosztolányi Dezső -Závada Pál : Édes Anna....Vizy Kornél
Örkény István : Tóték....Az őrnagy
Leonard Bernstein : West Side Story....Riff
Jókai Mór –Böhm György –Korcsmáros György : A kőszívű ember fiai....Baradlay Jenő
Molière : Az úrhatnám polgár....Cléonte
Friedrich Dürrenmatt : A nagy Romulus....Phosporidos
Kisfaludy Károly : A kérők....Perföldy, ügyész
Carlo Goldoni : Két úr szolgája....Florindo Aretusi
Friedrich Schiller : Ármány és szerelem....Von Kalb, főudvarmester
Marivaux : Állhatatlan szeretők....Egy úr
Tamási Áron : Énekes madár....Bakk Lukács
Molière : A fösvény....Valér
Anton Pavlovics Csehov : Három nővér ....Andrej
Edmond Rostand : Cyrano de Bergerac
Karinthy Frigyes : Lepketánc....Genius
Gyárfás Miklós : Mennyei riport....Titkár, Bobby, Határőr, Szerzetes
Eisemann Mihály –Baróti Géza: Bástyasétány '77....Pásztor Rudolf
Alain Boublil–Jean-Max Rivière: A francia forradalom....Robespierre
Victor Hugo –Kálnoky László–Blum Tamás: A király mulat (Rigoletto)....Király
Emanuel Schikaneder–Mosonyi Alíz: Varázsfuvola....Papageno
Edward Albee : Nem félünk a farkastól....Nick
Molnár Ferenc : A jó tündér....Konrád
Ion Luca Caragiale : Zűrzavaros éjszaka....Chiriac
Osztrovszkij : Erdő....Pjotr
Csehov: Sirály ....Medvegyenko
Euripidész : Iphigeneia Auliszban....Hírnök
Carlo Goldoni : Mirandolina....Albafiorita gróf
Ben Jonson : Volpone....Peregrinus
Füst Milán : Máli néni....Horváth úr
Martin McDonagh : A kripli....Dr. McSharry
John-Michael Tebelak: Godspell
Darvasi László : Störr kapitány....Bart
Szigligeti Ede : Liliomfi....Szilvai professzor
Jaroslav Hašek : Svejk, egy derék katona kalandjai a hátországban....Kultúrember
Sarkadi Imre : Oszlopos Simeon....Első szállító
Tábori György : Mein Kampf....Himmlischst
Arthur L. Kopit: Jaj, apu, szegény apu, a szekrénybe beakasztott tégedet az anyu, s az én szívem olyan szomorú....Hotelboy
Pataki Éva: Edith és Marlene....Matróz
Joseph Kesselring : Arzén és levendula....Brophy rendőr
Tömöry Márta: Csizmás Kandúr
Misima Jukio : Komacsi a sírnál, Aoi, Elcserélt legyezők, Kantan....1. férfi, Titkár, 1. orvos
Tennessee Williams : Amíg összeszoknak....George Haverstick
Henrik Ibsen : Rosmersholm....Peter Mortensgaard
Johann Wolfgang von Goethe : Clavigo....Buenco
Boto Strauß: Az idő és a szoba....Férfi télikabátban
Mészöly Dezső –Rónay György : Való igaz és felette csudálatos história Nimwégai Márikáról
Aiszkhülosz –Euripidész –Szophoklész : Test-vér-harc....Eteoklész
Békés Pál : A félőlény....Rakonc
Eugen Eschner: Gergő király....Vince gróf
Bertolt Brecht : Rettegés és ínség
Calderón de la Barca : VIII. Henrik....Ezredes
Jiří Menzel : A három megesett lány esete
William Shakespeare : Hamlet....Claudius
Bertolt Brecht: Koldusopera....Másik rendőr
Erich Kästner : Emil és a detektívek
Vajda Katalin : Anconai szerelmesek....Giovanni, a cukrász
Dale Wasserman : La Mancha lovagja....Pedro, fő-öszvérhajcsár
Bernard Slade : Romantikus komédia....Leo
Bulgakov : Molière, avagy álszentek összeesküvése....Jean-Baptiste Poquelin Molière
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember....11. esküdt
Shakespeare: III. Richárd....III. polgár
Ivan Kušan: Galócza....Borisz Mozsbolt, földmérő
Bíró Lajos : Sárga liliom....Főispán
Frank Wedekind : Lulu....Dr. Hilti
Gabnai Katalin : A mindenlátó királylány....János, kiskondás
Henrik Ibsen: Solness építőmester....Herdal doktor
Dosztojevszkij : Ördögök
Hamvas Béla : Szilveszter....Aff Semi-Tagadon
Edward Albee: Nem félünk a farkastól....George
Sütő András : Egy lócsiszár virágvasárnapja....Kolhaas Mihály, lócsiszár
Weöres Sándor : Holdbéli csónakos....Huang-Ti, kínai császár
Calderón de la Barca: Az élet álom ....Astolfo
Bulgakov: Mester és Margarita....Behemót
Caragiale: Farsang....Iancu Pampon
Szomory Dezső : Hermelin....Szűcs Mihály
Sánta Ferenc : Az ötödik pecsét....Kovács, asztalos
Nyikolaj Erdman : Az öngyilkos....Goloscsapov
Molnár Ferenc: A testőr....A kritikus
Szomory Dezső : Györgyike, drága gyermek....Hübner Félix
Olt Tamás: Minden jegy elkelt ....Molnár Ferenc / Básti Lajos
Lionel Bart: Oliver! ....Fagin, idősödő orgazda, a tolvajiskola vezetője
Jávori Ferenc Fegya - Miklós Tibor - Kállai István - Böhm György: Menyasszonytánc ... Herskovics Ármin
David Seidler: A király beszéde ....Bertie, York hercege
Heltai Jenő : A tündérlaki lányok ....A báró
Mikszáth Kálmán]] - Závada Pál : Különös házasság ....Dőry István báró, főszolgabíró
Agatha Christie : A vád tanúja ....Sir Wilfrid Robarts, peres ügyvéd
Szabó Magda : Abigél ....Vitay tábornok
Makszim Gorkij : Éjjeli menedékhely ....Mihail Ivanovics Kosztiljov
Egressy Zoltán : Édes életek ....Gergő
Osztrovszkij: Farkasok és bárányok ....Vukol Naumics Csugunov
Tolsztoj: Anna Karenina ....Alekszej Alekszandrovics Karenin
Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én ....Malvolio
Shakespeare: A windsori víg nők ...Sir John Falstaff
László Miklós : Illatszertár ....Hammerschmidt
Móricz Zsigmond : Úri muri ....Szakhmáry Zoltán
Márton Gyula: Csinibaba ....Simon bácsi, a tömbbizalmi
Molière ː A képzelt beteg ...Argan, a képzelt beteg
Lehár Ferenc : A víg özvegy ...Báró Zéta Mirko
Csiky Gergely : Buborékok ...Solmay Ignác, földbirtokos
Szerb Antal : Képtelen királyság ...Saint Germain (zsivány vezér)
William Shakespeare : Szentivánéji álom ...Égeus
Jeffrey Lane – David Yasbek: A riviéra vadorzói ...Lawrence Jameson
Filmjei
Narrátori közreműködés magyar dokumentumfilmekben
Szinkronszerepei
Odüsszeusz : Eurümakhosz -
007 - Halálvágta : Max Zorin - Christopher Walken
A bárányok hallgatnak : Pilcher - Paul Lazar
A csodabogár : George Malley - John Travolta
A Da Vinci-kód : Aringarosa püspök - Alfred Molina
A dzsentlemanus : Thomas Jefferson Johnson - Eddie Murphy
A fehér lovag : Daniel Kipchoge - Kelly Tainton
A felejtés bére : James „Jimmy” Rethrick - Aaron Eckhart
A fiók : Rudy Mackenzie - Daniel Craig
A fogadalom : Zé do Burro - José Mayer
A haza : Paul Simon - Michael Lesch
A hercegnő : Charles Fox - Simon McBurney
A Karib-tenger kalózai: A világ végén : Lord Cutler Beckett - Tom Hollander
A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse : Lord Cutler Beckett - Tom Hollander
A Klinika : Dr. Alexander Vollmers - Christian Kohlund
A közvetítő , tévésorozat: Bastier - Roch Leibovici
A pálya csúcsán : Gus Sinski - John C. Reilly
A panamai szabó : Harold „Harry” Pendel - Geoffrey Rush
A professzor : Robert Burns professzor - Steven Seagal
A Silla királyság ékköve : Seol Ji - Jung Ho Geun
Asterix – Az istenek otthona : Centurio - Alexandre Astier
A Szmokinger : Dietrich Banning - Ritchie Coster
Aludj csak, én álmodom : Peter Callaghan - Peter Gallagher
Az alapító : Ray Kroc - Michael Keaton
Az elit alakulat : Frederick T. „Moose” Heyliger - Stephen McCole
Az élet szép : Rodolfo - Amerigo Fontani
Az utolsó skót király : Nigel Stone - Simon McBurney
Azok a 70-es évek show : Red Forman - Kurtwood Smith
Ál/Arc : Sean Archer/Castor Troy - John Travolta
Batman: Kezdődik! : Ra's Al Ghul - Ken Watanabe
Becstelen brigantyk : Hans Landa ezredes - Christoph Waltz
Bébi úr : Bébi úr - Alec Baldwin
Bérgyilkosok viadala : Powers - Liam Cunningham
Calcium kölyök : Sebastian Gore-Brown - Mark Heap
Charlie angyalai : Charles Townsend - John Forsythe
Chicago Hope : Dr. Jack McNeil - Mark Harmon
CSI: New York-i helyszínelők : Det. Mac Taylor - Gary Sinise
Dallas : Robert „Bobby” Ewing - Patrick Duffy
Deadwood : Al Swearengen - Ian McShane
Deltora Quest : Barda - Yara Yuusaku (japán), Tom Edwards (angol)
Egy becsületbeli ügy : Capt. Whitaker - Xander Berkeley
Egy gésa emlékiratai : Ivamura Ken/Elnök - Ken Watanabe
Egyről a kettőre : Frank Lambert - Patrick Duffy
Erdészház Falkenauban : Martin Rombach - Christian Wolff
Éjszaka a múzeumban : Dr. McPhee - Ricky Gervais
És a zenekar játszik tovább… : Dr. Jim Curran - Saul Rubinek
Family Guy - Patrick Duffy (2.évad 3.rész)
Férfias játékok : Sean Miller - Sean Bean
Fogd a nőt és fuss : Phil Golden - Paul Reiser
Folytassa, Emmanuelle : Harold Hump - Henry McGee
Frida : Nelson Rockefeller - Edward Norton
Gyilkos számok : Don Eppes - Rob Morrow
Halálos fegyver : Mr. Joshua - Gary Busey
Halálos nyugalom : Hughie Warriner - Billy Zane
Harry Potter és a Titkok Kamrája : Gilderoy Lockhart - Kenneth Branagh
Háború a Földön : Terl - John Travolta
Hármastársak : Bill Henrickson - Bill Paxton
Horrorra akadva 2. : Dwight Hartman - David Cross
Hupikék Törpikék: Hókuszpók - Hank Azaria
Igazából szerelem : Jamie - Colin Firth
Itália csókja : Signor Bonizzoni - Carlo Cartier
Jeannie, a háziszellem: Anthony Nelson - Larry Hagman
Jelenések : Dr. Richard Massey - Bill Pullman
John Rambo : Lewis - Graham McTavish
Jó reggelt, Vietnam! : Mr. Sloan, az angoltanár - Mark Johnson
Kedvencek temetője : Louis Creed - Dale Midkiff
Késő bosszú : Frankie Delano - Sylvester Stallone
Ki a főnök? : Anthony Morton „Tony” Micelli - Tony Danza
Ki vagy, doki? (A másik Doktor): Jackson Lake - David Morrissey
King Kong : Bruce Baxter - Kyle Chandler
Kingsman: A titkos szolgálat : Harry Hart (Galahad) - Colin Firth
Különleges ügyosztály - Párizs : Revel - Vincent Pérez
L’ecsó : Talon LaBarthe - Teddy Newton
Lépéselőnyben : Nathan Ford - Timothy Hutton
Mamma Mia : Harry „Hős Bika” Bright - Colin Firth
Megaagy : Megaagy - Will Ferrell
Megveszem ezt a nőt : Oscar - Miguel Ángel Ferriz
Micsoda nő! : Albertson detektív - Hank Azaria
Míg a jackpot el nem választ : Jack Fuller Sr. - Treat Williams
Mystery Men – Különleges hősök : Amazing kapitány - Greg Kinnear
Nagy durranás : „Mailman” Farnham - Ryan Stiles és Lawrence Lipps - Pat Proft
Nürnberg : Robert H. Jackson - Alec Baldwin
Örök lányok : Raymond Kingsley - Robin Thomas
Ő a megoldás : Vasquez - Jason Jones
Piedone Afrikában : Spiros - Werner Pochat
Pókember: Irány a Pókverzum! : Wilson Fisk / Vezér - Liev Schreiber
Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykő : Paul Hennessy - John Ritter
Ragyogj! : David felnőttként - Geoffrey Rush
Rob Roy : Robert Roy MacGregor - Liam Neeson
Rockhajó : Sir Alistair Dormandy - Kenneth Branagh
Sabrina : David Larrabee - Greg Kinnear
Selyem : Hara Jubei - Kôji Yakusho
Shaft : Walter Wade, Jr. - Christian Bale
Sikoly a sötétben : Michael Chamberlain - Sam Neill
Skippy kalandjai : Dave - Joss McWilliam
Spech tanár úr : Werner Rösler - Heinz Hoenig
Sportakadémia : Julien - Arsène Jiroyan
Stranger Things : Dr. Sam Owens - Paul Reiser
Street Time - Harcos utcák : James Liberti - Scott Cohen
Szeánsz Velencében : Hercule Poirot - Kenneth Branagh
Szenilla nyomában : Charlie – Eugene Levy (2017)
Szerelmes Shakespeare : Richard Burbage - Martin Clunes
Szex és New York : Jack Berger - Ron Livingston
Szívtipró gimi : Phil North - Peter Phelps
Szörnyek az űrlények ellen : Gallaxhar - Rainn Wilson [ 6]
Sztálingrád : Hans von Witzland - Thomas Kretschmann
Született feleségek : Carlos Solis - Ricardo Chavira
Top Gun : Bill „Cougar” Cortell - John Stockwell
Tudorok : Henry Howard - David O’Hara
The Walking Dead : Negan - Jeffrey Dean Morgan
Thomas és Barátai: A mesélő (4 - 20. évad)
Túl a sövényen : Verne, a teknős - Garry Shandling
Újraszámlálás : Ron Klain - Kevin Spacey
Valkűr : Henning von Tresckow tábornok - Kenneth Branagh
Válás francia módra : Antoine de Persand - Samuel Labarthe
Verdák : Jay Limo (Jay Limo) - Jay Leno
Villám Spencer, a karibi őrangyal : Martin „Bru” Brubaker - Chris Lemmon
Viszontlátásra! : Anthony Alistair Wilmot „Tony” Longbridge - John Vickery
Volt egyszer egy Mexikó : Nicholas - Julio Oscar Mechoso
X-Men kezdetek: Farkas : William Stryker ezredes - Danny Huston
Y akták : Peter Axon - Barclay Hope
Állatkert a hátizsákban - Chris Kratt
Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet : Orson Krennic igazgató - Ben Mendelsohn
A menü : Julian Slowik - Ralph Fiennes
Marvelek : Bestia (Marvel Comics)
Susi és Tekergő (film, 1955 : Jim szívem - Lee Millar
Jegkorszak - A nagy bumm : Buck - Simon Pegg
Ralph lezúzza a netet : MindenTud úr - Alan Tudyk
Luca : Lorenzo Paguro - Jim Gaffigan
Vad Buck jégkorszaki kalandjai : Vad Buck - Simon Pegg
A rosszfiúk : Mr. Kígyó - Marc Maron
CD-k és hangoskönyvek
Hugh Lofting: Doktor Dolittle Afrikában
Agatha Christie: Szerelmi bűnügyek
Agatha Christie: Adventi krimik
Agatha Christie: Gyilkosság a paradicsomban
Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen
Agatha Christie: Három vak egér
Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok
Agatha Christie: Tíz kicsi néger
Walt Disney: Aladdin
Walt Disney: Verdák
Walt Disney: Repcsik
Walt Disney: A dzsungel könyve
Török Sándor: Kököjszi és Bobojsza
Török Sándor: Kököjszi és Bobojsza újabb kalandozásai
Lázár Ervin: Berzsián és Dideki
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források
Színészek
Színházrendezők (Kiegészítő szak) Gyártásszervezők Riport-, dokumentum-, és népszerű tudományosfilm- és televízió rendező / operatőr szak – esti