Ma belépünk a Szerb Antal izgalmas világába. Ebből az alkalomból alaposan megvizsgáljuk a Szerb Antal-hez kapcsolódó összes szempontot, az eredetétől a mai relevanciáig. Emellett elemezzük a hatását különböző területeken, legyen szó a társadalomról, a kultúráról, a gazdaságról vagy bármely más releváns területről. A teljes és részletes áttekintés érdekében megvizsgáljuk a témával kapcsolatos különböző szempontokat és szakértői véleményeket. A Szerb Antal egyre növekvő érdeklődés témává vált, és elengedhetetlen annak természete és fejlődése megértése, hogy megértsük mindennapi életünkre gyakorolt hatását.
Budapesten született asszimilált zsidó családba, a Deák Ferenc utca 15. szám alatt. Szülei, Szerb Károly óragyáros, kereskedő és Herzfeld Elza 1900. augusztus 19-én Budapesten kötöttek házasságot.[3] Édesapjával együtt 1907. december 20-án a római katolikus vallásra tért át (keresztapja Prohászka Ottokár volt), és attól kezdve ebben a szellemben nevelték. Apja 1911 őszén a budapesti piarista gimnáziumba íratta be, ahol Sík Sándor tanította magyarra, és támogatta irodalmi ambícióit. Itt írta élete első verseit, novelláit, sőt felsős gimnazista korában esszé- és drámakísérletei is születtek. Utolsó gimnáziumi évében, 1918/1919-ben az iskolai önképzőkör elnöke volt. Főként Sík Sándor hatására lett 1914-től nyolc éven át az iskola frissen alakult cserkészcsapatának tevékeny tagja, sőt őrsvezetője.
A Magyarországi Tanácsköztársaság miatt csak 1919 őszén tette le az érettségi vizsgát, jeles eredménnyel, majd egy évet Grazban töltött, ahol klasszika-filológiát tanult. Ezután, 1920 szeptemberében iratkozott be a pesti egyetem bölcsészkarára, magyar–német szakra. Közben tanult meg angolul és franciául, és utolsó szigorlata, valamint a Kölcseyről írt értekezésének benyújtása után 1924. július 24-én doktorrá avatták. Egyetemi évei alatt kötött ismeretséget az önmagukat „Barabásoknak” nevező baráti kör tagjaival, amelyhez hozzá hasonló, fiatal, zsidó származású, katolikus irodalmárok tartoztak: Sárközi György, Juhász Vilmos, Faludi János, Szedő László (később Szeverin néven karmelita szerzetes), Szedő Mihály (később Dénes néven ferences szerzetes).[4]
Húszéves sem volt, amikor a Nyugat1921. februári száma egyszerre hat versét jelentette meg, majd kritikákat is írt a lapnak. Nemsokára a Napkelet című folyóirat is közölte írásait, majd az akkoriban szerveződő Minerva című tudományos, szellemtörténeti, arisztokratikus és reprezentatív jellegű folyóirat írógárdájához csatlakozott. A szerkesztőség 1926-ban teljes egészében közölte Kölcseyről írt doktori disszertációját.
1925-ben egy darabig rendezőként dolgozott a Belvárosi Színházban. 1925. december 19-én Budapesten feleségül vette a nála öt évvel fiatalabb Lakner Amália Irént, Dr. Lakner Bertalan és Szaborszky Gizella lányát,[5] akitől 1928-ban elvált.[6] 1928-tól a Széchenyi István Felsőkereskedelmi Iskola tanára volt, majd 1929-30-ban ösztöndíjjal Londonban tartózkodott egy évig.
Az 1930-as években főként az angolszász irodalommal és regényelmélettel foglalkozott. Nagy összefoglaló műve, A világirodalom története megírásához Babits Mihály művére (Az európai irodalom története) is támaszkodott. A világirodalmat ő is folyamatnak tekintette, amelyben a nemzetek fölötti jelentőségű írók és művek évszázadokon és országhatárokon átemelkedve megtermékenyítik egymást. Gondolatmenete stílusok és korszakok egységeire épül. Versei a lázas útkeresés, a szándékos meghökkentés programjából születtek. Pályakezdő éveinek novellái a történelmi múltba és a mesék időtlen világába vezetnek.
1932. június 15-én Budapesten az Erzsébetvárosban másodszor is feleségül vette Lakner Amália Irént,[7] akitől 1933-ban újra elvált.[8] Következő házasságát Bálint Klárával (Bálint Aladár, a Nyugat című folyóirat képzőművészeti kritikusa és Roth Edit lánya, Bálint Endre festőművész nővére) kötötte 1938. július 28-án Budapesten, a Terézvárosban.[9] 1933-ban elnöke lett az újonnan létrejött Magyar Irodalomtudományi Társaságnak.
A balfi nemzeti emlékhely a tömegsír felett, ahol Szerb Antal is nyugodott
Az 1930-as évek írói termésének nagy részében eltűnnek a látványos történelmi ihletések, helyükre a csodák, a misztikus borongás lép, és egy kedvesen ironikus lírai önarckép bukkan fel. A Pendragon legenda, első hosszabb prózai műve a detektívregény, a kísértethistória és az esszéregény ötvözete. Az Utas és holdvilág alapmotívuma az elfojtott legbelső sejtelmekhez vezető utazásélmény. 1935-ben Baumgarten-díjat kapott. 1937-ben a szegedi egyetemen magántanár volt.
1941-től alkotói tere egyre szűkült: rádióelőadásai elmaradtak, magyar irodalomtörténetét - zsidó származása miatt - betiltották, a Nyugat megszűnt. 1943-ban, majd 1944. június 5-én behívták munkaszolgálatra: először Fertőrákosra, majd Balfra került. Halálának körülményeiről ellentmondásos adatok vannak. Szerb Antalné leírása szerint 1944 telén a balfi táborban nagyon legyengült, „nyilas suhancok” félig agyonverték, ezt követően 1945. január 27-én meghalt.[10]
Munkássága
Magyar irodalomtörténet
Magyar irodalomtörténet című művét a marosvécsiHelikon által 1930 júniusában meghirdetett magyar irodalomtörténeti pályázatra írta. A pályázat kiírása szerint a bevezetőt, az egész irodalomtörténet részletes vázlatát, valamint az Eötvösről és Adyról szóló fejezetet kellett beküldeniük a pályázóknak, akik között ott volt az egyelőre „Invitis nubibus” jelige alá rejtőző Szerb Antal is. A Helikon által felkért bírálóbizottság (Makkai Sándor, Molter Károly és az elnök: Babits Mihály) a Helikon íróinak 7. marosvécsi összejövetelén, 1932. augusztus 5-én előterjesztett jelentésében egyetértőleg ezt a jeligés pályázatot érdemesítette díjazásra, s Szerb Antalnak ítélte a 30 000 lejes díjat, amelyhez a könyv megjelenésekor a 100 000 lejes pályatételen felül a Kuncz Aladár hagyatékából származó 30 000 lejes jutalom is hozzájárult.
Babits elemzésében így foglalta össze a pályamunka érdemeit: „…az »Invitis nubibus« („Baljós felhők”) jeligéjű mű kivált a múlt irodalmára vonatkozólag hoz új szempontokat, s irodalmunk jelenségeinek új csoportosításával kísérletezik, mindig gondolatébresztően, még ahol nem is teljesen győz meg. Ez a mű inkább intuitív, mint tudós hajlamú szerzőre vall, akinek mindazonáltal tudományos képzettsége és esztétikai műveltsége is kellő szinten áll. De e műveltségét a szerző egyáltalán nem fitogtatja: azt inkább csak sorai mögül érezzük. Előadása rokonszenvesen egyszerű s a nagyobb közönség számára is élvezhető; sok lendület és közvetlenség van benne.”
A Magyar irodalomtörténet két kötetben, Makkai Sándor előszavával, az Erdélyi Szépmíves Céh 86–87. kiadványaként, VII. sorozatának 20–22. könyveként 1934-ben jelent meg. A maga idején kivívta a kritika egy részének elismerését, de több elmarasztaló bírálatot is kapott.[11] A könyv azóta is a magyar irodalomtörténet-írás legkiemelkedőbb teljesítményei egyikeként tartható számon. Ma is érvényes Poszler György egykori összegező értékítélete: „Szerb szintézise… egyrészt csúcspontját és végső kiteljesedését jelenti annak a fejlődési vonalnak, amely Riedl Frigyes hagyományaiból kiindulva, Ignotus és Babits ihletése nyomán, Schöpflin és Benedek szintéziskísérleteiben a Nyugat törekvéseinek irodalomtörténeti igazolását adja, másrészt pedig Szekfű történetszemlélete mellett jelentős szerepet játszik a népies ellenkoncepció megszületésének kiprovokálásában. Ugyanakkor Horváth, Benedek, Farkas és Féja mellett azok közé tartozik, akik teljes szintézist adnak… Szellemtörténeti beállítottsága csak Thienemann-nal rokonítható, de a Minerva németes beállítottságú fő teoretikusától elválasztja törekvéseinek és szellemének latinitása… Sajátos színfolt a korabeli irodalomtörténet-írásban a konzervatív tudományos hagyományokkal tudatosan szembeszegülő lázadó attitűdje is. A tudományos megalapozottságra való törekvésnek, a szubjektív lírai fűtöttségnek és az egész művet beragyogó humánumnak a megejtő egysége pedig szintézisét művészi ihletettségű esszéista remekléssé … teszi” (Poszler György: Szerb Antal. 240–241).
1942-ben a szélsőjobboldali Nemzeti Front az Országgyűlésben a Magyar Irodalomtörténet betiltását követelte „értékrombolásra” hivatkozva.[12] Palló Imre, az interpelláció benyújtója szerette volna elérni, hogy a könyvet máglyán égessék el. A nyilas sajtó Szerb Antal legnagyobb bűnének azt tartotta, hogy tiszteletlenül beszélt a magyar irodalom nagyjairól.[13]
A szocializmus idejének kritikái
A szocializmus idején csak csonkítva jelenhetett meg a Magyar Irodalomtörténet, mert a szovjet irodalomról kritikus hangvételben írt. Ezeket a részeket teljesen kitörölték a műből.[14]
A királyné nyaklánca. Igaz történet; Bibliotheca, Bp., 1943
Száz vers. Görög, latin, angol, francia, német, olasz válogatott költemények eredeti szövege és magyar fordítása; összeáll. Szerb Antal; Officina, Bp., 1943
Rózsakereszt. A Pendragon-legenda; Franklin, Bp., 1944 (Új magyar regények)
1945–1989
Gondolatok a könyvtárban; sajtó alá rend., bev. Kardos László; Révai, Bp., 1946
Madelon, az eb; Révai, Bp., 1947 (Révai könyvtár)
A varázsló eltöri pálcáját; Révai, Bp., 1948
A varázsló eltöri pálcáját. Cikkek; sajtó alá rend. Bodnár György; bőv. kiad.; Magvető, Bp., 1961
Szerelem a palackban; szerk., bev. Poszler György; Magvető, Bp., 1963
Pico herceg és Monna Lianora története. Novella; ill. Balla Margit; Magyar Iparművészeti Főiskola, Bp., 1972
Könyvek és ifjúság elégiája; összeáll. Szántó Tibor; s.n., Bp., 1978
Johan Huizinga: A középkor alkonya. Az élet, a gondolkodás és a művészet formái Franciaországban és Németalföldön a XIV. és XV. században; ford. Szerb Antal, Vas István, Tótfalusi István, utószó Klaniczay Gábor, jegyz. Vidrányi Katalin; Magyar Helikon, Bp., 1976
Utca viseli nevét Budapest II. kerületében, egykori lakhelyén, ahol egy emléktáblát is elhelyeztek tiszteletére.
Romániában a második világháború után, a fasizmus áldozatává lett Szerb Antalt idézték a kortársak: Zolnai Béla és Méliusz József az Utunkban (1947/1, ill. 1947/5). Majd a marxista kritika elutasító minősítései nyomán az elhallgatás évtizedei következnek, s csak az 1960-as évek második felében fedezték fel a szépírót: Kovács Győző A királyné nyakláncáról (Igaz Szó, 1966. 360–362), Ficzay Dénes és Bálint TiborA varázsló eltöri pálcáját c. kötetéről (Utunk, 1969/40, ill. 48), Jánosházy GyörgyA világirodalom történetéről (Igaz Szó, 1968. II. 584) írt. 1970-ben, az Igaz Szó januári számában Szemlér Ferenc idézte emlékét, Kovács György a Magyar irodalomtörténet körül 1943-ban kirobbant vitákat, támadásokat elevenítette fel, amikor széles körű jobboldali sajtókampány, majd egy parlamenti interpelláció nyomán a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium elrendelte a könyv kivonását az iskolai könyvtárakból. Ugyanebben a számban Marosi Ildikó a Helikon magyar irodalomtörténeti pályázatára vonatkozó kiadatlan dokumentumokat tett közzé. Az évtized végén került a hazai olvasók kezébe újrakiadásban A Pendragon-legenda (Bukarest, 1979. Lektúra), majd Marosi Ildikó gondozásában A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája kétkötetes dokumentum-kiadásban jelentek meg újra a pályázattal kapcsolatos dokumentumok, valamint Szerb Antal Kovács Lászlóval, Molter Károllyal, Makkai Sándorral és Kovács Györggyel váltott, addig kiadatlan levelei. A Szerb Antal – Molter-levelezés a marosvásárhelyi író levelezésének az 1990-es években indult kiadása harmadik kötetében látott napvilágot teljes egészében, szintén Marosi Ildikó gondozásában.
„Örökre a Kék Virág lovagja és talán bohóca maradok.” Kiállítás a 100 éve született Szerb Antal emlékére;[16] Petőfi Irodalmi Múzeum, 2001, rendező: Petrányi Ilona
↑A Barabásokról: Szerb Antal, Naplójegyzetek (1914–1943), Budapest, 2001, 227. Akitől ellopták az időt: Szerb Antal emlékezete, szerk. Wágner Tibor, 2. bőv. kiad., Budapest, 2002, 81, 247. Poszler György, Szerb Antal pályakezdése, Budapest, 1965 (Irodalomtörténeti füzetek, 51), 57-65. Havasréti József, Szerb Antal, Budapest, 2013, 618-619. Zatykó László OFM, Szedő Dénes (1902–1938), in Szedő Dénes Összes művei, I: Műfordítások, s. a. rend. Hidász Ferenc OFM Bp., 2011, 783-784.
↑Keményfy János kritikája pl. ezzel a sommás véleménnyel fejeződik be: „Mindenképen sajnálni lehet tehát, hogy e mű megjelenhetett.” (Irodalomtörténet 23. évf. (1934.) 5-6. füzet, 144. o.) Szerb Antal válaszcikke a kritikákra (1934) a Wikiforrásban: Középosztály és irodalom
↑ SZERB ANTAL MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETE
EBEK HARMINCADJÁN
Makkai Sándor: Előszó. In: Sz. A: Magyar irodalomtörténet. Kv. 1934. I. 5–6.
Méliusz József: Szerb Antal. Utunk, 1947/5.
Tóbiás Áron: Szerb Antal. 1901-1945. Bibliográfia; FSZEK, Bp., 1961
Poszler György: Intellektualitás és élmény Szerb Antal pályakezdésében. Irodalomtörténet, 1962. (50. évf.) 3-4. sz. 382-397. old.
Poszler György, Szerb Antal pályakezdése, Budapest, 1965
Bálint Tibor: A varázsló eltöri pálcáját. Utunk 1969/48.
Ficzay Dénes: A Pendragon-legenda. Utunk, 1970/10.
Kovács György: Tíz év múlva. Igaz Szó, 1970/1.
Kunszery Gyula: A Magyar irodalomtörténet ebek harmincadján. Irodalomtörténet 1970. 145–158.
Marosi Ildikó: Egy pályázat dokumentumaiból. Igaz Szó, 1970/1.
Szemlér Ferenc: Szerb Antal emlékezete. Igaz Szó 1970/1.
Poszler György, Szerb Antal, Budapest, 1973.
Lengyel András, Szerb Antal magántanári habilitációja (1934–1937), Szeged, 1988
Akitől ellopták az időt: Szerb Antal emlékezete, szerk. Wágner Tibor, Budapest, 1996. (2. bőv. kiad., Budapest, 2002.)
Gyurcsek András-Mészáros László: Utas és a holdvilág. Itáliai utazás Szerb Antal regénye nyomán; Alexandra, Pécs, 2007
Tört pálcák: Írások Szerb Antalról 1926–1948, szerk. Wágner Tibor, Budapest, 1999
R. Lőrincz Anita: Félreértett hagyomány. A Kemény Zsigmond-i örökség továbbélése Halász Gábor, Szekfű Gyula és Szerb Antal munkásságában; szerző, Dunakeszi, 1999
Tört pálcák 2.: Írások Szerb Antalról 1949-től napjainkig, szerk. Wágner Tibor, Budapest, 2000
Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. , Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete,
Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. Bp., Akadémiai Kiadó, 1963–1965
Szegedi egyetemi almanach 1921–1970. Szerk. Lisztes László, Zallár Andor. Szeged, Hungária ny., 1971
Szerb Antal. In: Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka. Budapest, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1973
Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993–
Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994
Az Erdélyi Szépmíves Céh írói = Erdélyi Szépmíves Céh Emlékkönyv 1924–1944, 1990–1995. Összeáll. Tar Károly. Kolozsvár, Erdélyi Szépmíves Céh, 1995
Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-
Új magyar életrajzi lexikon, főszerk. Markó László, Bp., 2001-2007, Magyar Könyvklub
Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés V. (S–Zs). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest–Kolozsvár, Kriterion; Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2010