Ebben a cikkben alaposan megvizsgáljuk a Zsidó filozófia-et, egy olyan témát, amely a világ minden tájáról felkeltette az emberek figyelmét. A Zsidó filozófia évek óta az érdeklődés és a kutatás tárgya, hatása a tudománytól és a technológiától a kultúráig és a művészetekig számos területen megmutatkozik. Ahogy elmerülünk a Zsidó filozófia világában, új ötletekkel, izgalmas felfedezésekkel és lenyűgöző perspektívákkal találkozunk, amelyek minden bizonnyal mélyebb megértést és elismerést hagynak bennünk a téma iránt. Csatlakozzon hozzánk a Zsidó filozófia lenyűgöző felfedezéséhez, és fedezzük fel együtt mindazt, amit kínál nekünk.
A zsidó filozófia a filozófiai tanulmányok kapcsolatát írja le a zsidó vallási hagyományok tartalmaival. Kezdetét általában Alexandriai Philónnak tulajdonítják eszmetörténeti szempontból, aki az ókori Görögország és a judaizmus bölcsességét egyaránt beépítette filozófiájába, és igyekezett összeolvasztani és harmonizálni őket. További gyökereit Szaadja gaon, Bahja ibn Pakuda, ibn Gabirol és ibn Ezra műveiben kell keresni.
A fejlődésének hat fő korszaka van: az első korszak (Ószövetség), a hellenisztikus időszak, a középkori zsidó filozófia, a reneszánsz zsidó filozófia, az újkori zsidó filozófia és a modern korszak.
A zsidó filozófia fejlődésének legősibb korszaka szorosan összefügg és nagyrészt egybeesik a Tanakh (az Ószövetség) szent szövegeinek megírásának és a zsidó kánon kialakulásának időszakával. A prédikátor könyvét gyakran az egyetlen valódi filozófiai műnek tekintik a héber Bibliában; szerzője az ember világban elfoglalt helyét és az élet értelmét igyekszik megérteni.[1]
A hellenisztikus korszak kezdetével a zsidó filozófiai gondolkodás előtörténete véget ér. A mai értelemben vett zsidó filozófia a hellenisztikus világ zsidó diaszpórájában jelent meg és a görög filozófia (különösen az újplatonizmus és a sztoicizmus) zsidó vallására gyakorolt hatásának eredményeként jött létre.
A zsidó hellenisztikus kultúra valójában a Tanakh görögre fordításával kezdődött (Septuaginta). Egyes kutatók úgy vélik, hogy Görögország filozófiai hatásai már ebben a fordításban is megtalálhatók. Ezt közvetve bizonyítja „Ariszteász levele Philokratészhez",[2] a zsidó-görög irodalom legkorábbi fennmaradt műve.
Az első zsidó filozófus, aki megpróbálta a görög filozófiát a zsidó doktrína nézőpontjából értelmezni, valószínűleg Alexandriai Arisztobulosz volt, aki a Kr.e. 2. század közepén élt. A Septuagintáról írt allegorikus kommentár szerzője. Arisztobulosz művében kifejti, hogyan kell érteni a bibliai antropomorfizmust: az Isten „kezére”, „leszállására” való hivatkozások csak metaforák, amelyek az isteni erő megnyilvánulására utalnak.
A hellenisztikus korszak legkiemelkedőbb zsidó filozófusának Philónt tartják. Philón érezhető hatást gyakorolt a keresztény filozófiára is, különösen a patrisztika fejlődésére. Fel is támadt egy legenda, miszerint titkos keresztény volt.[3]
A középkori zsidó filozófia tovább formálódik Júda Halévi (1075–1141) munkásságában, majd az arisztotelianizmus felbukkanása van nagy hatással rá.
Ismert középkori alakja még Avicebron (Ibn Gabirol, 1021–1058). Szerinte minden lét Isten akaratából az anyag és a forma egyesítése által jut létezéshez. Minden létező az egyetemes anyagból tevődik össze (Isten kivételével), még a szellemi lények is.
A középkori zsidó filozófia legnagyobb alakja Mose ben Maimon, azaz Maimonidész (1135–1204) volt. Azt szerette volna bebizonyítani, hogy az ógörög filozófia – mindenekelőtt Arisztotelész tanai – nincsenek ellentétben Izrael ősi hitével. Negatív teológiát képviselte, azaz azt hirdette, hogy Isten lényegéről csak tagadó módon lehet beszélni. Az affirmációk, csak a hatásaira vonatkoznak a lényegére nem. Maimonidész fő munkáját Misné Torá-t 1180-ban fejezte be Kairóban.
A 12. századtól a zsidó újplatonizmus önálló formában a Kabbalává fejlődött ki, amelynek vezérgondolata az emanáció tana volt.
A középkori zsidó filozófia jelentősebb képviselői:
Kreszkasz után megkezdődött a középkori zsidó filozófia hanyatlása. Elveszítette korábbi eredetiségét, tartalmilag eklektikusabbá vált. A legtöbb filozófus inkább ortodox álláspontot vesz fel.
Ennek ellenére egyes zsidó gondolkodók megpróbálták írásaikban kifejezni egy új korszak – a reneszánsz – irányzatait. Izsák Abrabánel ( 1437-1508 ) volt az egyik első zsidó tudós, akinek filozófiai írásai a reneszánsz humanizmus koncepcióinak hatását tükrözték.
A felvilágosodás eszméit, amelyek a 17. század második felében Angliában keletkeztek, és a 18. században Európában is elterjedtek, a zsidó gondolkodók is átvették.
A világi vagy humanista judaizmus mozgalmának alapítója Sherwin Theodore Vine (1928-2007) amerikai filozófus, rabbi. Művében azt javasolja, hogy hagyjanak fel a judaizmus vallási tartalmával. Ehelyett a Vine egy nem vallásos, humanista alternatívát kínál, gyökeresen új utat kínálva a zsidóságnak. Nézetét számos zsidó tudós és filozófus hevesen bírálta.