Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Vallásfilozófia-et, elemezve annak hatását különböző aspektusokban és összefüggésekben. A Vallásfilozófia megjelenésétől napjainkig több szektorban is érdeklődés és vita tárgya volt, ellentmondó véleményeket és mély reflexiókat generálva. Ezeken az oldalakon végig mélyedünk jelentésében, hatásában és relevanciájában, igyekszünk teljes mértékben megérteni terjedelmét és hatását. Kritikus és reflektív megközelítésen keresztül a Vallásfilozófia különböző nézőpontjaival és megközelítéseivel foglalkozunk, hogy gazdagítsuk az elemzést és elősegítsük a gazdagító vitát.
A vallásfilozófia a vallásra irányuló filozófiai reflexió.[1] A vallásfilozófia feladatának tekinti a filozófiai istenérvek és istenbizonyítékok megalkotását, elemzését, a teológia és a filozófia, a hit és az értelem közötti viszony természetének tisztázását. Viszonylag új keletű kifejezés; először a 18. század végén, Németországban használták.[1]
Isten létének kérdése, mindig is a filozófia problémái közé tartozott, már az ókor óta, mondhatni, nem volt olyan gondolkodó akit ne foglalkoztatott volna ez a kérdés. A filozófusok vallásos meggyőződésüknek megfelelően a hit mellett vagy ellen hoznak fel bizonyítékot. A vallásfilozófia feladta Isten léte, vagy nem léte mellett felhozott állítások bizonyítása.
Egy felsőbb rendű hatalom, Isten létezését először a preszókratikus természetfilozófusok, főként az atomisták: Leukipposz és Démokritosz kérdőjelezték meg. Ők a világot teljesen anyagi természetűnek írták le, amelyben semmiféle teremtő vagy elrendező erő nem munkálkodik.
A kereszténység megjelenése előtti időkben már számos elmélet született Isten létével, természetével kapcsolatban, ezek közül különösen figyelemre méltó Platónnak a Timaiosz művében kifejtett elmélete, ami nagy hatással volt olyan későbbi gondolkodókra mint Órigenész és Hippói Szent Ágoston. Platón istene, a Démiurgosz örök és mozdulatlan és valójában nem vesz részt a világ kialakításában sem működésébe, sőt a világ dolgaiba sem avatkozik bele. Ellenben számos kisisten, a 'kézműves istenek', akik nem közelítik meg Isten tökéletességét, de az emberek felett állnak, mindezt elvégzik, ezzel magyarázható, hogy a világban vannak tökéletlenségek és, hogy létezik a rossz.
A kereszténység megjelentével, az Isten létéről alkotott viták átformálódnak.
Az empirista filozófusok szerint, ami tapasztalatilag nem igazolható, arról értelmetlen beszélni. Ehhez hasonló véleményen voltak a Bécsi kör filozófusai is: ami nem verifikálható arról nem állíthatjuk bizonyossággal, hogy igaz vagy hamis. Alfred Jules Ayer, Rudolf Carnap és a logikai pozitivisták szerint ez egyértelműen bizonyítja Isten nemlétezését, szerintük, amely szavak nem referálnak tapasztalható dologra azok nem léteznek. Így ír erről Ayer:
A vallásfilozófia gyakori kérdései, témakörei:
A falszafa (arab: الفلسفة الإسلامية al falsafa-l-islamiya) a filozófia művelése az iszlámban. A muszlimok azért foglalkoznak előszeretettel filozófiával (legalábbis az első évszázadokban), mert meggyőződésük, hogy Isten mindennek a teremtője, s a tudás és az isteni alkotások mélyebb megértését eredményezi. [1]
Az ind filozófiai iskolák többek közt a következő alapvető kérdésekre próbálnak választ keresni:[3]
Az ind filozófia fő iskolái:
A buddhista filozófia legfőbb szándéka a valóságot megtestesítő dharmák magyarázata. A korai buddhizmusban kerülték a spekulatív metafizikai, fenomenológiai, etikai és episztemológiai okfejtéseket[4] helyette az érzékszervek általi (ájatana) empirikus tapasztalatokat részesítették előnyben.[5] Mindazonáltal a buddhista tudósok később foglalkoztak ontológiai és metafizikai témákkal. A buddhista filozófiában fontosnak bizonyultak a különböző buddhista irányzatok közötti viták témái. Ezekből alakultak ki legelőször az Abhidhamma különböző korai buddhista iskolái, majd a mahájána hagyományban a pradzsnyápáramitá, madhjamaka, buddha-természet és jógácsára iskolái.