Sírja a Pécsi Köztemetőben. Parcella N, sor II., sírhely 18.
Bencsik István (Marcali , 1931 . május 29. – Pécsvárad , 2016 . augusztus 13. ) Kossuth-díjas magyar szobrászművész.[ 3]
Pályafutása
Nagyatádon végezte elemi iskoláit. 1947–1951 között a Budapesti Művészeti Gimnáziumban tanult, ahol Somogyi József tanítványa volt. 1951 és 1957 között elvégezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolát , itt Mikus Sándor volt a mestere.[ 3]
1957-től 1959-ig (majd 1977-től 1979-ig) Makrisz Agamemnon asszisztenseként dolgozott. 1965–1968 között a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület elnöke volt.[ 3]
1968-ban egy évre a Korányi -tüdőszanatóriumba került, s ez kihatott későbbi művészetére. Itt Kováts Ferenc orvosprofesszor felkérésére a dinamikus légzés szemléltetéséhez készített fényképfelvételek alapján modelleket, s ez benne a korábbi szobrászati felfogással szakítva új szemléletet és módszert alakított ki. Vajúdó alkotói korszakában Nagyatádra vonult vissza. 1972–1974 között a villányi alkotótelepen dolgozott, annak vezetőségi tagja volt.
1974 és 1977 között a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Szimpózium Bizottsága titkára volt. A nagyatádi Nemzetközi Faszobrászati Alkotótelep alapítója (1975–1977) és a villányi Nemzetközi Szobrászati Alkotótelep társalapítója (1978–1985).[ 3]
A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kar Rajztanszékének tanára, majd docense (1982), egyetemi tanár (1992). A Magyar Művészeti Akadémia tagja (1991), elnökségi tagja (1993), alelnöke (1994).[ 3]
1991-ben a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola egyik alapítója, majd tanszékvezető tanára, 1993-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, 1995-től a Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti Karán működő doktori program (DLA) vezetője volt, ahol tanítványa többek között Lengyel Péter .
Az 1995. június 3-án létrejött Professzorok Batthyány Körének tagja, 2001. június 1-jétől professor emeritus volt.
Részt vett a pöstyén -moraváni (1970), a villányi (1973) és az oroszvári (1992) szobrászati alkotótelepek munkájában is. 1990-től a vóloszi művészeti telep igazgatója volt.
Korábban éveken át Budapesten , a Százados úti művésztelepen lakott. 1982-től Pécsett , haláláig pedig Pécsváradon élt.
Már főiskolásként megházasodott (első felesége Marton Magda volt), két fia született, akik újságírók Bencsik András és Bencsik Gábor . Második felesége Szabó Gabriella, akitől szintén két fia született, Csenkey-Bencsik Bálint és Bencsik Viktor.
Művészete
1954-től kiállító művész. Pályája kezdetén lírai, figurális szobrokat alkotott. 1968-ban az emberi mellkas térbeli koordinátái alapján orvosi célra, fakockákból ragasztott, összecsiszolt, plasztikus, felnagyított, objektívan ábrázolt torzókat mintázott. Ugyanebben az időben fémlemezből hajtogatással, gyűréssel, gesztusszobrokat hozott létre, fémtárgyakat alakított át amorf alakzatokká, drótplasztikákat készített. Az 1970-es évek elején a villányi és a nagyatádi alkotótelepen nonfiguratív szobrokat faragott. A 70-es évek második felétől a torzó lett művészetében a meghatározó motívum. A torzók folytatásai a testrészleteket ábrázoló nagyméretű kő-, fa- és márványszobrai és az 1980-as évek második felétől születő, ujjrészletekből épülő sorozata.
Műveit közgyűjtemények őrzik. Megtalálhatók a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban , a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában, a vóloszi Kortárs Szobrászati Gyűjteményben és a Magyar Nemzeti Galériában .
Nagyméretű kőszobrai állnak a villányi szoborparkban, Tokorozavában , Kijoszatóban és Fudzsimi-Kogenben (Japán), Vóloszban (Görögország), a svédországi Anders Wall-gyűjteményben, Lahrban (Németország ), Szigetváron és Pécsett.
Díjai
1965 – KISZ Központi Bizottság díja a Stúdió kiállításán, Ernst Múzeum
1976 – Szocialista Kultúráért kitüntetés
1981 – VII. Országos Kisplasztikai Biennálé II. és III. díja, Pécs;[ 3]
1983 – VIII. Országos Kisplasztikai Biennálé különdíja, Pécs
1992 – Kossuth-díj
1996 – Baranya Megyei Közgyűlés Tudományos és Felsőoktatási Díja
1997 – Pécs város Művészeti Díja[ 3]
2000 – Pécs város Millenniumi-díja[ 3]
2001 – Millenniumi aranyérem[ 3]
2007 – A Pécsi Kisplasztikai Biennálé nagydíja
2007 – Pécs Város díja Bükkösdi László emlékére
2009 – Prima díj
Kiállításai
Egyéni kiállításokból
1965 – Stúdió ’64. Ernst Múzeum , Budapest
1966 – Tavaszi Tárlat, Kaposvár
1969 - Fényes Adolf Terem, Budapest (Keserü Ilonával és Major Jánossal)
1975 - Művelődési Központ, Nagyatád
1976 – V. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs
1978 - Fegyveres Erők Klubja, Nagyatád (Mizser Pállal, Pauer Gyulával)
1980 - Dzsámi, Szigetvár
1989 - Kisgaléria, Pécs (Várnagy Péterrel és Uherkovich Ágnessel)
1990 - Pécsi Galéria, Pécs
1990 - Műcsarnok, Budapest
1991 - Városháza, Feldbach
1991 - Városháza, Lech
1994 - Parti Galéria, Pécs.
1995-1996 - Balatonboglár , Kápolna domb. Szabadtéri kiállítás (Farkas Ádámmal)
2001 - Budapest, Ernst Múzeum
Válogatott csoportos kiállításokból
1954-től - Magyar Képzőművészeti Kiállítás , Műcsarnok , Budapest
1955 - Fiatal képzőművészek és iparművészek kiállítása , Ernst Múzeum , Budapest
1960 - Képzőművészetünk a felszabadulás után , Magyar Nemzeti Galéria , Budapest
1965-től - Stúdió kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest
1964-től - Országos Kisplasztikai Biennále , Pécs
1965 - Fiatalok Biennáléja , Párizs
1965 - A Százados úti művésztelep , Magyar Nemzeti Galéria , Budapest
1968 - Stúdió 58-68 , Műcsarnok, Budapest
1969 - Magyar művészet 1945-1969 , Műcsarnok, Budapest
1975 - Magyar szobrászati és kisplasztikai kiállítás , Óvárosi Tanácsháza, Prága
1978 - Magyar kiállítás , Nápoly
1978 - Magyar szobrászati kiállítás , Műcsarnok, Budapest
1979 - Faszobrászat 1979 , Csontváry Terem, Pécs
1980 - Nemzetközi Szobrászati Biennále , Milánó , Monza
1982 - Magyar művészeti kiállítás , Södertälje
1983 - A kortárs magyar szobrászat tendenciái , Madrid
1983 - Művészeti szimpozionok eredményei I. Szobrászat , Műcsarnok, Budapest
1984 - Magyar kiállítás , Torontó
1986 - Magyar kiállítás , Tokió
1987 - Régi és új avantgárd (1967-1975) , Csók I. Képtár, Székesfehérvár
1991 - Hatvanas évek , Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1991 - Leoben , Rathaus Passage
1993 - Torzó , Miskolci Galéria , Miskolc
1996 - Erózió , Pécsi Galéria, Pécs
1997 - Mesterek és tanítványok , Lahr (Bencsik István, Erich Hauser , Akijama Hiromi és tanítványaik, máj. 31-szept. 20.)
1997 - Somogyi József és tanítványai . Hadtörténeti Múzeum , Budapest
1997 - Mesterek és tanítványok . Stadtpark, Lahr
2006 - Siklósi Szalon kiállítása , Bukarest , Moszkva
2007 - Pécsi Kisplasztikai Biennále (nagydíj)
2008 - Mesterek és tanítványok , Újdelhi
2009 - Mesterek és tanítványok , Brüsszel
Művei
Köztéri művek
Negyedik
Arc (Madonna)
Pulzár
Libikóka (alumínium, 1958, Gyula, Várkert)
Fiú szamáron (alumínium, 1959, Gyula, Várfürdő park)
Napozó (kő, 1963, Pécs, Fenyves Hotel)
Anya gyermekével (kő, 1964, Kecskemét)
Csodaszarvas (réz, 1965, felállítva 1967, Dunaújváros)
Sellő - kútfigura (bronz, 1966, Szolnok)
Térdeplő leány (márvány, 1968, Zalaegerszeg)
Zsuzsi (1967, Zalaegerszeg)
Hommage à Brâncusi (fa, 1970, pöstyén-moraváni faszobrásztelep)
Játszó mackók (kő, 1970, Budapest, Korányi Szanatórium)
Kolumbusz tojása (siklósi sárga márvány, 1972, Nemzetközi Szoborpark, Villány)
Pulzár (beremendi szürke mészkő, 1972, Nemzetközi Szoborpark, Villány)
Felhő (beremendi szürke mészkő, 1972, Nemzetközi Szoborpark, Villány)
Negyedik (szürke mészkő, 1973, Nemzetközi Szoborpark, Villány)
Gyöngy (szürke mészkő, 1973, Pintér-kert, Pécs)
Információs kód (beremendi szürke mészkő, 1974, Pécs, Pollack Mihály Műszaki Főiskola)
Idol (fa, 1975, Nagyatád, Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep)
Egyensúly (fa, 1975, Nagyatád, Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep)
Család, szoborcsoport (1976, Pécs, Jurisics Miklós út 16.)
Hát (fa, 1976-1977, Nagyatád, Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep)
Csillag (fa, 1979, Nagyatád, Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep és Pécs, Pollack Mihály Műszaki Főiskola)
Európa (fehér márvány, 1979, Nemzetközi Szoborpark, Villány, 2002-től Budapest, Erzsébet téren)
Kis lovag (mészkő, 1980, Nagyatád)
Arc (Madonna) , (siklósi sárga márvány, 1981, Nemzetközi Szoborpark, Villány)
Jézus feltámadása-oltár (Rétfalvi Sándorral ) (kő, bronz, 1982, Pécs, Püspöki palota)
Kő-munkák (1983, Pécs, Maxi Bár)
Barbár oltár (gránit, 1983, Szombathely)
Kő-munkák (1984-1986, Pécs, Arany Sas patika)
Arany Sas patika díszkút (bronz, 1984-1986, Pécs)
Kő-munkák (1984-1986, Capri cukrászda, Pécs)
P. F. síremléke (kő, 1984-1986, Lábod , temető)
Kő-munkák (1984-1986, OTP Székház, Pécs)
Ajándék (fehér márvány és gránit, 1986, Tokorozava )
Tűz (gránit, 1986, Kijoszato )
Kő-munkák és tulipános díszkút (márvány, 1986-1987, Pécs, OTP fiók, Kossuth u. 11.)
Kő-munkák (1988, Pécs, Szikra Nyomda ügyfélszolgálati iroda)
Láng (siklósi sárga márvány, 1988, Pécs, Szikra Nyomda ügyfélszolgálati iroda)
Genezis II. (Hommage à Einstein), (gipsz, 1988, Paksi Atomerőmű Műszaki Főiskola)
Genezis IV/2. (andezit, 1988, Fujimi-Kogen)
Illúzió (márvány, 1988, Vólosz )
Schulek Frigyes emlékkút (márvány és bronz, 1992) Balatonboglár . (Rétfalvy Sándorral közösen)
Pénelopé (márvány és üveg, 1992, Pécs, Káptalan utca 5. Modern Magyar Képtár déli parkja).
A II. világháború halottainak emlékműve (beremendi szürke mészkő, 1993, Orfű )
Schweidel József mellszobra (márvány, 1996, Pécs, Aradi vértanúk útja).
Béke veled (márvány, 1997, Lahr ).
Magyar millenniumi emlékmű. (2000, Szigetvár, Dévényi Sándorral közösen.)
Ruttkai Éva szobra (Felállítás éve: 2002.) Budapest, IX. ker. Róth Miksa utca.
Genezis (2001, Pécs, Tettye tér)
Genezis 2. (2004, Tuzla )
Ezredéves emlékkő . Pécs, Jókai tér.
Bükkösdi László síremléke (2008, Pécs, Köztemető)
Millenniumi emlékkút . (Pécs, Jókai tér, Pál Zoltánnal együtt.)
Németh László emlékére. Pécs, Aradi vértanúk útja.
A II. világháborúban elesett XII. kerületi polgári áldozatok emlékére (beton, 2008, pályázat Rádóczy Lászlóval ).
Egyéb művei
Arctöredék (bronz, 41 cm)
Emlékirat
Bencsik István szobrászművész visszaemlékezései. Budapest, Jelenkor Kiadó, 1997. 86 oldal
Jegyzetek
Források
Szerkesztő Bencze János. Ki kicsoda Pécsett 1995-ben . Pécs: Dél-dunántúli Extra Lapkiadó Kft (1996). ISBN 1416-1834 22. o.
Professzori arcképcsarnok. Pécsi Tudományegyetem. Felelős kiadó Tóth József rektor . 2003. 180.
Irodalom
Csanády J.: Bencsik István. In: Új Írás, 1965/2.
Kovács Gy.: Bencsik István szobrai. In: Művészet, 1969/7.
Perneczky G.: Magyar pop-művészet, In: Élet és Irodalom, 1969. október 4.
Antal I.: Viva la vita! In: Hitel, 1990/ 12.
Bükkösdi L.: Bencsik István fele királysága (katalógus, bevezető tanulmánnyal, Műcsarnok, 1990.)
Husz M.: A részlet metafizikája. Bencsik István szobrai. In: Kritika, 1990/6.
Wehner Tibor : Modern magyar szobrászat 1945-2010 , Budapest: Corvina , 2010 ISBN 9789631358742
Bencsik András: Érintés. Bencsik István művészete (2001)
Készman József, Váczy Réka: Bencsik (2011)