A mai világban a Vitályos Ildikó továbbra is a társadalom számára nagyon fontos és érdekes téma. Akár a gazdaságra gyakorolt hatása, akár a mindennapi életre gyakorolt hatása, akár a szociális szférában betöltött fontossága miatt, a Vitályos Ildikó továbbra is vita- és elmélkedés tárgya minden korú és hátterű ember számára. A történelem során a Vitályos Ildikó alapvető szerepet játszott abban, ahogyan viszonyulunk a minket körülvevő világhoz, és tanulmányozása és megértése továbbra is alapvető fontosságú a mai társadalom működésének megértéséhez. Ebben a cikkben a Vitályos Ildikó-hez kapcsolódó különböző szempontokat és a modern élet különböző aspektusaira gyakorolt hatását vizsgáljuk meg.
Vitályos Ildikó
Vitályos Ildikó (ül) Borbáth Júliával. Csomafáy Ferenc felvétele
A család legkisebb gyerekeként született. Édesapja dr. Vitályos Gábor táblabíró, édesanyja Farkas Ilona tanítónő volt. 1940-ig, a második bécsi döntésig szülővárosában élt a családjával. Miután Dicsőszentmárton Magyarország határain kívül esett, a szülők úgy döntöttek, hogy Marosvásárhelyre költöznek.
Ötéves korától a szülei franciaórára járatták, zongorázni tanult a Kultúrpalotában, és rendszeresen járt táncórákra. Az első és második elemi osztályt a helyi református leányiskolában kezdte, de a háború kitörésével népi iskolába került. Az édesanyjának járó lapok (Magyar Úriasszonyok Lapja, Új idők, Színház és Mozi) és a városi mozi hatására alakult ki benne a színház iránti érdeklődés. Tanulmányait a marosvásárhelyi leánygimnáziumban, majd a sepsiszentgyörgyi lány-Mikóban folytatta bentlakóként.
1952 őszén a családot a Securitate kilakoltatta a Deák Farkas utcai házból, így Sepsiszentgyörgyre, az anya szülőházába költöztek. Egy – az apa hivatásával kapcsolatos – félreértés következtében nem hagyták érettségizni, így a tizenkettedik osztály második felében az esti líceumba iratkozott be, és elment dolgozni mint titkárnő a helyi borvízpalackozó céghez.
1957-től tizenegy évig a nagyváradi színház színésze volt. A társulat vásárhelyi vendégszereplése alkalmával Kovács György felkérte, hogy Madách Imre tragédiájában, Kolozsvárott játssza el Éva szerepét. Az 1965-ös Rappaport Ottó-rendezés nagy sikert aratott. Három évig vendégszerepelt Kolozsváron az átszerződés előtt. 1968-tól a kolozsvári színház társulatának tagja lett. Itt a Szabó József rendezte Kegyenc előadásban Júlia szerepével debütált.
A szakma a Sánta angyalok utcája című, Szabó József rendezte 1972-es előadás Böske szerepének megformálását tartja egyik legnagyobb alakításának. Kolozsvári pályája lezárásának Tompa Miklós 1990-es, utolsó rendezésében, a Bernarda Alba házában eljátszott címszerepét tekinti. 1995-ben vonult nyugalomba. Ugyanebben az évben megkapta a Szentgyörgyi István-díjat. Utoljára 1996-ban, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház nyitóelőadásán, a Nem élhetek muzsikaszó nélkülben lépett színpadra Zsani néni szerepében.
Nyugdíjazása után Kolozsváron élt, de szülővárosában temették el.[4]