Vahot Imre

Megjelenés áthelyezés az oldalsávba elrejtés
Vahot Imre
SzületettVachott Imre
1820. február 25.
Gyöngyös
Elhunyt
Budapest, Budaújlak
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SírhelyeFiumei Úti Sírkert (34/1-1-24)
A Wikimédia Commons tartalmaz Vahot Imre témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Vahot Imre sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/1-1-24.

Vachottfalvi Vahot Imre (született: Vachott) (Gyöngyös, 1820. február 25. – Budapest, Budaújlak, 1879. február 21.) magyar ügyvéd, színműíró, lapszerkesztő.

Életpályája

Apja Vachott Imre, az Eszterházy hercegi uradalom ügyésze volt, édesanyja Hercsúth Janka. A gyöngyösi katolikus iskolában nyerte első kiképeztetését, 1831-től Eperjesen járt iskolába. 1836-ban az eperjesi evangélikus iskolájában az iskolai nyelvművelő társaság jegyzőjévé választották, mint jogász az elöljáróság felhívására a magyar nyelv- és irodalomból tartott felolvasásokat. Ekkor lépett fel az irodalomban is először, különösen a Rajzolatokban (1837) jelent meg több műve. Lovassy László és társai bebörtönzése ellen tiltakozó fáklyásmenetet szervezett, emiatt rövid időre börtönre ítélték. 1838-ban Pestre költözött és jogot tanult. Ekkor írta meg „Zách nemzetség” című tragédiáját, melyet a cenzúra csak később engedett megjelentetni. 1839-ben egészsége helyreállítása céljából Graefenbergbe utazott, ahol a vízgyógymódot fél évig használván, Priesnitz- és graefenbergi gyógymódról könyvet írt, melyből egyes töredékek meg is jelentek. Ausztriában, Csehországban és Poroszországban utazott, hosszabb időt töltött Bécsben, ahol Henszlmann Imre serkentésére a birodalmi főváros műkincseit tanulmányozta. 1840-ben visszajött Pestre, és mindenhol kifejtette lesújtó magánvéleményét az operáról mint műfajról, Erkel Ferenc Bátori Mária című műve kapcsán. 1841. március 19-én letette az ügyvédi vizsgáját.

Ezután egészen az irodalomnak szentelte magát. 1842–1843-ban kiadója volt az Országgyűlési Almanachnak. 1844-től szerkesztette a Regélő Pesti Divatlapot, melynek kiadását Pesti Divatlap címen folytatta 1844. július 6-tól 1848. június 25-ig. Felismerte Petőfi Sándor tehetségét, és egy évig segédszerkesztőként alkalmazta, később azonban szembefordult vele, sőt a szabadságharc idején – egy névtelen hírlapi cikkben – durván megtámadta. Számos irodalmi vitája volt, 1845-ben még párbajt is vívott a Honderű szerkesztőjével. E mellett 1846-ban Magyar föld és népei címmel folyóiratot adott ki.

1849 elején, mikor a császári sereg Budapestre bevonult, a többek közt Vahotot is elfogták, majd rövid időre bebörtönözték. Az 1856. év elején a Budapesti Visszhang mellé szegődött segédszerkesztőnek. 1857. január 11-től 1862. szeptember 30-ig a Napkelet című hetilapot szerkesztette.

Legnagyobb érdeme a nemzetiségünk érdekében kifejtett lankadatlan buzgalma és ő volt az, aki a közfigyelmet régi építészeti műemlékeink, népviseleteink iránt képben felébreszteni kezdte.

Mikszáth Kálmán Vahot Imrét úgy jellemezte, mint aki ritkán szól, fukar a beszéddel, csak néha-néha teszi bőbeszédűvé egy-egy kötekedő szó. Mikszáth írja: „Nagyon jellemző az, hogyha dicsekedni akart, mindig azt hozta föl: – Én neveltem fel Petőfi Sándort. Azért éltem én. Az az én dicsőségem. A sors engem választott ki eszközül arra. Petőfi sohasem lett volna az nélkülem, amivé lett.”

Művei

Megjegyzések

  1. ↑ A síron tévesen szerepel 1870 a halál dátumául.

Jegyzetek

  1. ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ Vahot, Emmerich (BLKÖ)
  3. ↑ Demmel József: Az irodalom (szociális) hálója. Közelítések Vahot Imréhez Sic Itur Ad Astra 59. (2009) 20. évf., 255. old.

Források

További információk

Nemzetközi katalógusok