A turul a magyar eredetmondák legendás madara. Kézai Simon szerint Attilától Géza fejedelem idejéig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye.
(magyarul) „Etele király címerén is, melyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejű madár volt ábrázolva, melyet magyarul turulnak hívnak ” | (latin)„Banerium quoque regis Ethelae, quod proprio scuto gestare consueverat, similitudinem avis habebat, quae hungarice turul dicitur, in capite cum corona” |
– Kézai Simon: Gesta Hunnorum et Hungarorum |
A szó török eredetű (a csagatáj toğrul vagy tuğrul vadászsólymot jelent), a törökben tarağay, több török nyelvben kis termetű madarak neve turğay. A törökben is megvolt tuğrul alakban, amit egyrészt török személynevek bizonyítanak (mint például Ertuğrul), másrészt a csuvasban ma is turul kajăk, azaz szó szerint turul madár alakú a fogalom. Az ősi magyar nyelv három szót ismert a sólymok különböző fajtáira: a kerecsen, a zongor (ebből származtatható a Csongor név is) és a turul szavakat; az ősi, a használatból kiveszett túrul szót 19. század eleji költőink hozták újra használatba turul alakban.
A szó eredete a tur- tőre (mint türk, török), és az -ul képzőre vezethető vissza (amely megjelenik a karvaly, ölyv, torontál, sólyom, kánya szavakban is). A magyar etnogenezisről árulkodik a török népekre jellemző totemállat megjelenése, és rendkívül fontos mitológiai szerepe. Szergej Anatoljevics Sztarosztyin a *tarakaj szóalakot rekonstruálta prototörök „sólyom” jelentésűként. Emellett jelentős szempont lehet a csuvas ételĕk (kerecsensólyom) szóalak is, mivel az valószínűleg rokonságban áll a csuvas atte (apa) szóval.
Vámbéry Ármin létező török szóra vezeti vissza a turul kifejezés eredetét: „A szó eredeti alakja tograul, tugraul 'a szétdaraboló, szétmarcangoló' < togra-, tugra- 'szétdarabolni, szétmarcangolni'; vö. oszm. Ertogrul (tulajdonnév) 'az embert-tépő'.”
Sudár Balázs szerint a toğrul a togramak „felaprítani” ige származéka lehet. Ez igének a különféle alakjai szinte minden török nyelvben kimutathatóak, és már a korai szótárakban is föllelhetőek.
Egyes elképzelések szerint a mondai turul a következő valós vagy vélt, élő- vagy mondabeli lényekkel azonosítható:
Teljes bizonyossággal nem dönthető el, hogy a turul valójában sas vagy sólyom; a mítoszok értelmezése alapján egyesek szerint sasról van szó; a nyelvi bizonyítékok a sólyom jelentés mellett szólnak. A solymászat belső-ázsiai eredetű, és a sztyeppei népek egyik vadászati módja volt. Hét régi vadászmadár nevünk, a sólyom, ölyv, turul, torontál, bese, zongor és karvaly török eredetű, ezek mellett a kerecsen és karvaly név tövében is felfedezhető az ótörök kir szó, amely azt jelenti, „gyors”. A nyelvi megfontolásokon túl – mivel jelentésváltozás gyakran előfordul – szükséges további alátámasztás is a sólyommal azonosításra. Erre ad lehetőséget a turulábrázolásokon feltűnő fattyúszárny, amely a szóba jöhető ragadozó madarak közül egyedül néhány sólyomféléknél figyelhető meg. Ilyen a nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsójának képe, amelyen a fattyúszárny tökéletesen látható.
A nagyszentmiklósi kincs égberagadási jelenete aligha a turult ábrázolja. Vámbéry Ármin szerint a török ak-kaćir (fehér főnix) „azon mesés madár elnevezése, mely 1000 évig él el és a halhatatlanságra törekvőket a felső régiókba viszi.”
A turul alakja érdekes, visszatérő jelenség a mai napig fellelhető eurázsiai sámánizmusban. A különféle madarak (búvárréce, sas) a sámán (nálunk táltos) repülésével állnak kapcsolatban, kifejezik az utazását a különféle világok között. Az eurázsiai sámánok hite szerint az első sámánasszony egy sastól szülte világra az első sámán férfit. E monda hasonlóságot mutat Emese álma című mondánkkal. A sámánhit maradékát őrző eurázsiai népek gyakran állítanak a mai napig madaras oszlopokat, melyek a világfát szimbolizálják. Koreában ezek az oszlopok védik a falvakat. Az altaji törököknél ezeket a sasos oszlopokat turunak nevezik. E szavak értékelésénél persze figyelembe kell venni, hogy a X. századi magyarságra nem volt jellemző a totemizmus.
Szentmártoni Szabó Géza, László Gyula nyomán a turult a griffel azonosítja. „A magyar történelem nagy lépése, a honfoglalás, egy értelmezett álomkép hatására kezdődik el. Ebben a történetben tehát, bár haloványan, de benne rejlik az erotikus motívum. Az eddigi névfejtések, a férj nevét tévesen értelmezve, nem vették észre, hogy a kiejtést rosszul tükröző írásmód mögött a pusztai népek képzeteihez illeszkedő állat megjelölése rejlik. Eleud helyes olvasata nem az Előd, hanem az Ölűd, azaz Ölyűd, vagyis a ma is használt ölyv, nyílt végű, ölyű szóalakja bújik meg a névben. Az Enodbili (Ünődbéli) név pedig a szarvastehén értelmű ünő szót rejti magában. A szarvasünő hátára telepedő (párosulni akaró) ragadozó madár vagy mesés griffmadár gyakori ábrázolás volt a szkítáknál és a többi pusztai népnél is.” Ennek erősítéséül azzal érvel, hogy Werbőczy István címerében szintén egy szarvas hátára kapaszkodó griff látható, és hasonlóképpen griff-formájú madár van a nagyszentmiklósi kincs néhány darabján is. Mivel Székely István világkrónikájában (XVI. sz.) az „austuris” szót sólyomnak fordította, számára világos, hogy a madár eredeti elnevezését addigra elfelejtették. Megemlíti még, hogy egyedül Kézai Simon szól a madár magyar „turul” nevéről. Összefoglalása: „Véleményem szerint a török eredetű turul név a griffmadár megnevezése volt a régi magyaroknál.”
A keleti népeknél a vadászmadarak hagyományosan nagy népszerűségnek örvendettek. Ennek folytán számos, korabeli szemmel szakkönyv foglalkozott leírásukkal. A régi arab, szeldzsuk, oszmán, perzsa és egyéb solymászati szakkönyvekben számos említés történik a turulról (togrul alakban).
A legrégebbi és legrészletesebb solymászkönyv szerint a turul egy nagy méretű, robusztus fekete madár, rendkívül sikeres ragadozó, sorra ejti el áldozatait, anélkül hogy megenné őket. Valamint a királyok, hercegek madara, ritka madár, a legértékesebb vadászmadarak egyike.
A steppei oguz törzsszövetségnél a madarak mint törzsi/nemzetségi jelképek fontos szerepet tölthettek be, melyek a törzsek egymáshoz való rangját jelezték. Az oguzok mind a 24 első nemzetségének (törzsének) volt egy vadászmadara. Figyelemre méltó azonban, hogy turul egyik törzshöz sincsen hozzárendelve, noha az oguzok jól ismerték a turult. Ami arra utalhat, hogy egyik törzs sem érdemelte ki a turult jelképül megkapni. Ennek fényében érdekes, hogy az Árpádok címerén ott szerepel a turul.
A törzsi jelképként ill. címerállatként szereplő vadászmadarat a törzsszövetség vezetője adhatta az adott törzsnek, rangjel gyanánt, mutatni a törzsek/nemzetségek rangsorában elfoglalt helyét.
Sudár Balázs szerint a honfoglaló magyaroknál is volt az oguzokéhoz hasonló kiterjedt vadászmadár-jelképrendszer, ezt a magyar nemesi családok címereiben a vadászmadarak sokasága (Aba, Ákos, Miskolc, Osl), valamint a családnevek (Ákos, Kartal, Turul), és a rengeteg török eredetű vadászmadár-név (karvaly, torontál, ölyv, keselyű, uhu, zongor, bese, esetleg sólyom) mutatja.
Az ősmagyar vallás legendái kétszer is említik a turult.
Anonymusnál olvashatjuk:
„nyolcszáztizenkilencedik esztendőben Ügyek… nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentu-mogyerben Önedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg sólyom-forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.”Az eredeti latin szövegben nem héja-forma madár, hanem sólyom (astur) szerepel; a későbbi értelmezések a madarat a turullal azonosították.
„Anno dominice incarnationis DCCCXVIIII° Ugek … duxit sibi uxorem in Dentumoger filiam Eunedubeliani ducis, nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus. Sed ab eventu divino est nominatus Almus, quia matri eius pregnanti per sompnium apparuit divina visio in forma asturis, que quasi veniens eam gravidavit; et innotuit ei, quod de utero eius egrederetur torrens et de lumbis eius reges gloriosi propagarentur, sed non in sua multiplicarentur terra.”A Képes krónika szövegében a középső rész így hangzik:
„Álmos vezér anyjának álmában egy héja-forma madár jelent meg, rászállott és ettől teherbe esett, méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származtak". ÉrtelmezéseA régebbi értelmezések rendre amellett törtek lándzsát hogy a Turul 'teherbe ejti' az ősanyát, már amennyire ez lehetséges. Ezt samanisztikus-animisztikus alapon vélték elfogadhatónak, noha a magyar ősvallás ennél magasabb fokon állt. Az újabb kutatások (Demény István Pál, Dümmerth Dezső, Szabados György) ezzel szemben a Turul őrző lény szerepére mutatnak rá, mely nem teherbe ejt, hanem a már várandós asszonynak jelenik meg. A keleti mondavilágban egyébként az ilyen madarat Szimurgnak hívják és jellemző feladata a (később nagy sorsra hivatott) kisded őrzése, bajoktól óvása. Ezáltal az eddigi kettő külön(nek tartott) magyar eredetmonda (Attilától való leszármazás, Turul-monda), egyesül, egymást kiegészítő szöveggé válik: az első magyar uralkodóház saját hiteles öröksége.
Ez értelmezést a latin szöveg Geréb László általi fordítása is alátámasztja: „álmában keselyűforma madár jelent meg,amikor terhes állapotban volt.” Ez a fordítás a helyes; szó sincs madár általi nemzésről.
A turul második szerepe a honfoglalás legendájában van. E szerint a magyarok fejedelme még a levédiai tartózkodásuk idején azt álmodta, hogy hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni őket. Az emberek megkísérelték megtámadni a sasokat, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul, és a magasból támadva megölte az egyik sast. Ezt látva a többi sas elmenekült. Ezért elhatározták a magyarok, hogy máshová mennek lakni. Elindultak Attila földjére, melyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő tetemeken lakmározó keselyűk közül egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket. Ezek után felismerve az álmot e jelenetben, az összes magyar felkerekedett és követte a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd ekkor ismét előtűnt a turul, és a magyarok újra követték minden népükkel együtt. Így jutottak el Pannóniába, Attila egykori földjére. Itt aztán a madár végleg eltűnt szemük elől, ezért itt maradtak.
Ennek a mondának a valóságos alapja az lehet, hogy a magyarok valóban addig a helyig vonultak Európában nyugat felé, ahol a kerecsensólyom fészkel.
A kora középkorban a hunok, avarok és magyarok kedvelt díszítőmotívuma a turul, erről több régészeti lelet tanúskodik. A turulmadár 2001 óta az Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) jelképében is szerepel. A hétköznapokban a leggyakrabban a jelenleg forgalomban lévő ötven forintos érmén lehet találkozni turulos (kerecsensólymot ábrázoló) domborművel.