Ez a cikk a Salton-tó témával foglalkozik, amely ma egy érdekes és releváns pont. A Salton-tó sokak érdeklődését felkeltő téma, mivel a mindennapi élet különböző területein fontos kihatásai vannak. A következő vonalakon a Salton-tó-et különböző szempontok szerint elemezzük, hogy átfogó és teljes képet adjunk erről a témáról. A Salton-tó eredetétől a társadalomra gyakorolt hatásáig olyan téma, amely nagy vitát és érdeklődést vált ki, ezért elengedhetetlen, hogy elmélyedjünk a tanulmányban, hogy megértsük hatókörét és relevanciáját a mai világban.
Salton-tó (Salton Sea) | |
![]() | |
Salton-tó | |
Ország(ok) | ![]() |
Hely | Kalifornia, Riverside és Imperial megye |
Vízgyűjtő terület | 21 652 |
Típus | lefolyástalan sóstó |
Elsődleges források | Alamo, New, Whitewater |
Elsődleges lefolyások | párolgás |
Felszíni terület | 1360 km² |
Legnagyobb mélység | 15 m |
Víztérfogat | 9,25 km³ |
Tszf. magasság | −69 m |
Elhelyezkedése | |
![]() | |
![]() | |
![]() | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Salton-tó témájú médiaállományokat. | |
A Salton-tó (angolul Salton Sea) sekély, sós, lefolyástalan tó az Amerikai Egyesült Államokban, Kaliforniában, a Szent András-törésvonal mentén, a Colorado-sivatagban. A tó felszíne 69 méterrel van a tengerszint alatt. A tavat három folyó táplálja (New-, Whitewater- és az Alamo folyók), valamint felszíni vízfolyások és kis patakok. A tónak nincs kifolyása, de a vízszintje közel állandó az őt tápláló folyók és az esőzés vízhozama miatt. A vízvesztés fő oka a párolgás és elszivárgás.
A tó 1905-ben jött létre a Colorado kiáradása miatt egy lefolyástalan medencében.[1] A Salton-tó Kalifornia legnagyobb tava. Átlagos területe 1360 km². A tó sótartalma 44 g/L, ami nagyobb, mint a Csendes-óceán sókoncentrációja (35 g/L), a sókoncentráció évente 1%-kal nő.[2]
A tó környékén közel 400 madárfajt dokumentáltak.[3] Az orrszarvú pelikán populációjának 30%-a itt található. A tó sok költöző madár pihenőhelye, melyek Alaszkából Patagónia felé tartanak és vissza. 2006 novemberében megfigyelték itt a rózsás sirályt, amely északi sarkvidéki madár.[3] Mivel a tónak nincs kifolyása, a sótartalom fokozatosan nő. A tóban ma még megtalálhatók különféle halak, de a sótartalom növekedésével csak a bölcsőszájúhal-félék tudnak majd megélni a tóban. A sókoncentráció növekedésével párhuzamosan az algák elterjedése figyelhető meg.
Mivel a tó sókoncentrációja évenként 1%-kal nő, már 1955-ben felmerült a tó „megmentése”. Számos terv készült, melyek lényege az, hogy a tóba több édesvízet juttassanak el, és mesterséges kifolyással csökkentsék a sótartalmat. Az első nagyszabású terv 2000-re készült el, mely duzzasztógátakat is tartalmaz. Legutóbb 2008-ban készült egy megvalósítható restaurációs terv, melynek kivitelezése 2035-re fejeződne be.[4]