Jagelló-ház

A Jagelló-ház világában végtelenül sok szempont van, amelyek megérdemlik a feltárást és az elemzést. A Jagelló-ház eredetétől a modern társadalomra gyakorolt ​​hatásáig kitörölhetetlen nyomot hagyott az emberiség történelmében. Hatása különböző területekre terjed ki, a kultúrától és a művészettől a politikáig és a gazdaságig. Ebben a cikkben elmélyülünk a Jagelló-ház lenyűgöző világában, feltárva annak számos aspektusát és mai relevanciáját. A kezdetektől az évek során kialakult fejlődésig a Jagelló-ház továbbra is érdeklődés és vita téma, és megérdemli figyelmünket és elmélkedésünket.

Jagelló-ház
litvánul: Jogailaičių dinastija
Európai uralkodóház
A Jagelló-ház díszített címere
A Jagelló-ház díszített címere
Ország Litván Nagyfejedelemség
Lengyel Királyság
Magyar Királyság
Horvát Királyság
Cseh Királyság
NemzetiségEredetileg:
litván
Később:
lengyel
magyar
cseh
Alapítva1386
AlapítóII. Ulászló lengyel király
Kihalt1596
Utolsó tagJagelló Anna lengyel királyné
TitulusLengyel király

Liván nagyfejedelem
Magyar király
Cseh király
Cseh választófejedelem
Horvát király
Ráma királya
Szlavón király
Dalmát király
Szilézia királya
Ruténia hercege

Luxembourg hercege
Rangkirály
választó- és nagyfejedelem
herceg
gróf
A Wikimédia Commons tartalmaz Jagelló-ház témájú médiaállományokat.

A Jagelló-ház (litvánul: Jogailaičiai, lengyelül: Jagiellonowie) nagy jelentőségű, litván származású uralkodódinasztia, mely a középkor legvégén élte fénykorát, amikor tagjai a litván mellett a lengyel, a magyar-horvát és a cseh koronát is birtokolták. A litván Gediminas-ház egyik mellékága. Ulászló litván nagyfejedelem alapította 1386-ban, amikor feleségül vette Hedvig lengyel királynőt és felvette a lengyel királyi címet. A dinasztia ősapja Gediminas litván nagyfejedelem.

A dinasztia alapítása

A Jagelló dinasztia leszármazási viszonyai

A dinasztia őse Gediminas litván nagyfejedelem volt. Az ő unokája II. Ulászló lengyel király (lengyelül: Jagiełło) szintén litván nagyfejedelem volt, mikor Litvánia és Lengyelország 1385. augusztus 14-én megkötötte a krewói uniós szerződést. A szerződés értelmében a fejedelem (litvánul: Jogaila) népével együtt áttért a keresztény hitre, feleségül vette Hedviget, Lengyelország királynőjét (Nagy Lajos leányát) és 1386. február 17-én II. Ulászló néven lengyel király lett. Ettől kezdve 1572. július 7-éig a Jagelló-ház tagjai foglalták el a lengyel trónt.

A létrejött perszonálunió Litvánia és Lengyelország között Közép-Európa keleti részének vezető hatalma lett. Lengyelország 1410. július 15-én a tannenbergi (vagy grünwaldi) csatában megsemmisítő vereséget mért régi ellenfelére, a Német Lovagrendre. Ulászló Luxemburgi Zsigmond magyar királynak is ellenjelöltje volt, de a két király 1412. május 22-én Budán találkozott és békét kötött. A husziták meghívták a cseh trónra is, de Ulászló visszautasította azt. Későn, az 1420-as években születtek fiai. Ulászló a lengyel nemességnek jelentős engedményeket tett a trónöröklés biztosítására.

A második lengyel–magyar perszonálunió

II. Ulászlót 1434. június 1-jén fia, III. Ulászló követte a lengyel trónon. Őt a magyar rendek V. László ellenében királlyá választották és 1440. július 17-én I. Ulászló néven magyar királlyá koronázták. Ezzel rövid időre ismét perszonálunió jött létre Magyarország és Lengyelország között. Ulászló várnai csatavesztése (1444. november 10.) után azonban a Jagellók elvesztették Magyarországot, a magyar trónra V. László személyében Habsburg uralkodó került, a lengyel trónt pedig Ulászló öccse, IV. Kázmér foglalta el.

Jagelló–Hunyadi-ellentét

Kázmér tovább növelte Lengyelország hatalmát. Az 1466. október 19-én kötött második thorni békében a Német Lovagrendet a lengyel hűbér elismerésére kényszerítette és Danzig Lengyelországhoz csatolásával kijáratot szerzett a Balti-tenger felé. IV. Kázmér felesége Habsburg Albert magyar, cseh és német király leánya, Erzsébet volt, így fiai (hat fia és hét leánya született) igényt tarthattak a cseh és magyar trónra is. A Vitéz János vezette Hunyadi Mátyás-ellenes összeesküvők IV. Kázmér fiát – az utóbb szentté avatott – Kázmér herceget hívták meg a magyar trónra, aki 1471. szeptember 20-án hadat üzent Mátyásnak és tizenkétezer fős lengyel sereg élén benyomult Magyarország területére. Mátyás azonban a rá jellemző határozottsággal úrrá lett a helyzeten.

Hasonló ellentét alakult ki a cseh trónöröklés kérdésében is. A magyar király ellen cseh–lengyel szövetség jött létre, melyet nyíltan támogatott III. Frigyes német-római császár is. Mátyást 1469. május 3-án cseh királlyá koronázták, de az egész Csehország feletti uralmat nem tudta megszerezni. 1471. május 27-én, Podjebrád György halála után a kuttenbergi (Kutná Hora) cseh királyválasztó országgyűlésen Jagelló Ulászlót választották cseh királlyá és 1471. augusztus 22-én a koronázás meg is történt.

A Jagelló-kor Kelet-Európában

Mátyás 1490. április 6-ai halála után – Corvin János és I. Miksa, német király mellett – két Jagelló-házi jelölt, Ulászló és János Albert is esélyes volt a magyar trónra. Mindketten sereggel érkeztek Magyarországra, de a magyar rendek végül 1490. július 15-én a rákosi országgyűlésen Ulászlót választották magyar királlyá. Az új magyar király öccsét fegyveres erővel győzte le, Miksával pedig 1491. november 7-én Pozsonyban békét kötött.

A Jagellók királyságai és a vazallus Moldva a 16. század elején

Ulászló megválasztásának okaként legtöbbször azt szokás említeni, hogy a magyar rendek a sokszor diktatórikusan uralkodó Mátyás után egy gyengekezű, könnyen befolyásolható uralkodót akartak. Ulászló mellett azonban egy sokkal racionálisabb indok is szólt és ez a török elleni védekezés szükségessége. Már Mátyás is tisztában volt azzal, hogy Magyarország a török elleni védekezés pénzügyi és katonai terheit csak egy szélesebb és erősebb bázis élén tudja elviselni. Mátyás halálával szertefoszlott annak lehetősége, hogy magyar vezetéssel jöjjön létre egy Törökország ellen védekezni képes államalakulat. Magyarországnak csak két lehetősége maradt, vagy a Habsburg, vagy a Jagelló-ház uralmának felvállalása. Az, hogy a két dinasztia küzdelméből melyik fog győztesen kikerülni, a 16. század elején még nem volt nyilvánvaló.

Ulászló magyar királyságával a Jagelló-ház hatalma csúcsára érkezett. Az általuk kormányzott terület birodalom méretű – közel kétmillió négyzetkilométer – volt. E terület lakossága sok nemzetből állt és sokféle vallású volt, viszont szemben Európa nyugati felével itt vallási türelem uralkodott. Fennállt a lehetősége tehát egy olyan államokból álló államszövetség létrejöttének, amelyek addigi fejlődése sok közös vonást mutat, és amelyek között az együttműködésnek több évszázados hagyományai voltak. Ez az államszövetség alkalmasnak látszott arra, hogy nagyhatalomként beleszólhasson egész Európa politikájába.

Jagelló–Habsburg ellentét

1492. június 7-én meghalt IV. Kázmér. Jog szerinti örököse, Ulászló lemondott a lengyel trónról és ezzel a dinasztia cseh–magyar és lengyel ágra szakadt. A következő lengyel királyok Ulászló öccsei, János Albert (1492. augusztus 27.1501. június 17.), Sándor (1501. október – 1506. augusztus 19.) és I. Zsigmond (1507. január 24.1548. április 1.) voltak. A testvérek kezdetben megkísérelték politikájukat összehangolni. 1492. december 5-én Ulászló és János Albert szövetségi szerződést kötöttek, 1500. augusztus 14-én pedig Budán megkötötték a magyar–lengyel–francia szövetséget, amely a Habsburg–spanyol kapcsolatot volt hivatott ellensúlyozni.

Egyre nyilvánvalóbbá vált azonban, hogy a Jagelló országok közös érdekeinél az ellentétes érdekek az erősebbek. I. Miksa német-római császár szövetséget kötött Lengyelország ellenfeleivel, a Német Lovagrenddel és az orosz cárral. A császár felismerte ugyanis, hogy míg Magyarországnak létérdeke a török elleni védekezés, Lengyelországnak ez csupán másodlagos az északi és keleti mellett. A Habsburg politikát siker koronázta.

A bécsi kongresszus

1515. július 19-én I. Miksa német-római császár, II. Ulászló magyar és cseh király és I. Zsigmond lengyel király Bécsben egyezséget kötött. A megegyezés lényegében Kelet-Közép-Európa befolyási övezeteinek újrafelosztását jelentette a két versengő dinasztia között. Miksa vállalta, hogy felhagy a Német Lovagrend és az orosz cár támogatásával, a Jagelló-ház pedig belement abba, hogy II. Ulászló gyermekei és a császár unokái kettős házassági szerződést kössenek. A házassági szerződés gyakorlatilag azt jelentette, hogy Magyarországon és Csehországban II. Ulászló halála után elsősorban a Habsburgok befolyása, majd – ha a magyar–cseh király utód nélkül halna meg – utódlása érvényesül.

A dinasztia kihalása

1516. március 13-án meghalt II. Ulászló. A cseh és magyar trónon fia, II. Lajos követte. Apa és fia uralkodása alatt Magyarország nem készült fel a török elleni harcra. II. Lajos 1526. augusztus 29-én halt meg a mohácsi csatában. Törvénytelen fiát, Wass Jánost nem ismerték el legális örökösének, ezért II. Lajos halálával gyakorlatilag kihalt a Jagelló-ház cseh–magyar ága.

A Jagelló-ház utolsó uralkodója – I. Zsigmond fia –, II. Zsigmond Ágost 1548. április 1. és 1572. július 7. között Lengyelország királya volt.

Jagelló uralkodók névsora

Lengyel Királyság

Bővebben: Lengyelország uralkodóinak listája

Magyar Királyság

Bővebben: Magyarország uralkodóinak listája

Cseh Királyság

Bővebben: Csehország uralkodóinak listája

Családfa

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
II. Ulászló (Jogaila)
1351 k.–1434
litván nagyfejedelem 1377–1381; 1382-1392
lengyel király 1386–1434
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Erzsébet Bonifácia
1399-1399
 
 
Hedvig
1408–1431
 
 
III. Ulászló
1424–1444
lengyel király 1434–1444
I. Ulászló
magyar király 1440–1444
 
 
Kázmér
1426–1427
 
 
IV. Kázmér
1427–1492
litván nagyfejedelem 1440–1492
lengyel király 1447–1492
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
II. Ulászló
1456–1516
cseh király
1471–1516
magyar király 1490–1516
 
Hedvig
1457–1502
bajor–landshuti hercegné
1479–1502
 
Szent Kázmér
1458–1483
 
I. János Albert
1459–1501
litván nagyfejedelem 1483–1491
lengyel király 1492–1501
 
Sándor
1461–1506
litván nagyfejedelem 1492–1506
lengyel király 1501–1506
 
Zsófia
1464–1512
Brandenburg–Ansbach-i őrgrófné
1486–1512
 
Erzsébet
1465–1566
 
I. (Öreg) Zsigmond
1467–1548
lengyel király és
litván nagyfejedelem 1506–1548
 
Frigyes
1468–1503
krakkói püspök 1488–1503
gnieznói érsek 1493–1503
 
Erzsébet
1472–1480 után
 
Anna
1476–1503
pomerániai hercegné 1491–1503
 
Borbála
1478–1534
szász hercegné 1500–1534
 
Erzsébet
1483–1517
liegnitzi hercegné 1521–1517
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Anna
1503–1547
cseh és magyar királyné 1526–1547
német királyné 1531–1547
 
II. Lajos
1506–1526
cseh és magyar király 1516–1526
 
Anna
1515–1520
 
Hedvig
1513–1573
brandenburgi hercegné 1535–1571
 
Albert
1527-1527
 
Izabella
1519–1559
magyar királyné 1539–1559
erdélyi kormányzó 1556–1559
 
II. Zsigmond Ágost
1520–1571
litván nagyfejedelem
1522–1571
lengyel király
1548–1572
 
Zsófia
1522–1575
Brunswick–Wolfenbüttel-i hercegné 1556–1568
 
Anna
1523–1596
lengyel királyné és litván nagyfejedelemné 1575–1586
 
Katalin
1526–1583
finn hercegné 1562–1583
svéd királyné 1569–1583
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  János
1521 körül–1580 után
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  Borbála
1571–1615

Sárga színnel a királyokat, halványsárgával a királynékat jelöltük.[1]

Jegyzetek

Források

  • Kosáry Domokos: Hogyan került Magyarország a Habsburg monarchiába? (História 1980/2)
  • Kubinyi András: Európa és Magyarország 500 évvel ezelőtt (História 1992/5–6)
  • Kubinyi András: II. Ulászló (In: Kristó Gyula: Magyarország vegyes házi királyai, Szukits Könyvkiadó – 2003, ISBN 963-9441-58-9)
  • Kubinyi András: Hunyadi Mátyás (In: Kristó Gyula: Magyarország vegyes házi királyai, Szukits Könyvkiadó – 2003, ISBN 963-9441-58-9)
  • Révai nagy lexikona