Ebben a cikkben a Szuezi-csatorna lenyűgöző világát és a mai társadalomra gyakorolt hatását fogjuk felfedezni. A Szuezi-csatorna téma szakértők és amatőrök figyelmét egyaránt felkeltette, és számos területen és tudományterületen váltott ki vitákat és reflexiókat. A történelem során a Szuezi-csatorna döntő szerepet játszott az események és narratívák alakításában, befolyásolva az emberek egymás közötti interakcióját és az őket körülvevő világ észlelését. Ebben az átfogó elemzésben a Szuezi-csatorna különböző aspektusait és aspektusait vizsgáljuk meg, teljes áttekintést nyújtva, amely lehetővé teszi az olvasó számára, hogy megértse annak fontosságát és relevanciáját ma.
Szuezi-csatorna | |
Ország | Egyiptom |
Település | Suez Governorate |
Névadó | Szuez (kikötőváros, város százezernél több lakossal, város és kism) |
Építési adatok | |
Építés éve | 1859-69 |
Megnyitás | 1869 |
Típus | Csatorna |
Építész(ek) |
|
Hosszúsága | 193 300 m |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 30° 42′ 18″, k. h. 32° 20′ 39″30.705000°N 32.344167°EKoordináták: é. sz. 30° 42′ 18″, k. h. 32° 20′ 39″30.705000°N 32.344167°E | |
Szuezi-csatorna weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Szuezi-csatorna témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A Szuezi-csatorna (arabul: قناة السويس, azaz Kanát asz-Szuvajsz), a Sínai-félsziget nyugati és a Nílus-delta keleti szélén épült tengeri csatorna, a világ egyik legfontosabb víziútja. Hossza 163 km, a legkeskenyebb részén 300 m széles, mélysége 24 m. Egyiptomban található, a földközi-tengeri Port Szaíd és a vörös-tengeri Szuez városokat köti össze.
A csatorna megnyitása előtti időkben az áruk szállítása a Földközi-tenger és a Vörös-tenger között gyakran a hajókból való kirakodással és a szárazföldön való áthordással járt együtt. A csatorna kezdetben csak egyirányú – észak-déli irányú – vízi szállítást tett lehetővé Európa és Ázsia között, Afrika megkerülése nélkül. A hajók egyszerre csak egy irányba haladhattak a csatorna kapacitása miatt, de 2015-ben elkészült és átadásra került a csatorna második ága, az új szuezi csatorna, ami lehetővé teszi a folyamatos forgalmat mindkét irányba.
A csatornát két részre, északi és déli részre osztja a 250 km² kiterjedésű sós vizű tó, Nagy-Keserű-tó (arabul: البحيرة المرة الكبرى, al-Buhajrah al-Murra al-Kubra), összekapcsolván a Földközi-tengert és a vörös-tengeri Szuezi-öblöt. Mivel a csatorna nem zárt, a tengervíz szabadon áramolhat a tóba a párolgási veszteség pótlására. A tónak puffer szerepe is van, csökkenti az árapály áramlások hatását.
A szuezi földszoroson át a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő csatorna ötlete a már az ókorban felmerült.
Valószínűleg már III. Szenuszert fáraó (XII. dinasztia) is ásatott kelet-nyugat irányú csatornát a Tumilát-völgyben, mely összekapcsolta a Nílust a Vörös-tengerrel a Punttal való közvetlen kereskedelem érdekében. Ásatások bizonyítják létezését legalább az i. e. 13. századig, II. Ramszesz fáraó idejéig. Később ez a csatorna jelentőségét vesztette, betemetődött.
II. Nékó (i. e. 610–595), a Nílus-delta pelusiumi ága és a Keserű-tavak északi vége közt ismét csatornát kezdett építtetni, amelyet Hérodotosz szerint I. Dareiosz perzsa király (i. e. 522–486), Egyiptom meghódítója és fáraója fejezett be 100 évvel később. Ezt a csatornát II. Ptolemaiosz (i. e. 285–247) a Vörös-tengerig kibővítette, majd félbehagyta.
A csatorna idővel bedüledezett, de az actiumi csata idejében (i. e. 31) Kleopátra néhány hajója még ezen át jutott ki a Vörös-tengerre.
Az első, a római császárok idején elhanyagolt csatornát, Traianus (98–117) építtette újjá. A csatorna néhány évszázadon keresztül ismét feledésbe merült, majd I. Omár kalifa idejében a 7. században ismét helyreállították. 767-ig használták, amikor végleg betemették al-Manszúr bagdadi kalifa utasítására a Nílus-deltavidéki lázadók elszigetelése érdekében.
Az első próbálkozás egy modern csatorna építésére Bonaparte Napóleon egyiptomi expedíciójából származik, aki így akarta elérni, hogy Anglia kereskedelmi hátrányba kerüljön. Az előkészületeket 1799-ben Jacques-Marie Le Père (1763–1841) kezdte, azonban egy (később hibásnak bizonyult) számítása szerint a Földközi-tenger és a Vörös-tenger szintjének eltérése mintegy 10 méter, ami túlságosan nagy, így a zsilip nélküli csatorna megvalósítása lehetetlen. A munkálatokat felfüggesztették.
Évtizedekkel később, 1846-ban egy francia tudósokból alakult társulás ismét tanulmányozta a csatorna megvalósításának lehetőségét. 1847-ben Paul Adrien Bourdalouë (1798–1868) egy új méréssel bebizonyította hogy nincs komoly különbség a tengerek szintje között. Linant de Bellefonds (1799–1883) jelentése Ferdinand de Lesseps alexandriai francia alkonzul (1805–1894) figyelmét is felkeltették.
1858. december 15-én Ferdinand de Lesseps megalapította a Szuezi-csatorna társaságot (Compagnie Universelle du Canal Maritime de Suez), miután 99 évre szóló koncessziókat kapott Szaíd pasa egyiptomi alkirálytól a tengerhajózási csatorna megépítésére és üzemeltetésére. Alois Negrelli osztrák mérnök tervei szerint a Szuezi-csatorna építését 1859. április 25-én kezdte meg a Szuezi-csatorna társaság és a mintegy 10 évig tartó munkálatok után az első hajó 1869. február 7-én haladhatott keresztül rajta. A csatorna hivatalos megnyitó ceremóniájára 1869. november 16-án került sor, melyen a világ minden tájáról hatezer híres meghívott vett részt.
1875-ben Benjamin Disraeli brit miniszterelnök – kihasználva Egyiptom tetemes államadósságát – a brit kormány nevében kivásárolta a Csatorna-társaságból Egyiptom résztulajdonát, így a csatorna működtetése részben Nagy-Britannia irányítása alá került, osztozva a többségében francia magánbefektetőkkel. Nagy-Britannia biztosította a maga számára az Indiába vezető utat.
A csatorna stratégiai fontosságúvá vált, mivel kereskedelmi összeköttetést jelentett Nagy-Britannia és gyarmatai (India, a Távol-Kelet, Ausztrália és Új-Zéland) között. A terület egésze pedig stratégiailag jelentős Észak-Afrikának és a Közel-Keletnek egyaránt.
1882-ben, az Egyesült Királyság csapatai megszállták a Szuezi-csatorna egyiptomi partvidékét, átvéve az Egyiptom fölötti „védnökséget” az Oszmán Birodalomtól. Így a kisebbségi tulajdonos de facto megszerezte a csatorna feletti teljes ellenőrzést. Az egyiptomi polgárháború alatt a csatorna terület „semlegességét” brit csapatok biztosították.
1888. március 2-án az akkori európai vezető hatalmak (Nagy-Britannia, a Német Birodalom, az Osztrák–Magyar Monarchia, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, az Orosz Birodalom és az Oszmán Birodalom) a Konstantinápolyi-konvencióban rögzítették, hogy a Szuezi-csatorna szabad átjárhatóságát minden hajónak garantálják háborúban és békeidőben egyaránt.
1936-os brit–egyiptomi szerződésben Nagy-Britannia ragaszkodott a csatorna feletti ellenőrzés megtartásához. 1951-ben Egyiptom felbontotta a szerződést, majd 1954-re a britek beleegyeznek a csapatok kivonásába.
Miután az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok visszavonta a felajánlott támogatást az épülő Asszuáni-gáthoz, – mert Egyiptom a Szovjetunió segítségével fegyverkezett, – 1956. július 26-án[2] Gamal Abden-Nasszer elnök államosította a csatornát. Ez vezetett 1956 novemberében a brit, francia és izraeli invázióhoz, a néhány héten át tartó Szuezi válsághoz. Az ekkor keletkezett károk és az elsüllyedt hajók miatt a csatorna zárva volt 1957 áprilisáig, amikor ENSZ-csapatok segítségével megtisztították. Ezután az ENSZ-csapatok biztosították és tartották fenn a csatorna övezet és a Sínai-félsziget semlegességét.
Az 1967-es hatnapos háború és az 1973-as arab–izraeli háború eseményei miatt a csatorna 1975. június 5-éig zárva volt.
Jelenleg nemzetközi megfigyelő erők (Multinational Force and Observer) (MFO) (többségében amerikai katonák) ellenőrzik a Sínai-félszigetet. Miután 1979-ben az ENSZ csapatok mandátuma lejárt, tárgyalások kezdődtek új megfigyelő erők felállítására. 1981-ben felállították az MFO-t, összhangban a többlépcsős izraeli csapatkivonással. Ezek a megfigyelő erők nem ENSZ irányítás alatt állnak, hanem az Egyesült Államok, Egyiptom, Izrael, és további részt vevő nemzetek közötti egyezmény alapján működnek.
Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont! |
A csatornának nincsenek zsilipjei, mert a terep sík. A csatorna maximum 150 000 t vízkiszorítású teherrel megrakott hajók áthaladására alkalmas. A hajóknak 16 m-es merülési mélységet tesz lehetővé, de a korábbi fejlesztési tervek szerint 2010-ig ezt tovább szándékoztak növelik 22 m-ig, ami már óriás tartályhajók (supertanker) áthaladását is megengedi. Jelenleg az óriás tankhajók terhének egy részét át kell rakodni egy a csatorna által biztosított hajóba és az áthaladás után, a túloldalon ismét vissza kell rakodni. Egyetlen hajózható pálya van, számos kikerülést biztosító kitérő területtel. A hajók egymás után, konvojban közlekednek. Átlagos napokon két konvoj tart dél felé és egy északnak. Az első dél felé tartó konvoj a kora reggeli órákban indul és halad le a Nagy-Keserű-tóig, ahol horgonyt vetnek a hajózó csatornán kívüli területen, és megvárják a délről közeledő másik konvoj elhaladását. Utána az észak felé tartó konvoj a Kantara közelében levő kitérőnél halad el a csatorna partjához kikötött, második, dél felé tartó konvoj mellett is. A Szuezi-csatorna Hatóság jelentése szerint 2003-ban 17 224 hajó haladt át a csatornán, ami kb. 8%-a a világ teljes hajóforgalmának. Az átkelés időtartama 11 és 16 óra közötti, kb. 8 csomós (mintegy 15 km/h) sebességgel haladva. A sebességkorlátozás a hajók által keltett hullámzás csatornapartot erodáló hatását csökkenti.
1980-ban adták át a csatorna alatt átvezető Ahmed Hamdi közúti alagutat és 1999-óta fent, 226 m magasban nagyfeszültségű villamos távvezetékek is keresztezik a csatornát. A csatorna nyugati partján, annak teljes hosszában egy vasúti vonal is végigfut.
2021 márciusának végén egy tajvani illetőségű óriáshajó (Ever Given – 400 m hosszú, 59 m széles) az erős szélben keresztbe fordult a csatorna déli végén.[3] Az eltorlaszolt vízi úton közel egy hétig teljesen megszűnt a hajóforgalom, óránként mintegy 400 millió dolláros kárt okozva a világkereskedelemnek.[4]
2014 nyarán indították el a csatorna bővítésére szolgáló, Új Szuezi-csatornának nevezett projektet. A projekt lehetővé teszi, hogy a hajók egy 35 km-es szakaszon egyidejűleg mindkét irányban áthaladjanak a csatornán.[5][6] Az új csatornát 2015. augusztus 6-án nyitották meg.[1][7][8]
Északról, Dél felé haladva:
Egy vasútvonal fut végig a csatorna teljes hosszában a nyugati parton, azzal párhuzamosan.