A mai világban a Schnitzer Ármin nagyon fontos és sok ember számára érdekes téma lett. Akár a társadalomra gyakorolt hatása, akár történelmi jelentősége, akár a tudományos területen betöltött jelentősége miatt, a Schnitzer Ármin felkeltette a szakértők és a rajongók figyelmét. Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Schnitzer Ármin legfontosabb szempontjait, elemezve annak különböző területekre gyakorolt hatását és időbeli alakulását. Az eredetétől a jelenlegi állapotáig izgalmas utazásra indulunk, hogy mélyen megértsük mindazt, amit a Schnitzer Ármin kínál.
Schnitzer Ármin | |
![]() | |
Született | 1836 Hunfalva |
Elhunyt | 1914. december 23. (77-78 évesen) |
Állampolgársága | osztrák–magyar |
Foglalkozása | rabbi |
Schnitzer Ármin (Hunfalva, 1836. december 8. – 1914. december 23.)[1] Komárom híres főrabbija, iskolaigazgató, az Országos Rabbi Egyesület elnöke, a komáromi Jókai Egyesület alelnöke.[2]
A nikolsburgi jesiván és az ottani gimnáziumban tanult, később egyetemi tanulmányokat folytatott és bölcsészdoktor lett. 1861. december 31-én választották meg Komáromban rabbinak, ahol haláláig szolgált. Érdeme, hogy 1866-ban kieszközölte több magyar vádlott felmentését a haditörvényszéknél, 1867-ben pedig a vármegyénél az ő kezdeményezésére szüntették meg a zsidókra megalázó esküformulát. Jelentékeny tényezője volt Komárom város törvényhatóságának és kultúréletének. Később az Országos Rabbi Egyesület elnöke és a XII. községkerület alelnöke lett.
1892-ben negyven évi működés után Ferenc József a koronás aranykereszttel tüntette ki. Az izraelita hitközség által június 29-én rendezett jubileum-ünnepélyén a város és vidék vezérférfiai, a többi felekezetek lelkészei, vidéki paptársai és a város polgárai felekezeti különbség nélkül vettek részt. Ez alkalommal Jókai Mór is megtisztelte levelével. Komárom városa iskolaszékének, a városi törvényhatósági és a közigazgatási bizottságnak is tagja volt. Erős hazafias érzése, kiváló szónoki tehetsége (Komáromban tanult magyarul és ezen nyelven tartotta egyházi és alkalmi szónoklatait) által nagy népszerűségnek örvendett.
A Duna Menti Múzeum éggömbjét ő ajándékozta a Múzeum Egyesület gyűjteményébe.[3]
Cikkei jelentek meg a Komáromi Lapokban, Nemzetben, Magyar Hírlapban, Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Évkönyvében és a budapesti Egyenlőségben.