Kniezsa István

Kniezsa István
Született1898. december 1.
Trsztena
Elhunyt1965. március 15. (66 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
GyermekeiKniezsa Veronika
Foglalkozásanyelvész,
nyelvtörténész,
szlavista,
egyetemi oktató
IskoláiMagyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (1923–1928)
KitüntetéseiKossuth-díj (1953)
SírhelyeFarkasréti temető (20. körönd-1-9/10)
Sablon • Wikidata • Segítség

Kniezsa István (Trsztena, 1898. december 1. – Budapest, 1965. március 15.) Kossuth-díjas nyelvész, nyelvtörténész, szlavista, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1939), majd rendes (1947) tagja. A 20. századi magyar nyelvtörténeti kutatások egyik legjelentősebb alakja volt, számottevő tudományos eredményeket ért el a Kárpát-medencei hely- és személynévanyag vizsgálatában, a magyar nyelv középkori állapotának és írásgyakorlatának kutatásában, valamint a szláv eredetű jövevényszavak feltárásában.

Életútja

Szlovák nemzetiségű családban született. Nyitrán elvégzett középiskolái után, 1916–1917-ben részt vett a keleti fronton, az orosz csapatok ellen vívott első világháborús harcokban. A harctéren súlyos sebesüléseket szenvedett, jobb kézfeje megbénult ugyan, de 1921-ig Győrben szolgált tovább a hadseregben. 1921 és 1927 között a fővárosi államrendőrségnél irodasegédtisztként alkalmazták. Ezzel egyidejűleg 1923-ban beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol három féléven át jogot hallgatott, majd 1924-től Eötvös-kollégistaként, Melich János és Gombocz Zoltán tanítványaként nyelvészetet, irodalmat, történelmet és szlavisztikát tanult 1928-ig, amikor megszerezte bölcsészdoktori oklevelét. Ezt követően két éven keresztül szlavisztikai tanulmányokat folytatott Berlinben, Max Vasmer irányítása alatt. 1930-ban hazatért és az Országos Széchényi Könyvtár gyakornokaként helyezkedett el, 1934 és 1940 között pedig már könyvtárnokként dolgozott az intézményben. Mindeközben nyelvészeti stúdiumait sem hanyagolta el: 1930–1931-ben és 1934–1935-ben ösztöndíjjal Varsóban, Krakkóban és Lwówban (ma Lviv) szlavisztikát tanult.

1934-ben magántanári képesítést szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen „A szláv filológia, különös tekintettel a nyugati szláv nyelvekre” című tárgykörből. 1938-tól már nyilvános rendkívüli tanárként oktatott a fővárosi egyetemen, egyúttal a debreceni Tisza István Tudományegyetemen is tartott szlavisztikai előadásokat. 1940-ben a fővárost rövid időre elhagyta – könyvtári állását végleg, egyetemi katedráját ideiglenesen feladva –, s a kolozsvári tudományegyetemen oktatott a szláv filológia nyilvános rendes tanáraként. 1941-ben visszatért a Pázmány Péter Tudományegyetemre mint nyilvános rendes tanár, egyidejűleg 1941 és 1944 között az Erdélyi Tudományos Intézet igazgatói feladatait is ellátta. 1949-től haláláig a budapesti egyetem szláv filológiai tanszékének tanszékvezető tanáraként tevékenykedett, 1957 januárjától a tanév végéig a bölcsészettudományi kar dékánja is volt.

Leánya: Kniezsa Veronika (1937-).

Munkássága

Fő kutatási területe a magyarság 10–15. századi településtörténetével szorosan összefüggő hely- és személynévkutatás volt. Levéltári és oklevélkutatásai alapján jelentős feltárómunkát végzett a Kárpát-medencei helynévanyag tekintetében, a már csak forrásokból ismert települések helyét beazonosította, egyszersmind etimológiai magyarázatokat is csatolt az egyes helynevekhez. Az általa összegyűjtött anyag alapján felállította a magyar és szláv helységnévtípusok középkori kronológiáját, és megszerkesztette a 11. századi Magyar Királyság nemzetiségi térképét. Számottevő eredményeket ért el az erdélyi magyar, erdélyi szász és román településnevek keletkezéstörténetével kapcsolatosan is. Újszerű módszertani szemléletet hozott a névtanba az ún. párhuzamos helynévadás jelenségének mélyreható elemzésével, amelynek során megállapította a többnemzetiségű vidékek etnikumaira jellemző, egymáséitól független helynévadási szokások törvényszerűségeit. Gömör, Hont és Ugocsa vármegyék 16–18. századi összeírási lajstromai alapján felvázolta a magyar, szlovák és ruszin családnevek rendszerét, az egyes nyelvekre jellemző személynévképzési sajátosságokat. Ez irányú munkásságával jelentősen hozzájárult Magyarország középkori népesség- és településtörténetének ismeretéhez, egyszersmind a korszerű történeti névtan és helynév-tipológia megteremtéséhez.

Ezen túlmenően jelentős eredményeket ért el a magyar helyesírás és nyelv középkori története, valamint nyelvünk szláv eredetű jövevényszavainak feltárása terén (ez utóbbi témában összefoglaló munkájának csak első része jelent meg). Általános szlavisztikai kutatásai túlmutattak a nyelvészet témakörén, foglalkozott a szláv népek ős- és népességtörténetével, a magyarok és a szlávok művelődéstörténeti kapcsolataival is.

1948–1949-ben az Études Slaves et Roumaines, 1955-től haláláig a Studia Slavica című szlavisztikai folyóiratok alapító főszerkesztője volt, s részt vett a Kelet-európai Történeti Társaságok Szövetsége (Fédération des sociétés historiques de l’Europe orientale) égisze alatt összeállított szláv őstörténeti szótár szerkesztőbizottsági munkálataiban. Jelentősebb könyveit és írásait 2000–2003-ban Kiss Lajos gondozásában újra kiadták.

Társasági tagságai és elismerései

Tudományos eredményei elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1939-ben levelező, 1947-ben rendes tagjai közé választotta. 1942-től a Szent István Akadémia rendes tagja volt, de vezető tisztségeket töltött be a Magyar Nyelvtudományi Társaságban is: 1944–1948 között titkára, 1950–1953 között alelnöke, 1953-tól 1959-ig elnöke volt. Ezek mellett tagja volt a helsinki Finnugor Társaságnak (Suomalais-ugrilainen Seura), továbbá a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak is.

1953-ban nyelvtörténeti és szlavisztikai munkásságáért Kossuth-díjat kapott.

Főbb művei

Jegyzetek

  1. ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
  2. ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
  3. ↑ Gerencsér Tibor: A Magyar Mickiewicz Társaság második évtizede. A Magyar Mickiewicz Társaság tagjainak névsora. In: Acta Papensia XI (2011) 3-4. 195-199. o., library.hungaricana.hu.

Források

További információk

Az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánjai
Medveczky Frigyes (1900–01)  · Medveczky Frigyes (1901–02)  · Pauer Imre (1902–03)  · Ballagi Aladár (1903–04)  · Lóczy Lajos (1904–05)  · Pasteiner Gyula (1905–06)  · Hegedűs István (1906–07)  · Lánczy Gyula (1907–08)  · Asbóth Oszkár (1908–09)  · Szinnyei József (1909–10)  · Békefi Remig (1910–11)  · Beke Manó (1911–12)  · Fináczy Ernő (1912–13) Mágócsy-Dietz Sándor (1913–14)  · Alexander Bernát (1914–14)  · Petz Gedeon (1915–16)  · Kövesligethy Radó (1916–17)  · Goldziher Ignác (1917–18)  · Angyal Dávid (1918–19)  · Angyal Dávid (1919–20)  · Haraszti Gyula (1920–21)  · Siegescu Ferenc (1921–23)  · Siegescu József (1922–23)

 · Kuzsinszky Bálint (1923–24)  · Áldásy Antal (1924–25)  · Angol Arthur Battishill Yolland (1925–26)  · Domanovszky Sándor (1926–27)  · Méhelÿ Lajos (1927–28)  · Hekler Antal (1928–29)  · Mauritz Béla (1929–30)  · Papp Károly (1930–31)  · Heinlein István (1931–32)  · Németh Gyula (1932–33)  · Kornis Gyula (1933–34)  · Gombocz Zoltán (1934–35)  · Németh Gyula (1934–35)  · Melich János (1935–36)  · Rybár István (1936–37)  · Császár Elemér (1937–38)  · Eckhardt Sándor (1938–39)  · Szentpétery Imre (1939–40)  · Gerevich Tibor (1940–41)  · Zambra Alajos (1941–42)  · Szekfű Gyula (1942–43)  · Lukinich Imre (1943–44)  · Hajnal István (1944–47)  · Zsirai Miklós (1947–48)  · Tamás Lajos (1949–51)  · Bolgár Elek (1951–52)  · Bóka László (1952–53)

 · Bóka László (1953–55)  · Kardos Tibor (1955–56)  · I. Tóth Zoltán (1953–56)  · Kniezsa István (1953–56)  · Turóczi-Trostler József (1957–58)  · Kardos László (1958–59)  · Tálasi István (1959–63)  · Sinkovics István (1963–66)  · Elekes Lajos (1966–69)  · Székely György (1969–75)  · Szathmári István (1975–79)  · Diószegi István (1979–82)  · Pölöskei Ferenc (1982–90)  · Hunyady György (1990–92)  · Manherz Károly (1993–2000)  · Fodor Sándor (2000–01)  · Manherz Károly (2001–06)  · Dezső Tamás (2006–15)  · Borhy László (2015–17)  · Borsodi Csaba (2017–18)  · Sonkoly Gábor (2018–21)  · Bartus Dávid (2021–)
Nemzetközi katalógusok