A buszmegálló egy kijelölt hely, ahol az autóbuszok menetrend szerint megállnak.
A Budapesti Közlekedési Központ üzletszabályzata szerint a megálló(hely) fogalma a következő:
„ tömegközlekedési (autóbusz, trolibusz, villamos, fogaskerekű, HÉV, hajó) megálló a közterület-használati rendelet szerint: a tömegközlekedési járműre történő fel- és leszállás lefolytatására, illetve a tömegközlekedési járműre történő várakozás céljára közterületen elkülönített terület, amely, ha kiépítése (így járdasziget jellege, korlátokkal való ellátása, stb.) jellegéből vagy egyéb jelzésből más nem következik, a megállót, állomást jelző (KRESZ-, illetve hagyományőrző, például szemafor alakú) táblától a járda területéből:
esetén 2 m széles és 12 m hosszú, kettős megálló esetén 2 m széles és 36 m hosszú terület,
valamint a megállóhelyeknél létesített utasváró.
A fentiektől eltérően hármas autóbusz – vagy trolibuszmegálló esetén a megállót jelző táblától a járda területéből 2 m széles és 54 m hosszú terület.”
A buszmegálló szó széles körben elfogadott jelentése a megállóban található fedett várakozóhely (utasváró pavilon) is. A buszmegállók kialakításánál fontos szempont, hogy a járművek a megállókban a peron szegélyéhez minél közelebb tudjanak megállni, amihez a Kassel-szegély alkalmazása nyújt segítséget.
Magyarországon a buszmegállók területén tilos a dohányzás.
Tömegközlekedés | |
---|---|
Buszközlekedés | |
Vasút | |
Bérelhető járművek | |
Telekocsi | |
Vízi közlekedés | |
Kötélpálya | |
Épületekben való közlekedés | |
Egyéb közlekedés | |
Helyek | |
Jegyvásárlás és viteldíjak | |
Létesítmények | |
Ütemezés | |
Politika |
Ez a közlekedéssel kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |