Vincent Kompany
Vincent Jean Mpoy Kompany (Uccle, 1986. április 10. –) belga labdarúgó, edző. Jelenleg az angol első osztályban szereplő Burnley vezetőedzője. A kongói származású játékos bevethető volt középhátvédként, illetve védekező középpályásként is.
Első szezonjában a Burnley edzőjeként feljuttatta a csapatot a Premier League-be.
Karrier (klub)
RSC Anderlecht
Kompany mindössze 6 éves volt amikor az Anderlechthez került. Junior éveit végig ennél az együttesnél töltötte. 1996-ban megnyerte csapatával a junior Belga Kupát, s ekkor korosztályában az év játékosává is választották. Profi szerződését 17 évesen írta alá a klubbal, s még 2003-ban le is játszotta első tétmérkőzését, ami egy Rapid Bukarest elleni BL-selejtező volt. Első gólját 2004-ben lőtte a Sint-Truidense kapujába. A felnőtt csapatban 3 év alatt 73 bajnoki mérkőzésen szerepelt, ezeken 5 gólt ért el.
Hamburger SV
2006-ban közel 7 millió fontos áron vásárolta meg a Hamburg. Egyből be is mutatkozott a csapatban ám a 2006–2007-es szezonban mindössze 6 meccsen játszott, Achilles-ín sérülése miatt. Az idény hátralévő részét ki kellett hagynia, ám a következő szezonban több fontos meccsen is szóhoz jutott. 2 szezonban mindössze 28 mérkőzés jutott neki, s egy gólt szerzett. 3. német szezonjában csak az első fordulóban játszott.
Manchester City
A 2008–2009-es szezon elején befutott a Manchester City közel 7,5 millió fontos ajánlata, s a Hamburg nem gördített akadályt távozása elé. A 2008–2009-es idény 38 meccséből 34, egy évre rá 25 meccsen játszott, többnyire hátvédként. Elkötelezettségét kifejezi, hogy 2014-ig hosszabbított szerződést a kékekkel. 2019 májusában – miután a Manchester City megnyerte az FA-kupát – Kompany bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg szerződését, hanem játékos-edzőként visszatér korábbi klubjához, az RSC Anderlechthez.
Karrier (válogatott)
Végigjárta nemzete korosztályos válogatottjait, játszott az U17-es, U18-as, U21-es csapatban is, valamint a pekingi olimpián is részt vett. A belga csapatban már egész fiatalon, 17 évesen bemutatkozhatott, azóta is alapembere a válogatottnak. Eddigi egyetlen válogatott gólját a bolgárok elleni barátságos mérkőzésen szerezte 2010-ben.
Karrier (számokban)
|
Ez a lap vagy szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont! |
|
RSC Anderlecht
Klub
|
Szezon
|
Bajnokság
|
Kupa
|
Nemzetközi
|
Összesen
|
Mérk.
|
Gól
|
Gólpassz
|
Mérk.
|
Gól
|
Gólpassz
|
Mérk.
|
Gól
|
Gólpassz
|
Mérk.
|
Gól
|
Gólpassz
|
RSC Anderlecht
|
2003-04
|
29 |
2 |
2 |
5 |
0 |
0 |
7 |
0 |
0 |
41 |
2 |
2
|
2004-05
|
32 |
2 |
4 |
3 |
0 |
0 |
6 |
0 |
1 |
41 |
2 |
5
|
2005-06
|
12 |
1 |
1 |
1 |
0 |
0 |
4 |
1 |
0 |
17 |
2 |
1
|
Az Anderlechtnél összesen:
|
73 |
5 |
7 |
9 |
0 |
0 |
17 |
1 |
1 |
99 |
6 |
8
|
Hamburger SV
Klub
|
Szezon
|
Bajnokság
|
Kupa
|
Nemzetközi
|
Összesen
|
Mérk.
|
Gól
|
Gólpassz
|
Mérk.
|
Gól
|
Gólpassz
|
Mérk.
|
Gól
|
Gólpassz
|
Mérk.
|
Gól
|
Gólpassz
|
Hamburger SV
|
2006–2007
|
6 |
0 |
0 |
2 |
1 |
0 |
5 |
0 |
0 |
13 |
1 |
0
|
2007-2008
|
22 |
1 |
1 |
4 |
0 |
0 |
11 |
2 |
0 |
37 |
3 |
1
|
2008–2009
|
1 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 |
0 |
0
|
A Hamburgnál összesen:
|
29 |
1 |
1 |
6 |
1 |
0 |
16 |
2 |
0 |
51 |
4 |
1
|
Manchester City
- (Utoljára frissítve: 2011. április 12.)
Klub
|
Szezon
|
Bajnokság
|
FA Kupa
|
Ligakupa
|
Nemzetközi
|
Összesen
|
Mérk.
|
Gól
|
Gólpassz
|
Mérk.
|
Gól
|
Gólpassz
|
Mérk.
|
Gól
|
Gólpassz
|
Mérk.
|
Gól
|
Gólpassz
|
Mérk.
|
Gól
|
Gólpassz
|
Manchester City
|
2008–09
|
34 |
1 |
3 |
1 |
0 |
0 |
1 |
0 |
0 |
9 |
0 |
0 |
45 |
1 |
3
|
2009–10
|
25 |
2 |
1 |
3 |
0 |
0 |
4 |
0 |
1 |
0 |
0 |
0 |
32 |
2 |
2
|
2010–11
|
31 |
0 |
1 |
3 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
8 |
0 |
0 |
42 |
0 |
1
|
A Citynél összesen:
|
90 |
3 |
5 |
7 |
0 |
0 |
5 |
0 |
1 |
17 |
0 |
0 |
119 |
3 |
6
|
A válogatottban
- (Utoljára frissítve: 2011. április 12.)
Csapat
|
Év
|
Tétmérkőzés
|
Barátságos
|
Összesen
|
Mérk.
|
Gól
|
Mérk
|
Gól
|
Mérk
|
Gól
|
Belgium
|
2004
|
3 |
0 |
5 |
0 |
8 |
0
|
2005
|
4 |
0 |
2 |
0 |
6 |
0
|
2006
|
2 |
0 |
0 |
0 |
2 |
0
|
2007
|
5 |
0 |
0 |
0 |
5 |
0
|
2008
|
5 |
0 |
2 |
0 |
7 |
0
|
2009
|
1 |
0 |
1 |
0 |
2 |
0
|
2010
|
3 |
0 |
4 |
1 |
7 |
1
|
2011
|
1 |
0 |
1 |
0 |
2 |
0
|
A válogatottban összesen:
|
24 |
0 |
15 |
1 |
39 |
1
|
Díjak (egyéni)
- 1x Belga Aranycipő-díjas - 2005
- 2x Belga Ébencipő-díjas - 2004, 2005
- 2x az Év Fiatal Játékosa Belgiumban - 2004, 2005
- 1x az Év Külföldön Játszó Játékosa - 2010
- Premier League Hírességek Csarnoka: 2022
Díjak (csapat)
RSC Anderlecht
- 2x belga bajnok - 2004, 2006
- 1x belga Szuperkupa győztes - 2006
Hamburger SV
Manchester City
A válogatottban
Edzői statisztika
2022. június 14-én lett frissítve.
Csapat
|
Nemzet
|
–tól
|
–ig
|
Eredményességi mutató
|
M
|
Gy
|
D
|
V
|
RG
|
KG
|
GK
|
GY%
|
Jegy.
|
Anderlecht
|
|
2020. június 22.
|
2022. május 25.
|
95 |
43 |
30 |
22 |
178 |
114 |
+64 |
45.26
|
|
Burnley
|
|
2022. június 14.
|
napjainkig
|
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0.0%
|
|
összesen
|
95 |
43 |
30 |
22 |
178 |
114 |
+64 |
45.26
|
—
|
Jegyzetek
- ↑ Vincent Kompany - teljes neve http://www.zerozerofootball.com/player/vincent_kompany/2010_2011/profile/140/default/2570 Archiválva 2011. február 7-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Vincent Kompany beceneve http://www.midfielddynamo.com/players/players_nicknames.htm
- ↑ a b InCrowd: KOMPANY APPOINTED MANAGER (angol nyelven). Burnley Football Club. (Hozzáférés: 2022. június 14.)
- ↑ Vincent Kompany saját honlapja http://vincent-kompany.com/en/bio_player.cfm Archiválva 2012. január 13-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ 2006-2007 német bajnokság - átigazolások http://www.transfermarkt.co.uk/en/statistiken/wettbewerbe/transfers.html Archiválva 2011. április 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ 2008-2009 német bajnokság - átigazolások http://www.transfermarkt.co.uk/en/statistiken/wettbewerbe/transfers.html Archiválva 2011. április 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Kompany szerződést hosszabbított http://www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/manchester-city-kompany-ket-evvel-meghosszabbitotta-szerzodeset-2003729
- ↑ Belgium - Bulgária 2-1 (Popov, Lepoint,Kompany) https://www.youtube.com/watch?v=EoUyek8K3cM&feature=related
- ↑ Belgium: tavaly távozott a Man. Citytől, visszavonult a belga ikon (magyar nyelven). nemzeti sport online, 2020. augusztus 17.