Manapság a Veszeley Mária téma mindenki ajkán. A technológia fejlődésével és a globalizációval a Veszeley Mária a modern társadalom állandó aggodalmává vált. Legyen szó politikai, gazdasági, társadalmi vagy környezeti szféráról, a Veszeley Mária vitákat váltott ki, és felkeltette a szakértők és a polgárok érdeklődését. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Veszeley Mária különböző aspektusait, és elemezzük életünkre gyakorolt hatását. Az eredetétől a lehetséges megoldásokig átgondoljuk, hogy a Veszeley Mária hogyan befolyásolja mindennapi életünket, és mit tehetünk ellene.
Veszeley Mária | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1927. október 16.[1] Szolnok |
Elhunyt | 1989. március 13. (61 évesen)[1] Budapest |
Pályafutása | |
Iskolái | Színház- és Filmművészeti Főiskola |
Aktív évek | 1953–1989 |
Híres szerepei | Lujza Friedrich Schiller: Ármány és szerelem Phaedra Racine: Phaedra Pólika Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül Olivia William Shakespeare: Vízkereszt Mariska Szigligeti Ede: Liliomfi Mása Anton Pavlovics Csehov: Sirály Neuburgi Mária Victor Hugo: A királyasszony lovagja La Tangolita Ábrahám Pál: Bál A Savoyban |
IMDb-adatlapja | |
Veszeley Mária névváltozata: Veszelei Mária (Szolnok, 1927. október 16. – Budapest, 1989. március 13.) magyar színésznő.
1953-ban végzett az Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezután a kecskeméti Katona József Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, az Állami Déryné Színház, 1971-től az Irodalmi Színpad, 1974-től a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1982-ben ment nyugdíjba.
„A Fiatal Művészek Kísérleti Stúdiója még 1977-ben készítette azt az egyórás filmet, amelynek nem éppen szerencsésen Akik kimaradtak a szereposztásból címet adták. A filmben megszólal: Veszeley Mária. Köztük olyan munkás-paraszt származású színészek, akiket a felszabadulás után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a majdan megírandó szocialista-realista drámák munkás-parasztszerepeinek eljátszására készítettek fel. S ebből kitűnően diplomáztak is. A diploma átvétele után szinte valamennyien fővárosi színházaknál helyezkedtek el. Többen már utolsó éves korukban játszottak a Nemzetiben, kaptak kisebb-nagyobb filmszerepeket. S hogy a feladatokat jól oldották meg, arra a régi színházi lapok kritikái emlékeztetnek. Néhányan vidéki színházaknál próbálták tudásukat fejleszteni. De lassan elfogytak a rájuk szabott szerepek. S ők nem tudtak lépést tartani a hirtelen változással. Volt, aki hosszú hónapokon keresztül énekelni tanult. Nem sikerült. Most egy kamarakórusban énekel családi rendezvényeken, temetéseken – diplomával a zsebében. És a többiek? Van, aki önálló esteken áll az „ezerfejű Cézár” elé, van, aki diplomáját szépen bekeretezte, és költőnek csapott fel. Van, akiből színházi ügyelő, segédszínész lett. Néha-néha kap egy-egy kisebb szerepet televízióban, filmen. Családjuknak, gyermeküknek élnek. Csak egytől nem tudnak elszakadni: a színháztól, a filmtől. Veszeley Mária, aki Kaposvárott éveken keresztül vezető szerepeket játszott. Érdekes egyénisége, szép tiszta hangja nagyon hiányzik a mai magyar filmekből.”[2]