Tarics Sándor

Tarics Sándor
Budapesten 2012. augusztus 21-én
Személyes adatok
Születési dátum	1913. szeptember 23.
Születési hely	Budapest, Magyarország
Halálozási dátum	2016. május 21. (102 évesen)
Halálozási hely	Belvedere, Kalifornia, Egyesült Államok
Állampolgárság	magyar, amerikai
Magasság	173 cm
Becenév	center
Profi klubok1
Időszak Klub Mérk. (gól)*   Óbudai TE 1931–1940 Magyar AC
Válogatottság
1936–1940 Magyarország 6
A Wikimédia Commons tartalmaz Tarics Sándor témájú médiaállományokat.

Szerzett érmek

Magyarország színeiben Vízilabda Olimpiai játékok arany 1936, Berlin vízilabda Főiskolai világbajnokság arany 1933, Torino arany 1935, Budapest arany 1937, Párizs Magyar bajnokság ezüst 1933 ezüst 1935 ezüst 1936 bronz 1938 bronz 1939 bronz 1940

Tarics Sándor (Budapest, 1913. szeptember 23. – Belvedere, Kalifornia, 2016. május 21.^[1]) olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, építőmérnök. 2011. augusztus másodikától haláláig ő volt a legidősebb élő olimpiai bajnok a világon.^[2] A Budapesti Műszaki Egyetemen építőmérnöki diplomát szerzett, majd 1949-ben kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba. Nevéhez fűződik az első földrengésbiztos rugós acélszerkezetű épület tervezése. Tagja volt az Amerikai Mérnökök Egyesületének és az ENSZ földrengésügyi szakbizottságának.

1929-től a KISOK (Középiskolai Sportkörök Országos Központja), 1932-től 1945-ig a Magyar AC sportegyesület tagjaként vízilabdázott. 1933 és 1940 között hatszoros magyar válogatottságot ért el. Tagja volt az 1936. évi nyári olimpiai játékokon, Berlinben bajnoki címet nyert magyar csapatnak.

Az Óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett 1931-ben^[3] jeles eredménnyel. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát.^[4] A diploma megszerzése után Oltay Károly műegyetemi tanár mellett dolgozott. 1941-ben több hónapon keresztül az Egyesült Államokban volt tanulmányúton. 1943-ban doktori címet szerzett. 1948-ban egy ösztöndíj segítségével az USA-ba emigrált. 1949 és 1951 között a Fort Wayne University, 1951-től a California Institute Technology professzora lett. 1950-ben San Franciscóban egy építészeti irodában társelnök, majd tulajdonos lett. Később a kaliforniai Berkeley Egyetem tanára volt. Dolgozott az ENSZ földrengésügyi szakbizottságában.

Vízilabdásként meglátta, hogy mi az, ami lehetséges, de az ellenfél nem számít rá. Két példa: jobbkezesként a bal kezes dobásait fejlesztette. Komjádi Béla annak idején azért fedezte fel a fiatal Tarics Sándort, mert egy gimnáziumok közötti vízilabda mérkőzésen szemfülesen kipiszkálta a kapus kezéből a labdát és a gólvonalon túlra juttatta.

Mérnökként is felismerte, hogy mi az, ami lehetséges, de a többi mérnök valahogy elmegy mellette. Mérnöki szemfülességére két, 2003-ban saját maga által legjelentősebbnek ítélt példa:

A „Stadium Roof, Patent No. 226, 181, Jan. 30, 1973” szabadalomhoz vezetett egy stadionlefedési probléma megoldása.

A megoldandó helyzet:

• stadion teljesen zárt lefedése, de csak a külső peremen szabad alátámasztani;
• több kisebb alátámasztási pont költségesebb, és földmozgás esetén előnytelenebb;
• kevés alátámasztás esetén nagy fesztávokat kell áthidalni.

A helyzet látszólagos ellentmondása (Tarics Sándor 2003-as visszaemlékezése szerint):

• nagy távolság áthidalható látható segédszerkezet nélkül, ha az áthidalás egy hatalmas nyomott ív, amelyre talán a legszebb példa a Gateway Arch St.Louisban;

• alagútszerű fedés hozható létre, ha megfelelő közökben ilyen nyomott íveket sorba állítunk
• sok ív mindegyikéhez sok kisebb alátámasztási pont kellene, ami stadionméretnél már előnytelen;
• az alagút hosszában, a két oldalon egy-egy nyomott íves segédszerkezet kellene, de az meg látszik.

A helyzet megoldása és a szabadalom lényege:

• a hosszanti nyomott íves segédszerkezeteket be kell hajlítani az alagút-szerű fedés oldalfalába;
• így elegendő négy komoly alátámasztási pont a stadion négy sarkában;
• a két hosszanti nyomott íves segédszerkezetre ráakasztható a két oldal hosszanti alapgerendája, amely tehát nem támaszkodik sok kis alátámasztási pontra, hanem lóg az íven;
• az alagútszerűen sorakozó nyomott ívek pedig az iménti két hosszanti gerendára támaszkodva sorakoznak.

A helyzet elemzése és megoldása éppoly szemfüles, mint jobbkezesként váratlanul egy bal kézzel gólt lőni, nem véletlenségből, hanem a céltudatosan kidolgozott bal kézzel.

A „Composite Seismic Isolator, Patent No. 5, 461, 835, Oct. 31, 1995” és további két szabadalomhoz vezetett egy 1979-es magasház-projekt. Maguk a szabadalmak is szellemesek, de nem kevesebb szemfülesség kellett az elfogadtatáshoz az építésügyi 22-es csapda miatt.

Helytelenül számos népszerűsítő írásban ez a találmány úgy szerepel mint épületek rugókra helyezése. Valójában éppen az a felismerés első lépése, hogy nem szabad rugókra helyezni, hanem éppen ellenkezőleg, lengéscsillapítókat kell alkalmazni! Ezért ezen szakaszban az enciklopédikussággal ellentétben nem a hamis forrásokra támaszkodunk, hanem Tarics Sándor saját személyes magyarázatára, mert talán ő mégis csak jobban tudja, hogy mit, hogyan és miért csinált.

Tarics-féle földrengés-szigetelő pogácsákat és azok változatait ma már elterjedten használják, középmagas épületeknél és autópályahidaknál. Nem alkalmasak a Golden Gate híd két kapujának védelmére, de a Golden Gate hídra felvezető autóutak és sok más, szintén földrengésveszélyes zónában lévő autópálya hidat tettek ilyen pogácsákra.

A földrengés-szigetelő pogácsákhoz vezető út:

• a földrengéskárok jelentős részét a rengés által az építménybe bevitt és fokozatosan felgyülemlő hatalmas rezgési energia okozza;
• rugók alkalmazása nem segít a romboló energia eltávolításában (megpróbáltak épületeket rugókra tenni, és persze hogy nem vált be);
• lengéscsillapító, azaz energianyelő alátámasztás kell;
• világszerte próbálkoztak gumitömbökkel, de azok az épület terhe alatt szétfolytak; Tarics Sándor ezek ismeretében kapcsolódott be a témába;

• szemfüles észrevétel, hogy ahogyan egy kis hangya és egy nagy repülő leesése eltérő eredménnyel jár, ugyanúgy a vastag gumitömbök helyett vékony gumiréteges tortákkal kellene próbálkozni: gumikrémes vastorta. A feltaláló ezen hasonlata ellenére rendszeresen pogácsának nevezi találmányát;
• gumiréteg nagyjából fél centiméter vastag, mert a vastagabb kifolyna;
• csakhogy gyűrődött a vaslemez, és emiatt az oldalra kimozdult torta nem tudott önsérülésmentesen visszatérni alapállapotába;
• váratlan, de a pogácsákban a félcentis gumilapokhoz egy centiméter vastag elválasztó vaslemezek kellenek;
• általában 25-30 ilyen rétegpárra van szükség;
• színtiszta gumi esetén mindez még nem sokban különbözne egy veszteséges rugótól, tehát valahogy a gumi rugózását le kell rontani;
• szén adalékolása rontja a gumi rugózását, de itt most nem a kellő mértékben;
• cél: fele gumi, fele szén. Csakhogy a gumi és szén sehogy sem akar keveredni ilyen arányban;

• szemfüles észrevétel: a szamurájkardok élének kialakítási ötlete alkalmazható;
• ezen kardokat nem élezik, hanem hajtogatásos kovácsolással majdnem atomi szinten elrendezik az anyagot;
• azaz a kard lapját kovácsolással kétszeresére szélesítik, majd félbehajtják, és ezzel a korábbi rétegvastagság felénél tartanak, persze kétszer annyi réteggel;
• előbbi lépést 10-szer ismételve a rétegszám 1024-szeres lesz, és a rétegvastagság 1024-edre esik;
• elegendően sok, alig 30 ismétléssel (a 2 gyors hatványozódása miatt), a rétegvastagság viszonylag hamar megközelíti az atomi világ léptékét, és így létrejön egy különlegesen elrendezett és váratlan tulajdonságú kardlap;
• Tarics-pogácsába való szenezett gumit hasonlóan kell fele gumiból és fele szénből kigyúrni: kétszeresre nyújtás, félbehajtás és összenyomás, és ezt jó néhányszor megismételni;
• egy idő után a speciális kardlapokhoz hasonlóan igen speciális tulajdonságú szenezett gumi jön létre.

Ezen szép gondolatsor elvezetett a Tarics-pogácsákhoz. A találmány gyakorlati megvalósításának a szabványügyi része sem volt egyszerű.

Az építésügyi 22-es csapda, és annak megkerülése (2003-as visszaemlékezése szerint):

• kártérítési és jogi korlátok miatt csak szabványosat tervezhet a tervező és építhet a kivitelező;
• szabványossá csak az válhat, amelynek megfelelőségére mérési és kísérleti bizonyítékok vannak;
• földrengés-szigetelő pogácsa anyagszerkezeti okok miatt nem tesztelhető hitelesen a valódinál kisebb méretekben, és valódi földrengés nélkül (hangyát leejtünk néhány méterről – kutya baja, egy repülőt leejtünk néhány kilométerről – az év egyik jelentős tragédiája);
• szemfüles megoldás: a területileg illetékes főépítész szintén magyar, és elfogadja, hogy egy nem különösebben magas épületet szabványtalan pogácsákra építsenek, és elfogadja, hogy a feltaláló a teljes, de szerény vagyonával feleljen az akcióért;
• pogácsás ház megépül, beműszerezés, várakozás, „szerencsére” hamar egy számottevőbb földrengés;
• a feltaláló jóslatának megfelelően az épület sértetlen, a pogácsák forróak az elnyelt energiától, és az épületet a pogácsák igen lassan visszahozzák az eredeti egyensúlyi helyzetbe.

Ettől kezdve a földrengés-szigetelő pogácsa elindulhatott a szabványosodás útján.

• Toldi aranyérem (1936)
• Toldi Miklós érdemérem bronz fokozat (1940)
• Goethels érdemérem (1985)
• Toulmin érem (1987)
• A Budapesti Műszaki Egyetemen vasdiplomája
• A Budapesti Műszaki Egyetemen rubindiplomája
• A Budapesti Műszaki Egyetemen gyémántdiplomája
• a Budapesti Műszaki Egyetem egyetemi tanácsának tiszteletbeli tagja (2002)
• MOB-díj (2003)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2011)

Háromszor volt nős, első feleségével, Csuvik Ilonával 1939-ben kötött házasságot. Egy lányuk született, Eszter, aki később autóbaleset következtében elhunyt.^[5] Második felesége Szalay Kornélia volt, tőle született Robert fia és Linda lánya.^[6] Harmadik felesége Simon Erzsébet, akivel 1974-től haláláig élt.^[7] Öt unokája van.

2012. november 10-én olimpiai emléktáblát avattak egykori gimnáziuma falán. Az intézmény nyolc olimpiai bajnokkal büszkélkedhet, a táblán az ő neve is szerepel.^[8]

• Lukács László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története – Budapest, 1980 – ISBN 963-253-553-7
• Havas László: A magyar sport aranykönyve – Budapest, 1982 – ISBN 963-253-572-3
• Révai új lexikona XVII. (Sz–Toa). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2006. ISBN 963-955-636-X  
• Bocsák Miklós: Hogyan élnek olimpiai bajnokaink (166-an szerte a világban) – St. plusz kft., 1998 – (ISBN szám nélkül)
• Új magyar életrajzi lexikon VI. (Sz–Zs). Főszerk. Markó László. Budapest: Helikon. 2007. ISBN 963-547-414-8  

• Az 1936. évi olimpián győztes magyar vízilabdacsapat
• Ághassi Attila: Szabadalma tette gazdaggá a legidősebb olimpiai bajnokot. sportgeza.hu, 2006. december 22. . (Hozzáférés: 2017. július 26.)
• https://web.archive.org/web/20051119181040/http://www.alexandertarics.com/
• Magyar találmány óvta meg a nagyobb tragédiától Japánt (+videó). MTV-Híradó, 2011. március 20. . (Hozzáférés: 2017. július 26.)
• Ch. Gáll András–S. Tóth János: Tarics Sándor 100. A legidősebb élő olimpiai bajnok; Ulpius-ház, Bp., 2013