Stanford Linear Accelerator Center
A mai világban a Stanford Linear Accelerator Center nagy relevanciára és érdeklődésre tett szert. Számos vizsgálat és vita forog a Stanford Linear Accelerator Center körül, mivel hatása a társadalom különböző aspektusait fedi le. Mind személyes, mind kollektív szinten a Stanford Linear Accelerator Center visszatérő beszédtémává és a figyelem középpontjává vált. Kulcsfontosságúvá vált a Stanford Linear Accelerator Center különböző nézőpontokból történő megértése és elemzése, hogy teljes képet kaphassunk elérhetőségéről és hatásáról. Ezért fontos, hogy a Stanford Linear Accelerator Center témájával részletesen és tárgyilagosan foglalkozzunk, hogy hozzájáruljunk a vitához, és gazdagítsuk a témával kapcsolatos ismereteket.
| Stanford Linear Accelerator Center | |
 | |
 | |
| Típus |
|
| Alapítva | 1962 |
| Anyavállalata |
|
 Stanford Linear Accelerator Center
Pozíció az Egyesült Államok térképén
| |
 é. sz. 37° 25′ 03″, ny. h. 122° 12′ 09″37.417500°N 122.202500°WKoordináták: é. sz. 37° 25′ 03″, ny. h. 122° 12′ 09″37.417500°N 122.202500°W | |
| A Stanford Linear Accelerator Center weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Stanford Linear Accelerator Center témájú médiaállományokat. | |
A Stanford Linear Accelerator Centert (Stanfordi Lineáris Gyorsítóközpont, SLAC) a Stanford Egyetem működteti. 1962-ben alapították. A Menlo Park-i Sand Hill Roadon (Kalifornia) található. Egy 3 km hosszú rádiófrekvenciás lineáris részecskegyorsító van benne elektronok és pozitronok gyorsítására. A kutatás középpontjában az elektronnyalábra alapozott kísérleti és elméleti elemirészecske fizikai kutatás áll, emellett magfizikai, szilárdtestfizikai, kémiai, biológiai és orvosi kutatásokat végeznek szinkrotronsugárzás segítségével. Több mint 3000 vendégkutatót szolgál ki évente a részecskefizika és a szinkrotronsugárzás területén.
Az SLAC-ben volt az első amerikai weboldal.
A gyorsító részletesebb leírása
A lineáris gyorsító elektronokat illetve pozitronokat gyorsít 50 GeV energiára. Pályája nagyjából 10 méterre a földfelszín alatt fut, az „Interstate 280” gyorsforgalmi autóutat alul keresztezi.
Kutatás
Az SLAC-n zajló kutatások három fizikai Nobel-díjhoz vezettek:
- 1976 – Burton Richter és Samuel C. C. Ting a Charm-kvark felfedezéséért
- 1990 – Jerome I. Friedman, Henry W. Kendall és Richard E. Taylor a proton és a neutron kvarkszerkezetének magyarázatáért
- 1995 – Martin Lewis Perl és Frederick Reines a tau-részecske illetve a neutrínó felfedezéséért
1998 óta a SLAC-nál elektron-pozitron ütköztetéseket végeznek a CP-szimmetriával foglalkozó BaBar kísérlet számára.
A tervek szerint a gyorsítót fogják felhasználni a lézerből kijövő fényhez hasonló, csak annál sokkal rövidebb (1,5–15 Å) hullámhosszú, úgynevezett koherens röntgensugárzás létrehozására az LCLS berendezésben, amellyel új kutatási lehetőségek nyílnak majd meg, mivel a hullámhossza az atomi méretekbe esik.[1]
Jegyzetek
További információk
- Stanford Linear Accelerator Center (angol)
- SLAC Virtual Visitors Center (angol)
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a SLAC National Accelerator Laboratory című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Stanford Linear Accelerator Center című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.