Ez a cikk a Pazár Béla témával foglalkozik, amely ma nagyon fontos. A Pazár Béla olyan téma, amely nagy érdeklődést váltott ki különböző területeken, a politikától a tudományig, a kultúrán és általában a társadalomon keresztül. A történelem során a Pazár Béla tanulmányozás és vita tárgya volt, ellentmondó véleményeket szült, és mély elmélkedéseket váltott ki a mindennapi életre gyakorolt hatásáról. Ebben az értelemben elengedhetetlen a Pazár Béla-hez kapcsolódó különböző szempontok részletes elemzése, kitérve annak következményeire, következményeire, valamint a jelenléte következtében felmerülő lehetséges megoldásokra. Ezért ennek a cikknek az a fő célja, hogy átfogó és naprakész áttekintést adjon a Pazár Béla-ről, hogy ezzel a nagyon releváns témával kapcsolatban kritikai és konstruktív gondolkodást segítsen elő.
| Pazár Béla | |
| Született | 1874. március 14. Nyíregyháza |
| Elhunyt | 1920 után |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
Pazár Béla (Nyíregyháza, 1874. március 14. – ?, 1920 után) állami főgimnáziumi tanár, nyelvész, irodalomtörténész.
Pazár István nép- és ipariskolai igazgató és Botto Emma (Botto János szláv költő unokahugának) fiaként született. A gimnázium három osztályát szülővárosában, a IV. osztályt a német nyelv elsajátítása miatt Késmárkon, az V–VIII. osztályt ismét Nyíregyházán 1891-re végezte el. Mint VII. osztálybeli tanuló, latin dolgozatával a Róth Johanna-féle ösztöndíjat elnyerte. A szünidők alatt beutazta a felső vidéket és Prágában a kiállítást nézte meg, elsajátította a szlovák nyelvet és az olasz nyelvet. 1891 szeptemberében a budapesti egyetemre iratkozott be, és négy évig a bölcseleti kar hallgatója volt, emellett a francia, orosz és olasz nyelveket is hallgatta. Az 1894. év szünidejében Németországba utazott és Münchenben az egyetemi előadásokon jelen volt. Az 1894–1895. egyetemi év alatt a bölcselet-hallgatók segítőegyesületének elnöke volt, illetve a kórház-egylet, egyetemi kör és mensa academica bizottságában képviselte a tanárjelölteket. 1895-ben a budapesti egyetem bölcseleti karától pályadíjat nyert Glossae Virgilianae ex libro glossarum excerptae című munkájával. Az 1895–1896. iskolai évben a református főgimnáziumnál a német nyelv- és irodalom-tanszéken mint ideiglenes tanár nyert alkalmazást. 1896–1897-ben a budapesti tanárképző intézet gyakorló főgimnáziumában volt rendkívüli, majd rendes gyakorló tanár. 1898 februárjában pedagógiai oklevelet nyert. 1897–1898-ban helyettes tanár volt a budapesti evangélikus főgimnáziumban, ahol magyar, latin, és német nyelvet, illetve történelmet és földrajzot tanított. 1897-ben a budapesti egyetem jogi karára is beiratkozott, de ezeket a tanulmányait félbeszakította, mert 1898. szeptember 7-én a szegedi újonnan felállított állami főgimnáziumhoz nevezték ki helyettes, 1899. február 25-én ideiglenes rendes, 1902. október 31-én végleges rendes tanárnak. 1891-től 1899-ig többször tett tanulmányutat az említetten kívül külföldön, így Ausztriában, Németországban és Felső-Olaszországban.
Cikkei, beszélyei s költeményei a szegedi főgimnázium Értesítőjében (1899. A házi és iskolai nevelés), a Szegedi Hiradóban (1900. okt. 1. Vidéki áll. középiskolai tanárok gyűlése Szegeden, 1904. január Montegazza beszélye, olaszból ford.), az evang. egyházirod. Értesítőben (1901. Gondolatok az év végén), a Szeged és Vidékében (1902–1904. beszélyek németből ford., költemények és Művészet c. cikk), a Tanulók Lapjában (1904. elb.) jelentek meg; ezeken kívül kisebb cikkek és vezércikkek a szegedi helyi lapokban.