Ma a Kovács Tibor (régész) olyan téma, amely nagy érdeklődést és vitát vált ki a társadalomban. A technológia fejlődésével az emberek egyre inkább elmerülnek a Kovács Tibor (régész) különböző nézőpontjaiban és megközelítéseiben. Ez egy olyan téma, amely az élet különböző területeit fedi le, a politikától a tudományig, beleértve a kultúrát és a gazdaságot is. A Kovács Tibor (régész) ősidők óta a kutatás és elemzés tárgya, és a mai társadalomra gyakorolt hatása továbbra is nagyon fontos téma. Ebben a cikkben a Kovács Tibor (régész) különböző aspektusait és a mai társadalomra gyakorolt hatását vizsgáljuk meg, hogy teljes és naprakész képet kapjunk erről a témáról.
Kovács Tibor | |
Született | 1940. február 10.[1] Kalocsa |
Elhunyt | 2013. november 19. (73 évesen) Budapest[2] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | régész |
Tisztsége | múzeumigazgató (1999–2010, Magyar Nemzeti Múzeum) |
Sírhelye | Fiumei úti sírkert |
A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója | |
Hivatali idő 1999 – 2010 | |
Előd | Gedai István |
Utód | Csorba László |
Kovács Tibor (Kalocsa, 1940. február 10. – Budapest, 2013. november 19.) magyar régész, 1999 és 2010 között a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.
1963-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen régészként és történelemtanárként. Lediplomázása után pályafutását a Magyar Nemzeti Múzeumban kezdte. 1966-ban egyetemi doktorátust szerzett. 1975-től a Kulturális és Művelődési Minisztériumban dolgozott, ahol 1977 és 1981 között a múzeumi osztály vezetője volt. 1981-től a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese, majd 1999-től nyugdíjazásáig (2010) főigazgatóként irányította az intézményt. Az ő intézményvezetői időszakához számos nívós nemzetközi és magyar kiállítás rendezése, illetve társrendezése kötődött, illetve ekkor zajlott le a múzeum átfogó rekonstrukciója.
Elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak.
Közel 200 publikációja között legismertebb a Bronzkor Magyarországon című összefoglaló munka, amely több nyelven megjelent.
Tudományos kutatóként a Kárpát-medence bronzkori és kora vaskori történetével foglalkozott. Számos ásatása közül kiemelhető a tiszafüredi bronzkori temetők és a fehérvárcsurgói kora vaskori halomsírok feltárása.[3]
Munkásságát több szakmai díj mellett[3] 2009. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el.[4]