II. Valentinianus római császár

Ebben a cikkben elmélyülünk a II. Valentinianus római császár izgalmas világában, feltárjuk annak különböző oldalait, és elmélyülünk a mai társadalomban betöltött fontosságában. A kezdetektől a mai hatásig a II. Valentinianus római császár döntő szerepet játszott a történelemben, a kultúrában és az emberi fejlődésben. Ezeken az oldalakon alaposan megvizsgáljuk azokat a különböző szempontokat, amelyek a II. Valentinianus római császár-et ilyen releváns és lenyűgöző témává teszik, és kitérünk annak következményeire és lehetséges jövőjére. Készüljön fel a felfedezés és a tudás útjára a II. Valentinianus római császár-ről, amely minden bizonnyal új perspektívát ad, és jobban megérti annak fontosságát az életünkben.

II. Valentinianus
II. Valentinianus büsztje
II. Valentinianus büsztje

A Római Birodalom augustusa
Uralkodási ideje
383 augusztusa 392. május 15.
(8 évig)
ElődjeI. Valentinianus
UtódjaEugenius és I. Theodosius
Életrajzi adatok
UralkodóházValentinianus
Született371 ősze
Trier
Elhunyt392. május 15. (20 évesen)
Vienna Galliae
ÉdesapjaI. Valentinianus
ÉdesanyjaIustina
Testvére(i)
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Valentinianus témájú médiaállományokat.

II. Valentinianus (Trier, 371 ősze – Vienna Galliae, 392. május 15.) római császár (375/383 – 392), I. Valentinianus kisebbik fia, Gratianus öccse.

Élete

I. Valentinianus második, Iustinával kötött házasságából született 371-ben. Ekkor 12 évvel idősebb bátyja, Gratianus már augustusként apja névleges társcsászára volt,[1] míg keleten I. Valentinianus öccse, Valens augustus kezében volt a tényleges hatalom.[2] 375-ben, 4 éves korában apja augustusként II. Valentinianust is társcsászárává tette és még abban az évben meghalt. A tényleges hatalom nyugaton Gratianusé lett, öccsével, mint társcsászárral, keleten pedig Valens uralkodott tovább.[3]

Gratianust 383-ban megölték, ekkor keleten már I. Theodosius volt a császár, nyugaton viszont Maximus személyében, aki ekkor már ténylegesen uralta Britannia, Hispania és Gallia területét, trónkövetelője akadt. A jogszerú augustus nyugaton II. Valentinianus lett.[4]

Pogány római arisztokraták megpróbálták vele visszavonatni I. Theodosius és rendelkezésiet, amellyel a kereszténységet államvallássá tették. Ennek a mozgalomnak Symmachus volt a vezetője, aki 384-ben Róma városi praefectusa volt. Közbelépett azonban Szent Ambrus, Mediolanum püspöke, aki megfenyegette a császárt, hogy kitagadja őt az egyház, amire ő visszautasította Symmachus kérését. 385/86-ban Ambrosius az ún. bazilikavita során azt is megakadályozta, hogy a császár anyjával, Iustinával, és ariánus hittestvéreikkel együtt a Húsvétot egy Mediolanum falain kívül eső templomban ünnepeljék meg. Kifejtette, hogy a hit kérdésseiben a püspök fölötte áll a császárnak.[5]

II. Valentinianus ellentétbe került hadvezérével, a frank Arbogasttal, aki megalázta a császárt. 392. május 15-én II. Valentinianust felekasztva találták a galliai Viennában.[6]

Jegyzetek

Források

  • Brandt: Az ókor alkonya: Hartwin Brandt: Az ókor alkonya – A kései Római Birodalom története. (hely nélkül): Corvina. 2006. ISBN 963 13 5562 4  
  • Az emberiség krónikája: Az emberiség krónikája. 5. (hely nélkül): Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 76 7  


Előző uralkodó:
I. Valentinianus
Római császár
371/383–392
keleti társcsászár: I. Theodosius
Hadrianus császár szobra
Következő uralkodó:
I. Theodosius
ellencsászár: Eugenius
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap