Ma a Heinrich Bullinger-ről szeretnénk beszélni, egy olyan témáról, amely sok ember életében jelen van. A Heinrich Bullinger széles körű és releváns téma a mai társadalomban, amely a személyestől a globálisig terjedő szempontokat fedi le. Sok embert érintett a Heinrich Bullinger ilyen vagy olyan módon, és hatása a mindennapi élet különböző területeire terjed ki. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Heinrich Bullinger legfontosabb aspektusait, elemezve hatását, fontosságát és társadalmunkra gyakorolt következményeit. Ezzel az elemzéssel azt reméljük, hogy világosabb és mélyebb betekintést nyújtunk a Heinrich Bullinger-be, és értékes információkat kínálunk, amelyek hozzájárulnak a téma megértéséhez és átgondolásához.
Heinrich Bullinger | |
![]() | |
Hans Asper festménye (1550) | |
Született | Johann Heinrich Bullinger 1504. július 18.[1][2] Bremgarten (AG)[3][4] |
Elhunyt | 1575. szeptember 17. (71 évesen)[1][2] Zürich[5][4] |
Állampolgársága | svájci |
Nemzetisége | svájci |
Házastársa | Anna Bullinger |
Gyermekei | Heinrich Bullinger |
Foglalkozása | reformátor |
Tisztsége |
|
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Heinrich Bullinger témájú médiaállományokat. | |
Heinrich Bullinger (magyarosan Bullinger Henrik), (Bremgarten, Aargau, 1504. július 18. – 1575. szeptember 17.) svájci reformátor.
Atyja lelkész volt. 1519-től vagy 1520-tól[6] Kölnben tanult, ahol Rotterdami Erasmus, Luther Márton és Philipp Melanchthon írásait is olvasta. Luther ’’ Von der babílonischen Gefangenschaft’’ című írásának hatására a reformációhoz csatlakozott. 1523-tól a kappeli kolostorban volt tanító, ahol az apát is titkon a reformációt pártolta. Ekkor ismerkedett meg Ulrich Zwinglivel is, és elfogadta teológiai nézeteit. 1525-ben Zwingli megkérte, hogy legyen segítségére az anabaptisták elleni vitában, így elkísérte őt a berni vallásértekezletre.
1529-ben lelkészként szolgált Bremgartenben, majd Zwingli 1531-ben bekövetkezett halála után az ő utódja lett Zürichben, ahol jelentős befolyásra tett szert, mivel a lelkipásztori és tanári hivatás mellett a zürichi zsinat és a lelkészi vizsgabizottság elnöke volt. A reformáció előharcosaként egyaránt fellépett a katolikusok, lutheránusok és anabaptisták ellen.
Zürichből kiszorította Martin Bucer konkordiáját s egyik kezdeményezője volt a második bázeli vagy első helvét (1536), valamint a második helvét hitvallásnak (1566). Befolyását a francia és angol református egyházra is kiterjesztette. Kálvinnal folytatott egyeztetése nyomán fogadták el 1549-ben a Consensus Tigurinust, amely összefogta a zürichi és a genfi reformációt.
Életét részben önmaga írta meg Diariumában. A reformáció történetét tárgyaló munkáját Hottinger és Vögeli (Frauenf. 1838-1840, 3 köt.) adta ki. Az anabaptisták ellen írta a Von der Wiedertaufe Ursprung, Secten und Wesen (Zürich, 1561) című vitairatát.