A Galamb Sándor témája a történelem során érdeklődés és vita tárgya volt. A Galamb Sándor ősidők óta előkelő helyet foglal el életünkben, befolyásolva gondolkodásunkat, cselekvésünket és érzéseinket. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Galamb Sándor különböző aspektusait és a társadalom különböző aspektusaira gyakorolt hatását. A Galamb Sándor eredetétől a modern evolúcióig kitörölhetetlen nyomot hagyott az emberiségben, és ezen az elemzésen keresztül igyekszünk jobban megérteni jelentőségét és relevanciáját a mai világban.
Galamb Sándor | |
![]() | |
Született | Galamb Sándor János 1886. március 21. Gyöngyös |
Elhunyt | 1972. november 8. (86 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Házastársa | Várhelyi Gizella |
Gyermekei | Galamb Gábor, Galamb György |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Budapesti Tudományegyetem (–1908) |
Sírhelye | Óbudai temető |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Galamb Sándor témájú médiaállományokat. | |
Galamb Sándor János (Gyöngyös, 1886. március 21.[1] – Budapest, 1972. november 8.) tanár, dramaturg, színikritikus, színházigazgató, rendező, irodalomtörténész, az MTA tagja. Gyermekei Galamb Gábor, tanár és Galamb György, színész
Galamb János kereskedő és Rezutsek Anna gyermekeként született. Középiskolai tanárként indult karrierje. 1918-tól 1929-ig oktatott az Országos Színészegyesület színiiskolájában dramaturgiát, lélektant és esztétikát. 1927-ben Egerben házasságot kötött Várhelyi Gizella tanárnővel.[2] 1929 és 1932 között vezette a szegedi Tanárképző Főiskolát. 1933–1934-ben dramaturg és rendező volt a Nemzeti Színházban, majd 1935 és 1945 között igazgatta az egyesületi színiiskolát. 1938–tól 1948-ig tanított a Színművészeti Akadémián, majd 1940-től ugyanott volt címzetes igazgató. 1937–től 1944-ig a Nemzeti Színház számtalan klasszikus magyar drámát mutatott be, melyeket ő dolgozott át és ő rendezett. Színikritikáit közölte a Szózat, a Napkelet, a Magyarság, illetve a Magyar Nemzet. 1947-től 1949-ig vezette a Kis Színházat, írt több irodalom- és színháztörténeti tanulmányt, ezenfelül könyveket, színészportrékat és dramaturgiai cikkeket is. Hiánypótló műveire az alaposság volt jellemző, érdekes előadásokat tartott a Színművészeti Akadémián, generációkat nevelt és tanított. Színikritikáiban kiválóan vissza tudta adni az előadás hangulatát a színészi játék, illetve a rendezői gondolat értő és pontos értékelésével.