Ebben a cikkben a Esztó Péter-et vizsgáljuk meg, egy olyan témát, amely az elmúlt években felkeltette az akadémikusok, szakértők és amatőrök figyelmét. A Esztó Péter összetett és sokrétű témakörnek bizonyult, amely sokféle nézőpontot és megközelítést felölel. A társadalomra gyakorolt hatásától a tudományos területen való relevanciájáig a Esztó Péter vita és vita tárgya volt különböző körökben és tudományágakban. Ezeken az oldalakon a Esztó Péter különböző aspektusaiba fogunk beleásni, feltárva eredetét, fejlődését és a jövőre vonatkozó lehetséges következményeit. Reméljük, hogy olvasóinknak átfogó és gazdagító betekintést nyújthatunk ebbe a lenyűgöző témába.
Esztó Péter | |
Született | 1885. március 8.[1] Seubourn[1] |
Elhunyt | 1965. április 21. (80 évesen)[1] Budapest[1] |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Tassy Betz Margit |
Gyermekei |
|
Foglalkozása | bányamérnök |
Iskolái | selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola |
Kitüntetései | Kossuth-díj II. fokozat[2] |
Sírhelye | Farkasréti temető |
Esztó Péter (Seubourn, 1885. március 8. – Budapest, 1965. április 21.) Kossuth-díjas[2] bányamérnök (1952), a műszaki tudományok doktora (1952), egyetemi tanár.
1908-ban szerezte meg oklevelét Selmecbányán a bányászati főiskolán. 1908-tól kezdve mérnökként működött zsilvölgyi üzemekben, majd 1921-től a Bánvölgyi Szénbányában dolgozott ekként. 4 év múlva a soproni Bányamérnöki Főiskola adjunktusa lett, majd 1932-ben rendkívüli tanárrá nevezték ki, 2 év múlva pedig – miután a bányamérnöki kart egyesítették a BME-vel – intézeti, később az egyetemen nyilvános tanár. 1941-ben lett a bányaműveléstan nyilvános rendes tanára, közetnyomási elméletéért 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1959-ben vonult nyugdíjba.