Tirpákok

Tirpákok

Gróf Károlyi Ferenc és Petrikovics János, tirpák csizmadia (Ilyés Gábor felvétele)

Lélekszám régiónként

Régió Fő Nyíregyháza és környéke 1988–2112 (1754)

Nyelvek

szlovák, magyar

Vallások

túlnyomórészt evangélikus

Rokon népcsoportok

szlovákok és más szláv népcsoportok

A tirpákok (szlovákul trpák, többes szám trpáci) a magyarországi szlovákok regionálisan elkülönülő nyírségi csoportja, a 18. század közepétől kezdve Békés vármegyéből, majd középszlovák területekről betelepülő, sajátos nyelvi, szellemi, anyagi kultúrát kialakító etnikai csoport. Simkó Gyula megfogalmazásában a „Békés megyéből Nyíregyházára telepített tótajkú népet, amellyel a Felvidékről és külföldről jövő szintén tótajkú telepesek egybeolvadtak közös néven tirpákoknak nevezik”.^[1]

A török hódítás, illetve az ország három részre szakadása következtében a 16. század folyamán a Nyírség gyakorlatilag határterületté vált. Jóllehet, a Magyar Királyság területén maradt, de az Eger–Püspökladány-vonalon túl már az Oszmán Birodalom székelt, illetve Debrecentől délkeletre az Erdélyi Fejedelemség terült el. Így a terület állandó betörések és portyázások színterévé vált, hol a törökök, hol pedig — a későbbiekben, a Rákóczi-szabadságharc évtizede alatt — a kurucok és a labancok dúlták felváltva a nyírségi falvakat. A 18. század elejére ilyen módon Nyíregyháza megfogyatkozott lakossága mintegy 4–500 főt tett ki. Ugyanekkor került a város és az azt övező, pusztulófélben lévő gazdaságok a gróf Károlyi család birtokába. A család egyik tagja, gróf Károlyi Ferenc birtokainak feljavítása érdekében előbb a megmaradt magyar lakosság mellé kis számú ruszin földművest telepített a Nyírségbe. Az 1750-es évek elején aztán, utazásai során Békés vármegyében találkozott egy bizonyos Petrikovics János nevű szarvasi tót nemessel, akitől megtudta, hogy a vármegyében gazdálkodó nagyszámú földművest gyakorlatilag nem tartja el a terület. Ezek után a gróf úgy döntött, hogy halódó birtokaira Békés vármegyében élő szlovák parasztgazdákat telepít be. Ennek szervezésével a gróf megbízta Petrikovicsot, aki Szarvas, Békéscsaba, Mezőberény és Orosháza evangélikus szlovákjai közül toborzott háromszáz gazdacsaládot, akik 1752-ben ideiglenesen a Nyíregyháza környéki földeken gazdálkodtak, majd 1753 őszén végleg letelepedtek Nyíregyházán és Cserkeszen.^[2]

Károlyi Ferenc 1753. május 16-án kelt okiratában az alábbi kedvezményeket biztosította a letelepedőknek:

• szabad vallásgyakorlás;
• a házak felépítéséhez szükséges faanyag;
• a letelepedést követően háromévnyi adómentesség;
• belső autonómia.^[3][4]

Közvetlenül a Békés vármegyeiek betelepedése után Károlyi gróf ismét megbízta Petrikovicsot, ezúttal azzal, hogy utazzon el a zólyomi, gömöri, honti és nógrádi evangélikus szlováksághoz, és ott toborozzon további földműveseket. Petrikovics ezt 1754-ben meg is tette, s az ezt követő években nagyszámú középszlovák gazdacsalád telepedett le a Nyírségben. A korábban letelepültekkel együtt felvirágoztatták a Károlyi-birtokok gazdaságát, s ezzel együtt életmódjuk minősége jelentősen javult az addigihoz képest. Annál is inkább így volt ez, minthogy a kor egyik legliberálisabb földesuraként számon tartott Károlyi gróf megfelelő életkörülményeket biztosított számukra. Ennek híre a Nyíregyháza környéki szlovákok származási helyére is eljutott, s az ott élő túlnépesedett evangélikus szlovákság előbb idénymunkák után járva (summások, aratók stb.) kereste fel a vidéket, majd az 1920-as évekig bezárólag lassú, folyamatos betelepüléssel duzzasztotta a nyírségi tótok lélekszámát. Ezt követően a szlovákajkúak migrációja, az egzisztenciális, nyelvi-nemzeti biztonságot nyújtó csehszlovák állam megalakulásával gyakorlatilag megszűnt.^[5]

Az 1753-ban betelepített szlovákokat a 18. század elején telepítették le Békés vármegyében, nagy részük korábbi lakhelye Nógrád déli része, illetve Heves vármegye volt, ahová egynéhány évtizeddel azelőtt érkeztek Zólyom és Gömör vármegyékből. Másik részük — elhanyagolható számban — egyenesen e középszlovák területekről érkezett Békés vármegyébe. A zólyomi, gömöri, nógrádi és különösen a Gyetva-vidéki szlovákok településnéprajzi jellegzetességei a lázok, vagyis az erdei tisztásokon, irtásokon létesített szórványtelepülések voltak, amelyeket itt, a Nyírségben is kialakítottak, de csak miután a későbbi betelepülők is megérkeztek, méghozzá nagy számban. A kedvező feltételek következtében összesen 331 szlovák család telepedett le a kijelölt területeken (lásd a lenti táblázatot). Az elsőként Nyíregyházán letelepedő szlovákok be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket. Noha a helyi magyar és ruszin lakosság ellenérzéssel viseltetett irántuk, és ennek gyakorta hangot is adtak, a szlovákok rövid időn belül felvirágoztatták a grófi család birtokait. Betelepülésükre jellemző, hogy a többi nemzetiségtől elkülönülve kerestek lakhelyet maguknak, s Nyíregyháza esetében például a várost körülvevő területeket vették művelés alá, és az ezt követő évszázadban egyre bővülő lélekszámban ott is telepedtek le bokortanyáikban. A bokortanyák kialakulása a szlovákság rokonsági elkülönülésének köszönhető, akik összeállva vették birtokukba a határ egy-egy részét, s azon ugarnyomásos, vetésforgós rendszerben gazdálkodtak. A parcellázás hiánya nem kedvezett a különálló szállások építésének, így az egy gazdasági egységben dolgozó rokonok földjük egy részén építették fel szállásaikat. Ez tizenöt-húsz, de akár negyven-ötven szállást is jelenthetett egy bokorban. Itt eredetileg mint tartozéktelepülések funkcionáltak a tanyabokrok, amelyeket tavasztól őszig laktak, s a nagy hidegek után költöztek csak vissza városi lakhelyeikre. A 19. század közepén indult meg a végleges kiköltözés a tanyákra, s ezzel váltak a középszlovák lázokhoz hasonló, törzstelepüléstől független szórványtelepülésekké.^[6]

A szlovák betelepítések után Nyíregyháza népessége ismét gyarapodni kezdett, 1754-re a város 80-85%-a szlovák anyanyelvű volt. Ezzel párhuzamosan gazdasága is egyre fejlődött, különösen miután II. József 1786. november 23-án négy vásár megtartására jogosította fel a várost, és mezővárosi rangot adományozott neki. Az ebből származó fellendülésnek köszönhetően 1824-ben a tirpákok örökváltsággal mentesítették magukat a földesúri terhek alól. Időközben a nyíregyházi szlovákság aránya fokozatosan csökkent, 1850-ben a város lakosságának 66,3%-át, 1890-ben 15,5%-át tették ki. Végül a második világháborút követően a Beneš-dekrétumok alapján 4506, magát szlováknak valló tirpák önkéntesen települt át Nyíregyháza környékéről főleg a Lévai járásba, a következő falvakba: Hontfüzesgyarmat, Peszektergenye, Kálna, Garamlök, Kisóvár, Alsószecse, Felsőszecse és Garamszentgyörgy, felvidéki palócokért cserébe.^[7]

A két világháború közötti korszak tirpák telepeit Márkus a következőkben határozta meg: Nyíregyháza és környéke (8 ezer), Nagykálló, Újfehértó, Kemecse, Kótaj, Nyírpazony, Gégény, Geszteréd, Nyírszőlős, Oros.^[8] A Nyíregyházát körülölelő tanyavilág tirpák tanyabokrai:

A tirpák szó a szlovák trpák (többes számban trpáci) magyarosított átvétele. A kutatók egyetértenek abban, hogy eredetileg egyfajta gúnynév lehetett, amely később élét vesztve átment a köztudatba, és vált egy bizonyos népcsoport elnevezésévé. A magyarországi etnikai és táji csoportok elnevezéseiben gyakran találkozni ezzel a jelenséggel, elég ha a matyókra, barkókra, potákra, csángókra stb. gondolunk. Egy másik pontban szintén egyezik a kutatók véleménye, mégpedig abban, hogy eredetileg a Békés vármegyeiek aggatták az elnevezést a Felvidékről érkezett középszlovákokra, amelyet később már az egész nyírségi szlovák lakosságra vonatkoztattak.

Magának a trpák szónak eredetére és jelentésére azonban több magyarázatot is találhatunk. Erdész Sándor a trpák szónak a ’tűrő, szenvedő’ jelentést tulajdonította, amelynek töve a szlovák terpt (’tűr, szenved’) szó lenne.^[9] Ezt cáfolták többen is: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára közlése után Németh Zoltán is megerősítette azt az elképzelést, amely szerint a szó két régi cseh szó, a te + prv összetételének, a terv szónak (’csak, majd, most csak’) nyelvjárási változatával, a trpov, trpou szavakkal függ össze. A feltételezések szerint ezt a szót a Nyírségbe érkezett gömöri szlovákok használták a teraz (’most, most csak’) szó helyett, s az ebből népnévképzővel átalakított elnevezéssel illették az így beszélő szlovákokat (trpák, trpáci), illetve nyelvük, a níreďházske nárečie a trpačina elnevezést nyerte el.^[10] Márkus ezzel összefüggésbe hozhatóan, de korántsem ilyen alapos etimológiával úgy tartotta, hogy a trpák elnevezéssel a tört, kevert nyelven beszélőket illették, akik egyik nyelven sem beszéltek helyesen, a magyart és a szlovákot egyaránt törték (ún. tótpalócok).^[11]

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A fentebb leírtak alapján történelmi soron a Békés vármegyei telepesek nevezték tirpákoknak a második hullámban a Nyírségre betelepülő zólyomi, gömöri, honti és nógrádi szlovákokat. Az észak-nógrádi, kishonti és gömöri szlovák falvak lakosságát a szlovák néprajzi kutatás szintén a trpák elnevezéssel illeti.^[12] A nyírségi tirpák kultúra kialakulásában azonban a középszlovák elem mellett szintúgy jelentős szerepet játszottak a Békés vármegyeiek, sőt, a helybeli magyar és ruszin lakosság is, tehát a szlovák trpák és a magyar tirpák elkülönítendő egymástól. Németh Zoltán szerint maga a níreďházske nárečie is a valaha elkülönülten élő szlovák, ruszin és esetleg lengyel (!) nemzetiségek nyelvjárásainak alak- és hangtani integrálódása egyetlen sajátos dialektusba, a trpačinába, amelynek szókincsére természetesen a magyar nyelv is hatással volt.^[13] Az anyagi kultúra tekintetében a nyírségi tirpák bokortanyák kialakulásában jelentős szerepet játszott a felvidéki, lázas településekből betelepült szlovákság, de a gazdálkodás képét az alföldi területen már korábban nagy gyakorlatra szert tett Békés vármegyeiek alakították ki döntően. Ugyanígy a szellemi kultúrát, a folklóralkotásokat a 20. századig betelepülő, illetve idénymunkára érkező anyaországi szlovákok is gazdagították, de arról is tudunk, hogy szlovák búcsúsok, kereskedők előszeretettel látogattak el nyírségi vidékekre, amely szintúgy a szellemi értékekhez adott egy-egy újabb elemet.

Dacára nyelvük és anyagi kultúrájuk szlovák vonatkozásainak, a tirpák identitás jellemzően sem a magyar, sem a szlovák öntudattal nem azonosul. Ahogy egy tirpák asszony megfogalmazta: „Szóval én nem vagyok szlovák, csak tirpákok közt születtem és úgy tirpák vagyok, úgy mint a többi tirpák.”^[14] A nyíregyházi tirpák értelmiség szintén elhatárolja magát mind a magyaroktól, mind a többi szlovák eredetű népcsoporttól.^[15] A szlovák nemzettudat helyét tehát átvette a tirpák mi-tudat, s önálló, más etnikai tömbtől független csoportnak tekintik magukat, de emellett tagadhatatlan, hogy a szlovák törzsnemzet részét képezik a nyírségi tirpákok, akik az elmúlt évszázadok során kialakították sajátos nyelvi, szellemi, anyagi kultúrájukat, s ezzel megfelelnek a regionálisan elkülönülő etnikai csoport fogalmának.^[16]

A Nyíregyházán született Krúdy Gyula megfogalmazásában:

A tirpák embereket Dienes István így jellemezte:

Identitásuk megőrzésére különböző programokat szerveznek:

• 2008. június 7-én megjelent az „Orije Suhaj- Tirpák népdalok” című kötet, melynek átadóján felléptek a Tirpák Népzenei Együttes tagjai.^[19]
• Morauszki János Fogathajtó Emlékverseny 2008. május 19.^[19]
• Nyírség Tirpák Kulturális Egyesület^[19]
• Vajdabokori Tirpák Népzenei Együttes^[19]
• „Tanya–Utak” című kiállítás a nyíregyházi Városi Galériában 2007 márciusa és júniusa között, ahol bemutatták a bokortanyák életvilágát, a záróesten, ahol a Hajcsák Duó adott elő tirpák népdalokat, a látogatók pedig megkóstolhatták a tradicionális tirpák ételeket.^[19]

• Petrikovics János csizmadia; gróf Károlyi Ferenc hívására ő szervezte meg a tirpák telepeket.
• Morauszki János lótenyésztő
• Jurányi Lajos (1837–1897) botanikus, a Budapesti Tudományegyetem volt tanára^[18]
• Vietórisz József (1868–1954), költő, műfordító^[18]
• Jozef Markuš (1944–2025)^[20] A Matica slovenská volt elnöke (1990–2010)
• Farbaky István (1837–1928) tanszékvezető, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia igazgatója, feltaláló, országgyűlési képviselő

• ↑ Bárth 1982: Bárth János: Tanyabokor. In Magyar néprajzi Lexikon V. Szerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1982. 195–196. o.  
• ↑ Erdész 1974: Erdész Sándor: Nyírség. Budapest: Gondolat. 1974.  
• ↑ Filep 1980: Filep Antal: Az etnikai és a néprajzi csoport fogalmának használata szakirodalmunkban. In Néprajzi csoportok kutatási módszerei: Sárospatak, 1977. november 15–16. Szerk. Paládi-Kovács Attila. Budapest: MTA Néprajzi Kutatócsoport. 1980. 81–102. o. = Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához, 7. ISBN 963-7761-00-4  
• ↑ Jančovič 2004: Ján Jančovič: Z kolísky na Dolnú zem. Novohrad: Matica slovenská. 2004. ISBN 80-7090-735-5  
• ↑ Márkus 1943: Márkus Mihály: A bokortanyák népe. Budapest: Egyetemi Magyarságtudományi Intézet. 1943. = Tanya, Falu, Mezőváros, 3.  
• ↑ Markuš 1980: Michal Markuš: A cseh és a szlovák néprajzi tájak és népcsoportok kutatásának eredményei. In Néprajzi csoportok kutatási módszerei: Sárospatak, 1977. november 15–16. Szerk. Paládi-Kovács Attila. Budapest: MTA Néprajzi Kutatócsoport. 1980. 182–219. o. = Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához, 7. ISBN 963-7761-00-4  
• ↑ MTESZ. 1967: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I. (A–Gy). Főszerk. Benkő Loránd. Budapest: Akadémiai. 1967. ISBN 963-05-3810-5
• ↑ Németh 1988: Németh Zoltán: Tirpákok – önmagukról. In Kötődés: Tanulmányok magyarországi szlovákokról. Szerk. Tarján G. Gábor. Budapest: Állami Gorkij Könyvtár. 1988. 1–13. o. ISBN 963-7214-07-0  

• Szlovákok
• Magyarország nemzetiségei
• Magyarországi szlovákok

• Vietórisz István: Tirpákok. Életkép egy város hőskorából; Orosz Károly Ny., Nyíregyháza, 1939 (hasonmásban: 2001)
• Nyíregyházi szlovák, "tirpák" nyelvjárási és néprajzi emlékek; sajtó alá rend. Erdész Sándor, tan. Németh Zoltán et al.; Jósa András Múzeum, Nyíregyháza, 1977 (Jósa András Múzeum kiadványai)
• Bodnár Zsuzsanna: Tirpák népi ételek, étkezési szokások; Agrármarketing Centrum, Nyíregyháza, 1999
• Mizser Lajos: Tirpák vezetéknevek; Stúdium, Nyíregyháza, 2000 (A Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testületének közleményei)
• Ladányi András: Utazások Tirpákföldön. Útirajz; Bokortanyák Lakosságáért Egyesület, Nyíregyháza, 2010
•  Bodnár Zsuzsanna: "Nyögvenyelőtől a mákos loksáig". A nyíregyházi tirpákok étkezési szokásai, népi ételei; Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nyíregyháza, 2012
• Bodnár Zsuzsanna: A nyíregyházi tirpákok viselete; Nyíregyházi Városvédő Egyesület, Nyíregyháza, 2016 (Mesélő Nyíregyháza)
• A reformáció öröksége a tirpákok körében; szerk. Szabó Sarolta; Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomért Alapítvány, Nyíregyháza, 2017
• Nagy Tamás: Az evangélikus tirpákok letelepedése és hitéletük Kálmánházán; magánkiad., Kálmánháza, 2017