Nagyharsányi csata | |||
Bádeni Lajos őrgróf és Lotaringiai Károly herceg a nagyharsányi csatában. (Wilhelm Camphausen festménye, 19. század) | |||
Konfliktus | A török kiűzése Magyarországról | ||
Időpont | 1687. augusztus 12. | ||
Helyszín | Nagyharsánytól keletre | ||
Eredmény | Habsburg győzelem | ||
Szemben álló felek | |||
| |||
Parancsnokok | |||
| |||
Szemben álló erők | |||
| |||
Veszteségek | |||
| |||
Térkép | |||
Nagyharsányi csata Pozíció Magyarország térképén | |||
é. sz. 45° 51′ 04″, k. h. 18° 24′ 34″45.85125, 18.4094444445.851250°N 18.409444°EKoordináták: é. sz. 45° 51′ 04″, k. h. 18° 24′ 34″45.85125, 18.4094444445.851250°N 18.409444°E | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagyharsányi csata témájú médiaállományokat. |
A nagyharsányi csata vagy Szársomlyó hegyi csata (más nevein második mohácsi csata, villányi csata) 1687. augusztus 12-én Villány határában, a Szársomlyó (Harsányi-hegy) lejtőin ment végbe Károly lotaringiai herceg, Miksa bajor fejedelem, Lajos badeni őrgróf és Savoyai Jenő herceg egyesült 50 000 fős osztrák–magyar–bajor–horvát hadserege és Szulejmán török nagyvezír serege között.
A „nagyharsányi csata” megjelölés a 19. században erősödött meg, valószínűleg hibásan Nagyharsány térségébe helyezve a csata fő eseményeit. A „második mohácsi csata” elnevezés a közelben vívott első mohácsi csatára utal.
A császári vezérek az Eszék körül táborozó nagyvezírt azzal akarták ütközetre bírni, hogy visszavonulást színlelve, átkeltek a Dráván és Mohács felé húzódtak. Szari Szulejmán pasa a muszlim nagyvezír követte őket és az 1526. évi mohácsi csata színhelyének közelében, a Karasica-patak melletti Baranyavárnál táborozott le. Lotaringiai Károly herceg azonban Mohácsról Siklósra, majd onnan a Szársomlyó-hegy lejtőre vonult, és csak itt bocsátkozott ütközetbe.
Az ötvenezres keresztény és a hatvanezres török sereg összecsapása az utóbbi teljes vereségével végződött. A keresztény haderő tapasztalt, kiképzett csapatokat vetett be, a törökök zöme azonban frissen összeszedett irreguláris erő volt. A többi hadtest is csak kisebb részt állt janicsárokból, vagy szpáhikból, a többi, bár rendelkezett harci tapasztalatokkal, de a nyugati katonákhoz nem volt hasonlítható. Nyolcezer török elesett, sokan menekülés közben a Karasicába és a Drávába fulladtak, körülbelül hétezer törököt pedig a mozgékony magyar csapatok fogtak el. A győztesek nagy zsákmányt szereztek. A diadal teljes kiaknázását (Nándorfehérvár visszaszerzését) csak a keresztény vezérek közti viszálykodás akadályozta meg.
A csata lélektanilag is fontos volt, hisz a közelben vívott 1526-os mohácsi csata a középkori Magyar Királyság elbukását jelentette annak idején, s ezért a törökök a síkot mindig a „szerencse mezeje” néven említették. Most ők szenvedtek súlyos vereséget ugyanezen a vidéken.
A török kiűzése Magyarországról (1683–1699) | |
---|---|
Bécs török ostromától Buda visszafoglalásáig (1683–1686) | Bécs török ostroma (1683) • Kahlenbergi csata (1683) • Párkányi csata (1683) • Esztergom ostroma (1683) • Váci csata (1684) • Buda ostroma (1684) • Eperjesi csata (1684) • Táti csata (1685) • Érsekújvár ostroma (1685) • Buda visszafoglalása (1686) |
Hadjáratok az Erdélyi Fejedelemség felszámolásáig (1686–1690) | Nagyharsányi csata (1687) • Belgrád ostroma (1688) • Grabováci csata (1689) • Batocsinai csata (1689) • Nisszai csata (1689) • Vidin ostroma (1690) • Zernyesti csata (1690) • Belgrád elvesztése (1690) |
További hadjáratok a karlócai békekötésig (1690–1699) | Szalánkeméni csata (1691) • Nagyvárad ostroma (1692) • Belgrád ostroma (1693) • Lugosi csata (1695) • Hetényi csata (1696) • Zentai csata (1697) • Karlócai béke (1699) |
Nemzetközi katalógusok |
---|