Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Logopédia-et, elemezve annak hatását különböző aspektusokban és összefüggésekben. A Logopédia megjelenésétől napjainkig több szektorban is érdeklődés és vita tárgya volt, ellentmondó véleményeket és mély reflexiókat generálva. Ezeken az oldalakon végig mélyedünk jelentésében, hatásában és relevanciájában, igyekszünk teljes mértékben megérteni terjedelmét és hatását. Kritikus és reflektív megközelítésen keresztül a Logopédia különböző nézőpontjaival és megközelítéseivel foglalkozunk, hogy gazdagítsuk az elemzést és elősegítsük a gazdagító vitát.
Logopédia görög szó, jelentése beszédnevelés. Iszokratész az i. e. V-IV. században használja elsőként az eredeti görög kifejezést ebben az értelemben. Jelentőségét felismerve iskolai tantárgynak ajánlja.
A logopédia az írott és beszélt nyelv fejlődési és szerzett, megértési és produkciós zavaraival (megelőzésével, felismerésével/diagnosztikájával, kiküszöbölésével/terápiájával) foglalkozó tudományközi/interdiszciplináris szakterület.
A tudományág elnevezése Emil Fröschelstől ered, aki a beszédhibák tanaként, orvosi tudományként tartja számon. A logopédia meghatározását, tudomány-rendszertani besorolását a logopédiáról, a logopédiai folyamatról, a logopédia tudományközi kapcsolatáról vallott felfogás, a logopédiai tevékenységet végzők szakmai hovatartozása, a kialakult hagyomány egyaránt befolyásolja. Megítélése ezért országonként és egy-egy országon belül is változhat. A logopédia tudományági értelmezésében nagyrészt a gyógypedagógia (Csehország), az orvostudomány (Franciaország), ill. a pszichológia és a nyelvtudomány (Lengyelország) kap szerepet. Németországban mindegyiknek van hatása a logopédia jellegének meghatározásában (Albert Gutzmann és leszármazottai).
Hazánkban is többféle nézet él. Hirschberg Jenő a gyógypedagógia egyik speciális ágának, Palotás Gábor pedig a beszédpatológia pedagógiai, pontosabban gyógypedagógiai területével foglalkozó tudománynak tekinti. Értelmezésében a beszédpatológia a beszédzavarok kutatásával, megelőzésével, diagnosztikájával foglalkozó komplex tudomány, amelynek orvosi oldala a hangképzés és a beszéd rendellenességeivel foglalkozó szakterület, a foniátria. Vértes O. András megállapítása szerint vannak a foniátriát a logopédia részének tekintő nézetek is. Gordosné Szabó Anna felfogásában a logopédia a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia kommunikációs zavarokkal foglalkozó ága. Ezek elsődleges és másodlagos típusokra oszthatók. Az elsődleges kommunikációs zavarok, kóros hatás következtében, közvetlenül a beszéd különböző rendellenességeiben (az artikulációban, a beszédritmusban, a beszédmotóriumban és a beszédszenzóriumban) nyilvánulnak meg. A másodlagosak a különböző fogyatékosságokkal együtt járó vagy ezek következményeként fellépő sajátos beszéd-rendellenességekben jelentkeznek. A logopédia tudományközi rendszerében Gordosné Szabó Anna (1979-ben) a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia területén kívül az orvostudomány (orr-fül-gégészet, audiológia, foniátria, neurológia, pszichiátria), valamint a pedagógia (általános pedagógia, beszédpedagógia), a nyelvészet (fonetika, fonológia), pszichológia, szociológia, kommunikációkutatás, pszicholingvisztika kapcsolatát tartja jelentősnek. A korszerű logopédiai tevékenység ezt a fogszabályozás és szájsebészet területével tovább bővítette. A tudomány állandó fejlődését jelzi, hogy a kialakulóban lévő, ill. már kialakult diszciplínák, például neurolingvisztika, neuropszichológia, kognitív pszichológia, észleléslélektan, szociolingvisztika, gyermeknyelvkutatás, beszédakusztika, beszédészlelés is hatottak a logopédiára, sőt annak megújulására, differenciálódására is.
A logopédiai nevelés, gondozás célja, hogy biztosítsa a beszédhibás egyén személyiségének töretlen fejlődését, az egyén célkitűzéseinek megvalósulását, az optimális szocializációt, a sikeres habilitációt, ill. rehabilitációt. A leghatékonyabb forma a megelőzés, amely a szülők, nevelők, sőt az egész társadalom felvilágosítását, a veszélyeztetettek korai kiszűrését és előzetes fejlesztéssel az esetleges halmozódó beszédhibák megjelenésének kivédését jelenti. Korszerű vizsgálata a terápia (gyógyító kezelés) egész folyamatát érinti, és a határtudományok egyre szélesebb képviseletét kívánja meg. A logopédiai terápia szemléletváltozásához vezetett a hagyományos logopédiai kórformák lényeges történeti (szerkezeti stb.) változása, és újakkal való bővülése. E feladatok megoldását a szakemberek széles körű, összehangolt tevékenysége segíti. Az állandóan megújuló logopédiai folyamat egyre több program, módszer, eszköz kimunkálása vagy átvétele, célirányos fejlesztése, ill. a személyiséget figyelembe vevő intenzív foglalkozás, a szülők bevonása jellemzi. A hatékonyságot, a társadalomba való zavartalan beilleszkedést, főként súlyos beszéd- és nyelvi zavarok (például beszédfejlődési elmaradás, rinolália, diszlexia, hadarás, dadogás, halmozott beszédsérülés) esetében az utógondozás is szolgálja. A logopédiai tevékenység színtereinek (logopédiai intézmények) megválasztása a kóroktani tényezők, a beszédhibás életkora, a logopédiai kórforma súlyossága, kiterjedtsége, az esetleges halmozott beszédsérülés, a terápia kezdetének időpontja, a környezet szemléletének és az integráció lehetőségeinek érvényesítése alakítja.
A hazai logopédia a 19-20. század fordulóján jött létre a gyógypedagógia egyik ágaként. A népiskolai törvény életbelépése után megnőtt az anyanyelvi nevelés jelentősége. Ez az elsődlegesen beszédsérültek sürgető ellátásának gondolatát vetette fel, ami rövidesen meg is valósult (a logopédiai tevékenység megindulása, a szervezeti keretek megteremtése). Az egyidejű szakemberképzés a korabeli külföldi és hazai fonetikai és beszédpedagógiai kutatásokra és a hazai gyógypedagógia eredményeire építhetett.
Ki kell emelni Roboz József, Merész Fülöp, Sarbó Artúr, Sulyomi-Schulmann Adolf, Bárczi Gusztáv, Miloslav Seeman, Kanizsai Dezső, Montágh Imre, Mérei Ferencné, Vassné Kovács Emőke, Subosits István, Vinczéné Bíró Etelka, Palotás Gábor munkásságát.