Ebben a cikkben a Kőváry László lenyűgöző világába fogunk beleásni. Felfedezzük a Kőváry László minden oldalát, eredetétől és fejlődésétől a mai társadalomra gyakorolt hatásáig. Elemezzük ennek relevanciáját különböző kontextusokban, a populáris kultúrától az akadémiáig, és feltárjuk a terület szakértőinek véleményét és szempontjait. Ezen kívül megvizsgáljuk azokat a kihívásokat, amelyekkel a Kőváry László jelenleg szembesül, valamint a lehetséges megoldásokat és az eddig elért előrelépéseket. Csatlakozzon hozzánk ezen a felfedező és felfedező úton a Kőváry László-ről, egy olyan témáról, amely meglepetést, tájékoztatást és elménket gazdagítja.
Kőváry László | |
Az ország tükre 1863. 217. l. | |
Született | Torda |
Elhunyt | 1907. szeptember 25. (88 évesen) Kolozsvár |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | történész, statisztikus |
Sírhelye | Házsongárdi temető |
A Wikimédia Commons tartalmaz Kőváry László témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kőváry vagy Kővári László[2] (Torda, 1819. július 7. – Kolozsvár, 1907. szeptember 25.) magyar történész, statisztikus, az MTA levelező tagja, Kőváry Józsa öccse és Kőváry Mihály bátyja.
Tanulmányait szülővárosában, az unitárius algimnáziumban kezdte; és a kolozsvári unitárius kollégiumban folytatta. A jogot a reformátusoknál végezte. 1842-ben jogi gyakorlatot folytatott Marosvásárhelyen a királyi táblán. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésekor Ellenőr címmel politikai lapot indított meg Kolozsvárott. 1848. június 8-án Szemere Bertalan az országos statisztika hivatalhoz nevezte ki titkárnak. A honvédelmi kormány októberben Erdélybe küldte. Háromszékről Debrecenbe ment; innen a kormány Nagyszeben bevétele után 1849. március 15-én az erdélyi sereg hadi tudósítójaként Bem seregéhez küldte; a zsibói fegyverletételnél bevégezte ezen működését. A székelyföldi szent-demeteri kastélyban rejtőzött Terényi Lajossal (Ipoly Arnold testvérével). Végül a zsandárok felfedezték rejtekhelyét és a marosvásárhelyi várba, majd Kolozsvárra szállították. Néhány hónap múlva, Urban tábornoktól kegyelmet kapott.
Kiszabadulása után Pestre költözött és a Pesti Napló munkatársa lett. Történelmi kutatás céljából a gyulafehérvári és a marosvásárhelyi könyvtárban búvárkodott. Onnan visszatérve Pestre, a katonai kormány letartóztatta és Kolozsvárra internáltatta; mert Makk Józsefet, aki a vásárhelyi várból kiszökött és őt meglátogatta, Kolozsvárról szökésében elősegítette.
Kolozsvárott feleségül vette kiadója, Tiltsch János, unokahúgát, ezzel Kolozsvár patríciusi családjai körébe jutott és megszabadulva az anyagi gondoktól az irodalomnak élhetett. 1862-ben megvette a Korunk című politikai lapot, melyet Deák-párti szellemben szerkesztett. Az országos statisztikai hivatal szervezésénél meghívást kapott az 1848-ban már betöltött hivatala elfoglalására, de ezt a meghívást nem fogadta el. Időközben az első magyar biztosító-társaság felállítása alkalmával ennek kolozsvári főügynöke lett; majd a Kolozsvárt keletkezett Victoria biztosító-társaság egyik igazgatói állását foglalta el. Ezen időtől a biztosítási irodalom meghonosítása foglalkoztatta. Az 1870-es években megírta a biztosítás Encyclopaediáját négy kötetben, ennek I. kötete a biztosítás bibliográfiáját, történetét, politikáját, matematikai elméletét, a biztosítási ágak rendszerét foglalja magába, magyarul és német fordításban, kéziratban maradt; franciául pályázott vele a párizsi akadémiánál, ahol azt 1883. november 10-én dicséretre méltatták; III. kötetének első felét az Életbiztosítás rendszere címmel 1884-ben adta ki. 1883. május 17-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta; ekkor visszatért történeti tanulmányaihoz.
Házassága gyermektelen maradt; ezért minden erejét a társadalmi előrehaladásra fordította. Mint Kolozsvár tiszteletbeli főjegyzője s virilis-bizottsági tagja részt vett a város szépészeti s közgazdasági viszonyai előmozdításában: a befásítási s temető bizottság elnöke lett: mint a sétatér igazgatója, közgazdasági előadó, takarékpénztári igazgató, az unitárius főgimnázium egyik felügyelője is működött. A vasúti alkalmazottak lakásviszonyainak javításával foglalkozva egy telepet alapított, öt utcával és száz házzal (Kőváry-telep), ahol a vasutasok részletfizetéssel vásárolhatták meg a házakat.
A kolozsvári Bástya (ma Daicoviciu) és Víz (ma Roosevelt) utcák sarkán lévő házon emléktábla hirdeti, hogy itt élt és dolgozott. A Magyar Unitárius Egyház nevezetes tagjai között tartja számon.[3]