Kőváry László | |
Az ország tükre 1863. 217. l. | |
Született |
Torda |
Elhunyt | 1907. szeptember 25. (88 évesen) Kolozsvár |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | történész, statisztikus |
Sírhelye | Házsongárdi temető |
A Wikimédia Commons tartalmaz Kőváry László témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kőváry vagy Kővári László (Torda, 1819. július 7. – Kolozsvár, 1907. szeptember 25.) magyar történész, statisztikus, az MTA levelező tagja, Kőváry Józsa öccse és Kőváry Mihály bátyja.
Tanulmányait szülővárosában, az unitárius algimnáziumban kezdte; és a kolozsvári unitárius kollégiumban folytatta. A jogot a reformátusoknál végezte. 1842-ben jogi gyakorlatot folytatott Marosvásárhelyen a királyi táblán. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésekor Ellenőr címmel politikai lapot indított meg Kolozsvárott. 1848. június 8-án Szemere Bertalan az országos statisztika hivatalhoz nevezte ki titkárnak. A honvédelmi kormány októberben Erdélybe küldte. Háromszékről Debrecenbe ment; innen a kormány Nagyszeben bevétele után 1849. március 15-én az erdélyi sereg hadi tudósítójaként Bem seregéhez küldte; a zsibói fegyverletételnél bevégezte ezen működését. A székelyföldi szent-demeteri kastélyban rejtőzött Terényi Lajossal (Ipoly Arnold testvérével). Végül a zsandárok felfedezték rejtekhelyét és a marosvásárhelyi várba, majd Kolozsvárra szállították. Néhány hónap múlva, Urban tábornoktól kegyelmet kapott.
Kiszabadulása után Pestre költözött és a Pesti Napló munkatársa lett. Történelmi kutatás céljából a gyulafehérvári és a marosvásárhelyi könyvtárban búvárkodott. Onnan visszatérve Pestre, a katonai kormány letartóztatta és Kolozsvárra internáltatta; mert Makk Józsefet, aki a vásárhelyi várból kiszökött és őt meglátogatta, Kolozsvárról szökésében elősegítette.
Kőváry László sírja Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőbenKolozsvárott feleségül vette kiadója, Tiltsch János, unokahúgát, ezzel Kolozsvár patríciusi családjai körébe jutott és megszabadulva az anyagi gondoktól az irodalomnak élhetett. 1862-ben megvette a Korunk című politikai lapot, melyet Deák-párti szellemben szerkesztett. Az országos statisztikai hivatal szervezésénél meghívást kapott az 1848-ban már betöltött hivatala elfoglalására, de ezt a meghívást nem fogadta el. Időközben az első magyar biztosító-társaság felállítása alkalmával ennek kolozsvári főügynöke lett; majd a Kolozsvárt keletkezett Victoria biztosító-társaság egyik igazgatói állását foglalta el. Ezen időtől a biztosítási irodalom meghonosítása foglalkoztatta. Az 1870-es években megírta a biztosítás Encyclopaediáját négy kötetben, ennek I. kötete a biztosítás bibliográfiáját, történetét, politikáját, matematikai elméletét, a biztosítási ágak rendszerét foglalja magába, magyarul és német fordításban, kéziratban maradt; franciául pályázott vele a párizsi akadémiánál, ahol azt 1883. november 10-én dicséretre méltatták; III. kötetének első felét az Életbiztosítás rendszere címmel 1884-ben adta ki. 1883. május 17-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta; ekkor visszatért történeti tanulmányaihoz.
Házassága gyermektelen maradt; ezért minden erejét a társadalmi előrehaladásra fordította. Mint Kolozsvár tiszteletbeli főjegyzője s virilis-bizottsági tagja részt vett a város szépészeti s közgazdasági viszonyai előmozdításában: a befásítási s temető bizottság elnöke lett: mint a sétatér igazgatója, közgazdasági előadó, takarékpénztári igazgató, az unitárius főgimnázium egyik felügyelője is működött. A vasúti alkalmazottak lakásviszonyainak javításával foglalkozva egy telepet alapított, öt utcával és száz házzal (Kőváry-telep), ahol a vasutasok részletfizetéssel vásárolhatták meg a házakat.
A kolozsvári Bástya (ma Daicoviciu) és Víz (ma Roosevelt) utcák sarkán lévő házon emléktábla hirdeti, hogy itt élt és dolgozott. A Magyar Unitárius Egyház nevezetes tagjai között tartja számon.
Nemzetközi katalógusok |
---|