A mai világban a Jean Giraudoux a társadalom különböző területein nagy jelentőségű témává vált. A gazdaságra gyakorolt hatásától a populáris kultúrára gyakorolt hatásáig a Jean Giraudoux emberek millióinak figyelmét ragadta meg szerte a világon. Ebben a cikkben alaposan megvizsgáljuk a Jean Giraudoux különböző aspektusait, elemezve következményeit, időbeli alakulását és relevanciáját a jelenlegi kontextusban. Multidiszciplináris megközelítéssel igyekszünk rávilágítani erre a jelenségre és annak következményeire a mai társadalomban.
Munkássága stílusos eleganciájáról és költői fantáziájáról ismert, domináns témája a háborúellenesség, a férfi és nő – vagy bizonyos esetekben a férfi és valami elérhetetlen ideál – kapcsolata.
Élete
Giraudoux az Haute-Vienne állambeli Bellacban született, ahol apja, Léger Giraudoux a Közlekedési Minisztériumnál dolgozott. Giraudoux a sceaux-iLycée Lakanalban tanult, majd diplomája megszerzése után sokat utazott Európában. Miután 1910-ben visszatért Franciaországba, a Külügyminisztériumban kapott állást. Az első világháború elején kitüntetéssel szolgált, 1915-ben kétszer is megsebesült. Ő lett az első író, aki elnyerte a háborús becsületrendet.[10] Meggyőződés pacifista lett.
Suzanne Boland 1919. december 29-én fiat szült neki, Jean-Pierre-t. 1921-ben házasodtak össze, miután Suzanne előző évben elvált. Eleinte regényei révén ért el irodalmi sikereket. 1922-ben jelent meg a Suzanne et le Pacifique című regénye, amelyet még abban az évben a Siegfried et le Limousin követett, amelyet Balzac-díjjal tüntettek ki, 1924-ben pedig a Juliette au pays des hommes. 1926-ban a Becsületrend tisztjévé léptették elő. Eglantine című regénye 1927-ben jelent meg. Louis Jouvet színész-rendezővel 1928-ban kezdődött folyamatos együttműködése, amikor Jouvet radikálisan leegyszerűsítette Siegfriedje színpadi adaptációját. Ő ösztönözte az írásra, és színművei szerezték meg számára a nemzetközi hírnevet. Angol nyelvterületen nagyrészt Christopher Fry (Trójában nem lesz háború) és Maurice Valency (Chaillot bolondja, Ondine, Az elvarázsolt, Bellac Apollója) című drámáinak díjnyertes adaptációi révén vált ismertté.
Giraudoux Florence Meyer Blumenthal mellett zsűritagként ítélte oda a Blumenthal-díjat, amelyet 1919 és 1954 között festőknek, szobrászoknak, dekorátoroknak, metszőknek, íróknak és zenészeknek ítéltek oda.[11] A politikában a Radikális Párt tagja volt, 1932-ben Édouard Herriot kabinetjében dolgozott, majd 1939-ben Édouard Daladier információs miniszterré nevezte ki.[12][13]
↑Brockett, Oscar. History of the Theatre Boston: Allyn and Bacon. 1968. p. 621.
↑Fowlie, Wallace. Jean Giraudoux in Gassner, John and Edward Quinn ed. The Reader's Encyclopedia of World Drama. New York, Thomas Crowell. 1969. p. 359.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Jean Giraudoux című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További irodalom
Cohen, Robert (1968), Giraudoux; A sors három arca, University of Chicago Press, Chicago ISBN 0-226-11248-9
Fletcher, John (1972), Forces in Modern French Drama, Frederick Ungar Publishing Co., New York ISBN 0-8044-2199-4
Fowlie, Wallace (1967), Dionüszosz Párizsban; Útmutató a kortárs francia színházhoz, Meridian Books, Inc, New York ISBN 0-452-00092-0
Grossvogel, David I. (1958), 20. századi francia dráma, Columbia University Press, New York
Inskip, Donald, (1958), Jean Giraudoux, The Making of a Dramatist, Oxford University Press, New York
Knowles, Dorothy (1968), A háborúk közötti évek francia drámája, 1918–39, Barnes & Noble, Inc., New York
LeSage, Laurent (1959), Jean Giraudoux; Élete és munkái, The Pennsylvania State University Press