I. Bajazid | |
Oszmán szultán | |
Uralkodási ideje | |
1389. június 15. – 1402. július 28. | |
Elődje | I. Murád |
Utódja | Isza, I. Mehmed, Szulejmán, Musza Oszmán interregnum |
Életrajzi adatok | |
Uralkodóház | Oszmán-ház |
Született | 1354 Demótika, ma Didimótihon vagy Bursa |
Elhunyt | 1403. március 8. (49 évesen) Akşehir |
Nyughelye | Bursa |
Édesapja | I. Murád |
Édesanyja | Gülçiçek Hatun |
Testvére(i) | Savcı Bey |
Házastársa |
|
Gyermekei |
|
I. Bajazid aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Bajazid témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
I. Bajazid, elterjedt átírással Bajezid (Demótika?, 1347/1354 – Akşehir, 1403. március 8.), a negyedik oszmán szultán 1389-től 1402-ig. Legendásan gyors csapatmozdulatairól katonái Villámnak (Jilderim) nevezték. Kiváló hadvezér volt, amíg a sorozatos sikerek elbizakodottá nem tették.
Bajazid 1347/1354 körül született, édesapja I. Murád. Fiatalon részt vett apja hadjárataiban, így a rigómezei csatában is, ahol a törökök döntő győzelmet arattak a szerbek fölött, de Murád szultán elesett.
Édesapja halála után, 1389-ben ő lett az Oszmán Birodalom uralkodója és hogy megbosszulja Murád halálát, minden szerb foglyot lemészároltatott – ugyanakkor öccsét is megfojtatta, tettét azzal indokolván, hogy hiszen Allahnak sincsen versenytársa.
Megegyezett az ugyancsak elesett I. Lázár szerb cár fiával és utódával, Lazarevics Istvánnal – amelynek értelmében István a szultánt minden hadi vállalkozásában támogatni tartozott.
1391-ben ostrom alá fogta Konstantinápolyt, mire V. János bizánci császár, keresztes hadjáratra buzdította fel a keresztény világot János utódától, II. Mánueltől hiába sürgette a főváros átadását – az nem történt meg. Bosszúból Bajazid évekig ostromolta Bizáncot.
1394-ben véget vetett Bulgária függetlenségének – Zsigmond király közbenjárását pedig gőgösen visszautasította.
Ugyancsak 1394-ben Havasalföldet is meghódította, valamint befejezte Thesszália és Makedónia elfoglalását.
Bajazid ezután seregének egy részét Boszniába küldte – a hadtest Zsigmond királytól vereséget szenvedett. Hasonló történt a Szerémséget pusztító török csapattal is.
E hadjáratok mellett Kis-Ázsiát sem hanyagolta el: 1393 és 1398 között sorra elfoglalta a nyugat-anatóliai türkmén emírségeket. 1395-ben megépíttette a Boszporusz ázsiai partján, Konstantinápolytól nem messze az Anatóliai Erődöt (Anadolu Hiszári)
E hadjáratok ideje alatt több keresztény fejedelem, élükön Zsigmond királyunkkal szövetséget kötött a félhold ellen és 1396 tavaszán tekintélyes számú lovag vonult az Al-Duna vidékére. A seregben francia, lengyel és német vitézek sorakoztak a magyarok mellett. Zsigmond a bolgár Nagy-Nikápolyt vette ostrom alá. Azonban mialatt a keresztes had a várat vívta, Bajazid hatalmas serege élén megérkezett a város alá és merészen megtámadta a keresztényeket. A nikápolyi csata szeptember 28-án a keresztények teljes vereségével ért véget. A francia lovagok – akiknek elhamarkodott támadása okozta a vereséget – majdnem mind odavesztek vagy foglyul estek.
A diadal lelkesítő hatása alatt Bajazid ismét Bizánc ostromához fogott. 1398-ban a bizánci császár jelentős hadisarcot fizetett, hogy a törökök elvonuljanak, emellett az is közrejátszott a hadjárat befejezésében, hogy a szultánnak Anatóliában új ellenfele jelent meg.
1400-ban Timur Lenk (Tamerlan), akinek érdekeit sértette Bajazid kis-ázsiai terjeszkedése, ultimátumban követelte, hogy Bajazid vonuljon ki a hűbéreseitől elfoglalt területekről. A sorsdöntő ankarai csatában 1402. július 20-án a szultán döntő vereséget szenvedett. Maga Bajazid is fogságba esett, akivel Timur eleinte nemes lelkűen bánt. Azonban egy szökési kísérlet után szigorú őrizet alá helyezte a szultánt. Az azonban csak monda, hogy vadállat módjára ketrecbe záratta volna.
A hatalmának magaslatáról lezuhant szultán a következő év elején a fogságban elhunyt. A 49 éves szultán március 8-án állítólag öngyilkosságot követett el.
Fiai megosztoztak birodalmán, így bekövetkezett a 10 esztendeig (1412-ig) tartó oszmán interregnum.
Oszmán szultánok és kalifák | ||
---|---|---|
A birodalom születése (1281–1389) | I. Oszmán · Orhán · I. Murád | |
A birodalom megszilárdítása (1389–1520) | I. Bajazid · I. Mehmed · II. Murád · II. Mehmed · II. Bajazid · I. Szelim | |
A birodalom fénykora (1520–1687) | I. Szulejmán · II. Szelim · III. Murád · III. Mehmed · I. Ahmed · I. Musztafa · II. Oszmán · IV. Murád · Ibrahim · IV. Mehmed | |
A birodalom hanyatlása (1687–1924) | II. Szulejmán · II. Ahmed · II. Musztafa · III. Ahmed · I. Mahmud · III. Oszmán · III. Musztafa · I. Abdul-Hamid · III. Szelim · IV. Musztafa · II. Mahmud · I. Abdul-Medzsid · Abdul-Aziz · V. Murád · II. Abdul-Hamid · V. Mehmed · VI. Mehmed · II. Abdul-Medzsid |
Nemzetközi katalógusok |
---|