A mai világban a F–104 Starfighter olyan témává vált, amely sokféle ember számára érdekes és fontos, különböző kontextusokban. Legyen szó szakmai, tudományos, politikai vagy társadalmi területen, a F–104 Starfighter releváns helyet foglal el, és számos vita és vita középpontjában áll. Hatása és jelentősége túlmutat határokon és kultúrákon, így egyetemes érdeklődésre számot tartó téma. Ebben a cikkben a F–104 Starfighter-hez kapcsolódó különböző aspektusokat és szempontokat vizsgáljuk meg, elemezzük hatását, következményeit és a jelenkori társadalomban elfoglalt helyét. Ezenkívül megvizsgálunk néhány szempontot és megközelítést, hogy jobban megértsük a F–104 Starfighter összetettségét és fontosságát a mai világban.
F–104 Starfighter | |
![]() | |
A NASA F-104 repülőgépe | |
Funkció | Harcászati vadászbombázó repülőgép |
Gyártó | Lockheed |
Gyártási darabszám | 2578 db |
Személyzet | 1 fő |
Első felszállás | 1954. március 4. |
Szolgálatba állítás | 1958. február 20. |
Méretek | |
Hossz | 16,66 m |
Fesztáv | 6,36 m |
Magasság | 4,09 m |
Szárnyfelület | 18,22 m² |
Szárnykarcsúság | 2,45 |
Tömegadatok | |
Szerkezeti tömeg | 6 350 kg |
Max. felszállótömeg | 23 170 kg |
Hajtómű | |
Hajtómű | 1 db General Electric J79-GE-11A utánégetős gázturbinás sugárhajtómű |
Tolóerő | 48 kN 69 kN utánégetővel |
Repülési jellemzők | |
Max. sebesség | 2125 km/h |
Hatósugár | 670 km |
Hatótávolság | 2600 km |
Legnagyobb repülési magasság | 15 240 m |
Emelkedőképesség | 244 m/s |
Szárny felületi terhelése | 514 kg/m² |
Fegyverzet | |
Beépített fegyverzet | 1 db M61 Vulcan gépágyú, 750 db lőszerrel |
Háromnézeti rajz | |
![]() | |
Az F–104 Starfighter háromnézeti rajza | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz F–104 Starfighter témájú médiaállományokat. |
Az F–104 Starfighter egyhajtóműves, szuperszonikus könnyű vadászrepülőgép, melyet a koreai háború tapasztalatai alapján hoztak létre az Amerikai Egyesült Államokban. Tervezője Kelly Johnson, az egyik leghíresebb amerikai repülőgép-konstruktőr. A repülőgép törzse nagyon hasonlít a vele egy időben tervezett U–2 stratégiai felderítőgépéhez. Sebessége és emelkedőképessége kiváló volt, de számos rossz tulajdonsága, elsősorban kis hatótávolsága és nagy (szárny)felületiterhelése miatt az Amerikai Légierőnél az 1960-as évek végére kivonták az első vonalbeli szolgálatból. Néhány NATO-tagállamban korszerűsített változatai sokáig rendszerben maradtak, Németország légierejében az 1980-as években a Tornado,[1] Hollandiában az F–16 Fighting Falcon, Kanadában ez idő tájt az F/A–18 Hornet váltotta fel. Olaszországban az utolsó gépek 2004-ig maradtak rendszerben.[2] A repülőgépet nagy sebessége és kis szárnyai miatt gyakran hívták Embervezette rakétának, de katasztrofális baleseti statisztikája miatt Özvegycsinálónak is.