A mai világban a Enyedi Sámuel (orvos) nagy jelentőségű és érdeklődésre számot tartó témává vált minden korosztály számára és különböző területeken. A technológia fejlődésével és a globalizációval a Enyedi Sámuel (orvos) példátlan jelentőségre tett szert a mai társadalomban. Legyen szó feltörekvő jelenségről, releváns alakról, kulcsfogalomról vagy történelmi eseményről, a Enyedi Sámuel (orvos) emberek millióinak figyelmét és kíváncsiságát ragadta meg világszerte. Ebben a cikkben alaposan megvizsgáljuk a Enyedi Sámuel (orvos)-hez kapcsolódó összes szempontot, az eredetétől és fejlődésétől a mai társadalomra gyakorolt hatásáig.
Enyedi Sámuel | |
Született | 1627 Nagyenyed |
Elhunyt | 1671. február 14. (43-44 évesen) Alvinc |
Foglalkozása | |
Benedeki Enyedi Sámuel (Nagyenyed, 1627 – Alvinc, 1671. február 14.) orvos, tanár, református lelkész, költő.
Valószinűleg nagyenyedi származású volt és iskoláit szülővárosában végezte. Ezután a nagyváradi egyház költségén külföldi egyetemre ment és 1649–1650-ben az utrechti egyetemen Gisbertus Voetius előadásait hallgatta; 1650. május 22-étől pedig a franekeri egyetemen tanult, ahol 1653-ban orvosdoktorrá avatták, majd visszatért hazájába és a nagyváradi iskolák igazgatásával bízták meg.
Amikor két évvel később a tanítástól megvált és gyakorló orvosként működött és dolgai miatt Debrecenbe ment; innen távozásakor a városból néhány katona utána nyargalt és megtámadták; egyike hátul rálőtt, úgy hogy nyaka alatt és lapockája mellett hatolt testébe a golyó és a mellén jött ki. Debrecenbe hurcolták és sebeit bekötötték, azután Ecsedre a fejedelem elé vitték, aki a vádak alaptalansága felől meggyőződvén, szabadon bocsátotta.
Miután 1660-ban török kézre került Nagyvárad, Enyedi Huszton Rhédey Ferencnél tartózkodott. 1664-ben Nagyenyedre hívták meg bölcselettanárnak, ahol öt évig működött. 1669-ben prédikátor lett Alvincen.
Bod Péter ezt írja róla: „Ugy látszik holmi verseiből, hogy alávaló poéta nem volt."
Weszprémi szerint Lorántfi Zsuzánnához is intézett részvétiratot, fiának Rákóczi Zsigmondnak halála alkalmából, latinúl és magyarul, mely Váradon kinyomatott 1656-ban.