Árja fajelmélet

Ebben a cikkben elmélyülünk a Árja fajelmélet-ben, feltárva a téma összes releváns vonatkozását. A Árja fajelmélet nagy jelentőségű téma a mai társadalomban, és hatása mindennapi életünk több területére is kiterjed. Ebben a cikkben megvizsgáljuk annak eredetét, fejlődését, következményeit és lehetséges megoldásait, különböző nézőpontokat és megközelítéseket elemezve, hogy alaposan megértsük a Árja fajelmélet-hez kapcsolódó összes szempontot. Ezenkívül megvizsgáljuk a Árja fajelmélet lehetséges jövőbeli következményeit, és azt, hogy ez hogyan befolyásolhatja a témának a jövőbeni megközelítését. Az átfogó kép érdekében olyan releváns adatok, tanulmányok és kutatások kerülnek bemutatásra, amelyek segítenek az olvasóknak teljes mértékben megérteni a Árja fajelmélet jelentőségét és hatását társadalmunkra.

 Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében.
Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával.

Az árja fajelmélet egy áltudományos fajelméleti teória volt a a 19. század vége és a 20. század közepe között, hogy az indoeurópai népek és őseik az árják közé tartoznak. Azt állították, miszerint az "árják" fizikailag és intellektuálisan felülmúlják a többi fajt[1] és vezetői a magas kultúra terjesztői, valamint az ókortól a modern időkig a nagy civilizációk alapítói voltak. Az árják (indoeurópaiak) civilizációs szerepét hangsúlyozó történelmi elméletek, a német romantikus nacionalizmus pángermán mozgalma és egyes teozófikusok misztikus fajelméleti tanainak összekapcsolásából született.

Az árják, mint a tiszta, „fehér faj” felsőbbrendűségét a 19. század folyamán olyan rasszista és antiszemita gondolkodók és írók népszerűsítették, mint Arthur de Gobineau, Richard Wagner és Houston Stewart Chamberlain, akiknek tudományos rasszizmusa hatással volt a későbbi náci faji ideológiára. Gyakorlati alkalmazására a nemzetiszocialista Harmadik Birodalom fennállása alatt került sor.

Kialakulása

Az indoeurópaiak (árják) civilizációs szerepének kutatása

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Sir William Jones

A földrajzi felfedezések elterjedésével megingott a keresztény teremtéstörténet hitelessége, több európai gondolkodó felvetette azt az elképzelést, hogy az emberiség története előbbre nyúlik vissza Ádám és Éva teremtésénél, illetve kétségbe vonták, hogy az emberi civilizáció alapnyelve a héber nyelv volt.

A 18. század végén Sir William Jones másodbíróként szolgálta a brit koronát Indiában. Szabadidejében bejárta Ázsia nagy részét, és behatóan tanulmányozta a hindu mitológiát. Megtanulta a szanszkrit nyelvet, és kutatásai során kétségbe vonta a bibliai tanítások alapvető kitételeit. Hazatérése után megalapította az Ázsia Társaságot, ahol előadásokat tartott.

Kutatásai szerint a szanszkrit nyelv nagymértékben hasonlít a görög és latin nyelvekre, de szókincse kifinomultabb és gazdagabb azoknál. Állítása szerint a nagy földrajzi távolság ellenére, a nagyfokú hasonlóság abból ered, hogy e három nyelv egy közös ősi nyelvből fejlődött ki, mely nyelvet beszélő népcsoport már kihalt, és valaha India területén élt.

Friedrich von Schlegel

Wilhelm Schlegel német kutató Sir Jones tanításai alapján az 1800-as évek elején megpróbálta megcáfolni, vagy alátámasztani angol elődjei téziseit. Schlegel előbb jogászi, majd irodalmi tanulmányokat folytatott, és amatőr nyelvészként is kutakodott. 1808-ban kiadott, Az indiaiak nyelvéről és bölcsességéről című művében fejtette ki kutatásai eredményeit.

Véleménye szerint az első civilizáció India északi területein alakult ki, nyelve a szanszkrit volt. Ez a harcos faj meghódította az egész világot, és útjaik során megalakították az első történelmi civilizációkat. Ezek a civilizációk indogermán nyelvjáráson alapuló nyelveket beszéltek, és nordikus testi vonásaik voltak. Schlegel ezeket az ősöket a szanszkrit árja szóról nevezte el, mely nemest, vagy fenségest jelent.

Pángermán mozgalom

A pángermanizmus egy, a 19. században született politikai mozgalom volt, amelynek célja az összes európai német nyelvű nép egységének megteremtése volt.

A mozgalom az ókori germánság árja (indoeurópai) származásának elméletét használta fel az egységes Nagy-Németország megteremtésének tudományos alapjaként. 1871-ben megalakult az egységes Németország, melyben elfogadott volt a német népi hagyományok tisztelete, és a régi germán mitológia alapvető ismerete.

Ernst Heinrich Philipp August Haeckel

Ernst Haeckel német biológus, pszichológus, anatómia professzor a darwinista evolúciós elmélet alapjaira építette fel az árja fajelmélet alapjait.

Tanulmányaiban azt fejtegette, hogy a különböző fajok nem egyenrangúak, a rasszok génállományukban hordozzák őseik tanításait, az alsóbbrendű fajok pedig megpróbálnak keveredni az árják leszármazottaival, fertőzve ezzel a nemes vérvonalat. Politikai síkon harcolt a vegyes házasságok ellen, és meghirdette a szegregáció programját.

Richard Wagner német zeneszerző erősen antiszemita kirohanásokat tartott a zsidóság ellen,[2] és a romantikus germán mondakör tagjait dolgozta fel több drámai operájában (Lohengrin, A Rajna kincse, A walkür, Siegfried, Az istenek alkonya, Parsifal).

Főbb alakjai

Jegyzetek

  1. ↑ Pereltsvaig, Asya; Lewis, Martin W. The Indo-European Controversy. - Cambridge University Press, 2015. -ISBN 978-1107054530.
  2. ↑ Weiner, Marc A. (1997). Richard Wagner and the Anti-Semitic Imagination. Lincoln: University of Nebraska Press. ISBN 978-0-8032-9792-0