William Laud

Ma a William Laud-ről fogunk beszélni, egy olyan témáról, amely világszerte felkeltette az emberek figyelmét. A William Laud egy olyan fogalom, amely a politikától a populáris kultúráig különböző területeken vita és vita tárgyát képezi. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a William Laud különböző aspektusait és a mai társadalomra gyakorolt ​​hatását. A William Laud eredetétől a mindennapi következményekig részletes elemzésbe fogunk, hogy jobban megértsük jelentőségét és relevanciáját a modern világban. Kétségtelen, hogy a William Laud olyan téma, amely senkit sem hagy közömbösen, és befolyása az idő előrehaladtával tovább növekszik. Csatlakozzon hozzánk ezen a lenyűgöző utazáson, hogy többet tudjon meg a William Laud-ről!

William Laud
Életrajzi adatok
Születési névWilliam Laud
Született1573. október 7.
Reading, (Berkshire)
Nemzetiségangol
Elhunyt1645. január 10. (71 évesen)
London
SírhelyOxford
Iskolái
  • St John's College
  • Reading School
Munkássága
Valláskeresztény
Felekezetanglikán
Tisztség
  • Canterbury érseke
  • Bishop of London
  • Anglican Bishop of Bath and Wells
Hivatallondoni püspök
Hivatali idő1628–1633
Felszentelés1601. április 5.
Hivatalcanterburyi érsek
Elődje1633–1645
William Laud aláírása
William Laud aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz William Laud témájú médiaállományokat.

William Laud (Reading, (Berkshire), 1573. október 7. – London, 1645. január 10.) canterburyi érsek.

Életpályája

Teológiát tanult Oxfordban. 1601. április 5-én szentelték pappá. Már az egyetemen kitűnt a puritanizmus iránti mély ellenszenvével. Stanfordi és kilworthi pap buzgó egyháziasságával és a szegények segélyezésével vált ismertté. Huntingdoni fődékánként (1615) magára vonta I. Jakab király figyelmét, és 1617-ben a király kíséretében Skóciába ment, hogy itt újra visszaállítsák a püspöki egyházkormányzatot. Ez a kísérletük azonban nem volt sikeres. 1621-ben saint-davidsi, I. Károly trónra léptével bathi és wellsi, majd 1628-ban londoni püspök, majd csakhamar miniszterelnök, majd 1633-ban canterburyi érsek lett.

A király egyházi ügyekben teljhatalommal ruházta fel, és Laud élt is ezzel a hatalmával a puritanizmus üldözése során.[1] Az anglikán egyháznak a tekintélyét díszes pompával próbálta fenntartani. A puritánok szemében a király és Laud Róma ügynökeinek számítottak, akik az ország rekatolizációját próbálták előkészíteni. Laud az uralkodói hatalmat égi eredetűnek tekintette, az alattvalók számára feltétlen engedelmességet rendelt, szembekerülve ezáltal a puritánokkal, akik elutasították a világi és egyházi hatalom beavatkozását a lelki ügyekbe.[2] Hívei visszavitték a templomokba a korábban eltávolított mozaikablakokat, a kereszteket, feszületeket, orgonákat. Az úrasztalát ismét emelvényre állították, korláttal vették körül, és oltárnak nevezték. A puritán kritikusok szerint a "laudisták" legfőbb jellemzője a felszínes tekintélyelvűség és a szertartási rendhez való merev ragaszkodás volt.[3] Azt is mondták róla, hogy annyira hajlott a katolicizmus felé, hogy a pápa bíborosi hivatalt ajánlott neki.[4]

I. Károly megpróbálta Laud egyházpolitikáját rákényszeríteni Skóciára is, de csúfos vereséget szenvedett. Ezek után a parlament szabadon bocsáttatta a Laud által bebörtönzött puritán William Prynne-t és John Lilbourne-t, és hazaárulás vádjával vád alá helyezték Laud érseket. Közelebbről azzal vádolták, hogy megpróbálta eltöröltetni a parlament jogait, törvénytelen módon hajózási adókat vetett ki, és az angol egyházat megpróbálta összeegyeztetni a római egyházzal. A bírósági eljárásnak nem sikerült bizonyítania a vádakat, ennek ellenére a hosszú parlament megszavazta Laud halálos ítéletét.[5]

Munkássága

Laud kéziratokat gyűjtött; az oxfordi egyetemnek élete folyamán 1300 darab, különböző európai és keleti nyelveken írt értékes kéziratot ajándékozott. Naplóját Wharton adta ki 1694-ben, és Parker oxfordi könyvkiadó 1857-60 között megjelentette levelezését és különböző iratait The works of the most reverend father in God, William Laud címmel.

Hivatkozások

  1. ↑ Szántó 1986: 140.
  2. ↑ Szántó 2009: 52.
  3. ↑ Chadwick 2003: 217-219.
  4. ↑ Schaff: Church of England; Szántó 2009: 42.
  5. ↑ Szántó 1986: 143-144; Chadwick 2003: 222-225.

Források

  • Schaff: The New Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge. Grand Rapid, Michigan: Baker Book House. 1952.
  • Szántó 1986: Szántó György Tibor: Anglia története. Budapest: Maecenas. 1986. ISBN 963-7425-53-5.
  • Szántó 2009: Szántó György Tibor: Forradalom Angliában. In: A kora újkor története. szerk. Poór János. Budapest: Osiris. 2009. ISBN 978-963-276-013-1. 46-70. oldal.

További irodalom

Külső hivatkozások