A mai világban a Szenes Fülöp számos területen érdekes és vita tárgyává vált. Legyen szó politikai, társadalmi, tudományos vagy kulturális szféráról, a Szenes Fülöp felkeltette a társadalom figyelmét, és szenvedélyes vitákat váltott ki fontosságáról és következményeiről. Ahogy haladunk előre a 21. században, a Szenes Fülöp releváns témává vált, amely mélyreható elemzést és mérlegelést igényel hosszú távú következményeiről és következményeiről. Ebben a cikkben a Szenes Fülöp-hez kapcsolódó különböző szempontokat vizsgáljuk meg, és megvizsgáljuk a mai társadalomra gyakorolt hatását.
Szenes Fülöp | |
![]() | |
Önarckép 1927-ből | |
Született | Stern Lipót 1863. május 3.[1] Törökszentmiklós |
Elhunyt | 1944. november 28. (81 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Deutsch Regina (h. 1889–1940) |
Foglalkozása |
|
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Szenes Fülöp témájú médiaállományokat. | |
Szenes Fülöp, eredeti neve Stern Lipót[2][3] (Törökszentmiklós, 1863. május 3. – Budapest, Erzsébetváros, 1944. november 28.)[4] magyar festőművész.
Stern Lázár Rudolf pincemester és Weinberger Mária fia. 1897 és 1901 között a Mintarajziskolán tanult,[5] Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt. Benczúr Gyula mesteriskolájában, Münchenben, Párizsban, Nagybányán is művészeti tanulmányokat folytatott.
Életképeket és főként arcképeket festett. 1905-ben tartotta első gyűjteményes kiállítását a Nemzeti Szalonban. 1907-ben tizenöt képével Párizsban mutatkozott be egy magánszalonban. A Nemzeti Szalon 1909. évi téli tárlatán egy női arcképét aranyéremmel jutalmazták. Párizsi tanulmányútja után műtermet nyitott Olaszországban, ahol 15 éven át tartózkodott.[6] Külföldön és hazatérése után is elsősorban arcképfestő maradt. 1917-ben a Műterem Szalonban, 1927-ben a Nemzeti Szalonban volt újabb gyűjteményes kiállítása. Az 1930-as években hosszabb ideig Nagyváradon élt.
Az ún. első zsidótörvény után rendezett 1939. évi OMIKE képzőművészeti kiállítás ismertetője a kiállító zsidó művészek között említette. 1940-ben és 1943-ban is részt vett az OMIKE kiállításain. 1944-ben a betegségében őt ápoló egyetlen lányát, Adélt deportálták. Az idős művész valószínűleg éhen halt 1944. november 28-án ismeretlen időpontban, S. Nagy Katalin szerint a budapesti gettóban.
A nagybányai iskola híve, a „plein air” festészet művelője volt. Egy visszaemlékezésben „egészen nagy formátumú művész”-ként említik, aki végig „kitartott századfordulói stílusánál. Mester volt, de nem mesteremberi értelemben. A tökélyt kereste.”[7]
Neje Deutsch Regina (1862–1940) volt, Deutsch Adolf óbudai kékfestő és Deutsch Erzsébet lánya, akit 1889. szeptember 3-án Budapesten vett nőül.[8][9]