SMS Kolberg

A mai világban a SMS Kolberg olyan téma, amely nagy aktualitást és figyelmet kapott különböző területeken, legyen szó személyes, társadalmi, gazdasági vagy politikai szféráról. Hatása sokféle véleményt és álláspontot generált, így állandó vita tárgyává vált. Ezenkívül a SMS Kolberg felkeltette a szakértők és szakemberek érdeklődését, akik időt és energiát fordítottak tanulmányozására és elemzésére. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a SMS Kolberg által bemutatott különböző szempontokat, hogy megértsük annak fontosságát és relevanciáját ma.

SMS Kolberg
Hajótípuskönnyűcirkáló (kiscirkáló – Kleiner Kreuzer)
NévadóKolberg városa
TulajdonosA Német Császári Haditengerészet zászlaja Kaiserliche Marine
HajóosztályKolberg-osztály
Pályafutása
ÉpítőSchichauwerft, Danzig
Ára8.181.000 aranymárka
Építés kezdete1908. január 15.
Vízre bocsátás1908. november 14.
Szolgálatba állítás1910. június 21.
Szolgálat vége1927.
Sorsahadizsákmányként 1920-ban Franciaország kapja meg, 1929-ben lebontották
Általános jellemzők
Vízkiszorítás4362 t (konstrukciós)
4915 t (teljes terheléssel)
Hossz130,50 m (teljes)
130,0 m (vízvonalon)
Szélesség14,0 m
Merülés5,38 – 5.58 m
Hajtómű15 gőzkazán,
2 db gőzturbina
4 db négyszárnyú hajócsavar (⌀ 2,25 m)
Teljesítmény30 400 le (22 359 kW)
Sebesség26,3 csomó (49 km/h)
Hatótávolság3250 tmf (10 650 km) 14 csomós sebesség mellett
Fegyverzet12 × Sk 10,5 cm L/45 löveg (1800 lövedék)
4 × Sk 5,2 cm L/55 löveg (2000)
2 × 45 cm-es torpedóvető cső (5 torpedó)
1917/18-tól:
6 × Sk 15,0 cm L/45 (900 lövedék)
2 × Flak 8,8 cm L/45
2 × 45,0 cm torpedóvető cső (5 torpedó)
2 × 50,0 cm torpedóvető cső (4 torpedó)
120 akna
Páncélzatfedélzet: 20-40 mm
lejáratok: 100 mm
parancsnoki torony: 20-100 mm
lövegpajzsok: 50 mm
Legénység367-383 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Kolberg témájú médiaállományokat.

Az SMS Kolberg[m 1] a Német Császári Haditengerészet egyik Kolberg-osztályú könnyűcirkálója – korabeli német terminológia szerint kiscirkálója –, osztályának névadó egysége volt. Testvérhajói a Mainz, a Cöln és az Augsburg voltak. A Schichauwerke építette meg Danzigban 1908 és 1910 között, szolgálatba állításakor a Nyílttengeri Flotta kötelékébe került. Fő fegyverzetét 12 darab 10,5 cm-es űrméretű ágyú alkotta és 26,3 csomós csúcssebesség elérésére volt képes.

A cirkáló több a brit flottával való összecsapásban vett részt az első világháborúban, közte a scarborough-i rajtaütésben 1914 decemberében, majd a doggerbanki csatában egy hónappal később. Két alkalommal részt vett az orosz flotta elleni hadműveletekben, először a Rigai-öbölben vívott csatában, majd az Albion hadműveletben 1917 novemberében. A háború után hadizsákmányként Franciaországnak juttatták oda, ahol a Colmar nevet kapta. 1924-ben Ázsiába helyezték át, majd 1927-ben kivonták a hadrendből és két évvel később lebontották.

Műszaki leírás

A Kolberg teljes hossza 130,5 m, legnagyobb szélessége 14 m, legnagyobb merülése 5,58 m, vízkiszorítása 4915 t volt teljes terhelés mellett. Két pár Melms & Pfenniger gőzturbinája négy hajócsavart forgatott meg. A turbinákat tizenöt széntüzelésű kazán látta el gőzzel. A hajtóművek tervezett teljesítménye 19 000 le volt, de a próbajáratokon 30 400 le leadására volt képes, amivel 26,3 csomós sebesség elérésére volt képes. 970 t szenet tudott magával szállítani, ami révén a hatótávolsága 3250 tengeri mérföld (6020 km) volt 14 csomós sebesség mellett. Alapszemélyzetét 18 tiszt és 349 sorállományú adta.[1]

A hajót 12 darab 10,5 cm-es SK L/45[m 2] gyorstüzelő ágyúval szerelték fel, melyek önálló lövegtalpakon kaptak helyet. Kettő egymás mellett volt elhelyezve a hajó elején, nyolc volt elhelyezve a hajó közepén (négy-négy mindkét oldalon) és kettő egymás mellett a hajó hátsó részén.[2] Ezen ágyúk lőtávolsága 12 700 m volt és 1800 lövedéket tudtak elhelyezni a lőszerraktárakban számukra, így minden ágyúra átlagban 150 jutott. Ezeket az ágyúkat 1916-17 folyamán hat 15 cm űrméretű (L/45) lövegre cserélték. Légvédelmi tüzérségét négy darab 5,2 cm-es SK L/55 gyorstüzelő ágyú alkotta, melyekhez 2000 darab lőszer állt raktáron. 1918-ban ezeket 8,8 cm-es (L/45) lövegekre cserélték. Két vízvonal alatt beépített 45 cm-es torpedóvető csővel rendelkezett, amiken felül 1918-ban még két 50 cm-es űrméretűt kapott, melyeket a fedélzetén helyeztek el. Alkalmas volt 100 darab akna szállítására.[1]

A hajó fedélzetének páncélvastagsága a legvastagabb részen 40 mm-es volt. A parancsnoki torony páncélja 100 mm-es vastagságú volt, a lövegpajzsoké 50 mm.[1]

Szolgálata

A világháború előtt

A Kolberget Ersatz Greif néven rendelték meg a szolgálatból való kivonás előtt álló Greif aviso-hajó pótlására. A megépítésével a danzigi Schichau-Werke hajógyárat bízták meg 1907. augusztus 24-én. A gerincét 1908. január 15-én fektették le, ami után az építése gyors ütemben haladt és november 14-én az elkészült hajótestet már vízre is bocsátották. A vízrebocsátásakor Kolberg város főpolgármestere, Dr. Schmieder végezte a keresztelését. A felszerelése további húsz hónapot vett igénybe, ami után 1910 elején végezhette el a gyártó a próbajáratait. Az elkészült hajót a haditengerészet 1910. június 21-én vette át, az ez utáni próbajáratait kétszer is el kellett halasztani megfelelő létszámú legénység hiányában. A próbajáratai során felkereste a névadó városát 1911. április 30-án, majd június 5-8. között ismételten. Június 13-án nyilvánították aktív szolgálatra alkalmasnak.[3][4]

Június 15-én a Kolberg Danzigból Kielbe hajózott, ahol csatlakozott a Nyílttengeri Flotta felderítő erőihez, átvéve a külhoni szolgálatra küldött Königsberg helyét, melynek eddigi parancsnoka, Paul Heinrich fregattkapitány és legénységének egy része a Kolbergre került. Ezután Vilmos császár jachtját, a Hohenzollern II-t kísérte egy az Elba torkolatában megrendezett regattára, majd innen a norvégiai Bergenbe és Balestrandba tett látogatásra. Innen augusztus 2-án érkezett vissza Kielbe, majd öt nappal később csatlakozott az alakulatához a Kattegatban, ahol az éves hadgyakorlatot megtartották. A gyakorlatok szeptemberi végeztével a Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar főherceg tiszteletére a Swinemünde előtti vizeken megtartott flottaszemlén vett részt. A Kolberg ezután az időszakos karbantartásain esett át, ami miatt nem tudott részt venni a flotta éves norvégiai cirkálóútján.[4]

A Kolberg az 1912-es évet az Északi-tengeren végzett gyakorlatozással kezdte februárban. Márciusban ismét a Hohenzollernt kísérte egy külföldi útra. A két hajó március 5-én hagyta el Kielt a Földközi-tenger felé. Március 11-12-én megálltak Gibraltárban, mielőtt folytatták volna az útjukat Velencébe, ahova március 17-én érkeztek meg. Ezután kezdték meg a mediterrán körútjukat, ami március 26-tól május 10-ig tartott. Ezen időszak alatt a Kolberg Korfu szigetétől Brindisibe hajózott április 11-én megérkezve oda, ahol Theobald von Bethmann-Hollweg kancellár érkezett a fedélzetére, hogy Korfuba vigye, majd onnan visszavigye Brindisibe. A Kolberg Genova kikötőjében horgonyzott május 12-én, mikor visszarendelték Németországba. Hazaúton május 16-17-én megállt Vigónál, onnan továbbhaladva május 23-án érkezett meg Helgolandhoz, ahol csatlakozott a Nyílttengeri Flottához. Június 23. és július 9. között átmenetileg az I. felderítőcsoport (Aufklärungsgruppe I) zászlóshajója volt, míg a von der Tann javítás alatt állt és az újonnan elkészült Moltke csatacirkáló még nem lépett szolgálatba. Az év hátralévő részét a békeidőknek megfelelő gyakorlatozással és rutinszerű cirkálóutakkal töltötte az Északi- és a Balti-tengeren. Hasonlóan telt az 1913-as év és 1914 első fele. A Kolberg ezen szolgálati ideje rendkívüli események nélkül zajlott, leszámítva egy utat, melynek során a Vilmos császárt szállító Vaterland HAPAG-óceánjárót kísérte annak norvégiai kikötőket felkereső útján 1913 júliusában.[5]

Első világháború

Északi-tengeri hadműveletek

Az első világháború kitörésekor a Kolberg a II. felderítőcsoport többi egységével azt a feladatot kapta, hogy Németország északi partjainál biztosítsa az ellenséges hajók után kutatva járőröző rombolókat. Augusztus 17-18-án a Kolberg a Straßburg és a Stralsund könnyűcirkálókkal együtt a Széles Tizennégyesekig hajózott el, de brit hajókkal nem találkoztak. A Kolberg augusztus 28-án reggel az Ems folyó torkolatában állomásozva észlelte a német őrjáratok ellen intézett brit rajtaütés ágyútüzét. A Stralsund és a Danzig könnyűcirkálókkal azonnal a megtámadott rombolók segítségére indultak, de túl későn érkeztek a helyszínre ahhoz, hogy a harcokban részt vehessenek. A Kolberg megközelítette a lángokban álló Ariadne cirkálót és fedélzetére vette a túlélőit mielőtt elsüllyedt volna. Ebben a csatában veszett oda két testvérhajója is, a Mainz és a Cöln. Az első jelentésekben tévesen szerepelt az az információ, hogy a Kolberg elsüllyedt volna a helgolandi csatában, mivel nem egyenesen Wilhelmshavenbe hajózott, ahova várták, hanem megállt Helgolandon a súlyos sebesülteket itt partra tenni.[6] Szeptember 9-én az Albatross és a Nautilus aknarakó cirkálókat és a Kaiser segédaknarakót biztosította mikor azok az "Alpha" aknamezőt telepítették a Német-öböl nyugati felén. A Nautilust ismét elkísérte október 16-18-án, mikor az a Firth of Forth előtt kellett volna offenzív aknamezőt létesítenie, de a rádióforgalom alapján a Dogger-padnál észlelt ellenséges jelenlét miatt a németeknek meg kellett szakítaniuk ezt a hadműveletet.[6][7]

Novembertől kezdődően a német flotta Anglia keleti partjai ellen intézett támadássorozatot abban a reményben, hogy a britek fő erejét, a Grand Fleet egy kisebb egységét elő tudja csalogatni és a zömtől elvágva a Nyílttengeri Flotta meg tudja azt semmisíteni.[8] A Kolberg részt vett az első ilyen vállalkozásban, a november 2-4. között végrehajtott yarmouthi rajtaütésben, ahol a Franz Hipper ellentengernagy vezette I. felderítőcsoport csatacirkálóit (nagycirkálóit) támogatta. A hadművelet alatt fedezte a Stralsundot, mely aknákat telepített a partok közelében. Az ezt követő hadművelet, a Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütés során a Kolberg is 100 aknát vitt magával, amiket Filey Brigg előtt telepített, miközben a csatacirkálók a brit kikötőket vették tűz alá.[6][9][10] Hipper a rossz időjárás miatt a többi könnyűcirkálóját nem rendelte a partok közelébe, hanem visszaküldte őket a távolból biztosító Nyílttengeri Flotta zöméhez. A Kolberg a csatacirkálókhoz csatlakozva indult vissza a bevetésről.[11] Az erős hullámverés okozott kisebb károkat a hajóban, ami miatt december 16-tól 1915. január 6-ig javításra szorult.[12]

HMS Aurora

Egy bő hónappal később, 1915. január 24-én részt vett a doggerbanki csatában. Az összecsapás a Kolberg és a brit Aurora cirkáló 08:10 körüli találkozásával vette kezdetét. A két cirkáló tüzet nyitott egymásra, ami ide vonzotta mindkét oldalról a csatacirkálókat. A Kolberg negyedóra alatt három találatot ért el az Aurorán és közben két találatot szenvedett el tőle. Az egyik a vízvonal alatt, a másik afelett érte, legénységéből ketten estek el és ketten sebesültek meg.[13][14][15] Január 26-án Karl von Restorff sorhajókapitány, a rombolók II. vezetője (II. Führer der Torpedoboote) tette meg vezérhajójává. 1915 hátralévő részében részt vett a flotta Hugo von Pohl tengernagy által vezetett, korlátozott távolságokra végrehajtott előretöréseiben és a Német-öbölben végzett őrjáratokban.[15]

Balti-tengeri hadműveletek

1915 augusztusában a Kolberget a Nyílttengeri Flotta nagy részével együtt átirányították a Balti-tengerre. A Rigai-öbölben végrehajtott előretörés során a Kolberg a csatacirkálók biztosításában vett részt három és fél rombolóflottilla vezérhajójaként. Augusztus 10-én azt a feladatot kapta, hogy vegye tűz alá az Utö szigetén lévő orosz tüzérségi ütegeket és Hanko kikötőjét Finnország déli részén. A célpontok lövetése közben orosz rombolók futottak ki a Kolberg elfogására. A kibontakozó összecsapás hírére Hipper a von der Tannt küldte a megsegítésére. A térségből befutó számos tengeralattjáróészlelés hatására a németek a visszavonulás mellett döntöttek. Pár nappal később, augusztus 13-14-én a Kolberg jelen volt az Irbe-szorosnál, a Rigai-öböl déli bejáratánál, mikor orosz rombolók és partvédelmi ágyúk intéztek ellene támadást.[15][16] Augusztus 15-én vagy 16-án egy orosz tengeralattjáró kilőtt egy torpedót rá, ami azonban célt tévesztett.[17]

Augusztus 21-én rövid időre visszatért az Északi-tengerre, ahol ismét őrjáratokat teljesített. Szeptember 11-12-én a flotta többi egységével a Swarte-padnál aknamezőt létesítő aknarakókat biztosította. Az október 23-24-én végrehajtott hadműveletről karbantartások elvégzése miatt távol maradt, ekkor Restorff a Graudenz könnyűcirkálón húzta fel a zászlaját. November 12-én Max Köthner sorhajókapitány váltotta Restorffot.[15]

1916 januárjában ismét átirányították a Balti-tengerre, ahol februárban gyakorlatokat tartott, majd február 27-én Libauba hajózott, ahol az Elbinget váltotta az újonnan (1916. január 15.) felállított VI. felderítőcsoport zászlóshajójaként. Hugo Langemak sorhajókapitány (Kommodore) a Kolberget tette meg vezérhajójává, de ebben a minőségben már szeptember 12-én a Straßburg váltotta. 1916-ra a Balti-tengeren patthelyzet állt be, mivel egyik fél sem kívánta harcra kényszeríteni a másikat, ehelyett inkább igyekeztek aknamezők létesítésével akadályozni a másik mozgását. Emiatt a Kolberg főként járőrözéséket teljesített és az aknarakókat biztosította leggyakrabban a Straßburg és az Augsburg cirkálókkal, a V 100 jelzésű rombolóval, valamint a VIII. és X. rombolóflottillákkal teljesítve a küldetéseit. Szeptember 12. és 15. között az immár ellentengernagyi rangban lévő Langemak a Rigai-öbölbe próbált betörni, hogy elpusztítsa az orosz Szlava pre-dreadnought csatahajót, de az öbölbe nem sikerült bejutnia.[15]

A Kolberget ezután Windauba helyezték át, Langemak pedig az Augsburgra szállt át. November 11-én a Kolberg visszatért Libauba és egy hónappal később, december 12-én Kielbe érkezett, hogy a Kaiserliche Werft hajógyárban modernizálják. A munkálatok december 16-tól 1917. május 11-ig tartottak és ezek során átépítették a parancsnoki hídját, ami nagyban megváltoztatta a sziluettjét, felszereltek rá két 50 cm űrméretű torpedóvető csövet, a 10,5 cm-es lövegeit pedig 15 cm-esekre cserélték. Kielt június 7-én hagyta el és négy nappal később csatlakozott az egységéhez Libauban. Langemak vezérhajója a július 18. és 23. közötti pár napban ismét a Kolberg volt, majd visszatért az Augsburgra.[18]

Az Albion hadművelet hadmozdulatai

Az 1917-es év nagy része eseménytelenül telt a Kolberg számára egészen addig, mígnem a Nyílttengeri Flotta nagy részét át nem irányították a Balti-tengerre a Rigai-öböl megszerzését célzó Albion hadművelet támogatására. Riga városát előző hónapban foglalta el a német hadsereg. A Kolberg a hadművelet alatt a Langemakot 1916 decemberében váltó Albert Hopman altengernagy zászlóshajója volt. Október 14-én 06:00-kor a Kolberg, a Straßburg, az Augsburg könnyűcirkálók és a régi építésű Blitz aviso-hajó rombolók és aknakeresők kíséretében futottak ki Libauból. A kötelék az Irbe-szoroson át behatolt a Rigai-öbölbe, hogy megtisztítsák az annak bejáratánál lévő aknamezőt. Eközben 30,5 cm űrméretű orosz partvédelmi lövegek nyitottak rájuk tüzet, ami átmenetileg visszavonulásra kényszerítette őket. 08:45-re horgonyt vetettek a Mikailovsk-homokpadon és az aknaszedők hozzáláttak egy folyosó megtisztításának az aknamezőben.[19][20]

Két nappal később a Straßburg és a Kolberg csatlakozott a König és a Kronprinz csatahajókhoz egy az öbölben végrehajtott hadműveletben.[21] A kibontakozó moonsundi csata során a dreadnought csatahajók megsemmisítették a Szlava csatahajót és a Grazsdanin csatahajót az öböl elhagyására kényszerítették.[22] Később a nap folyamán a Kolberg behajózott az öbölbe és 13:35-től lőni kezdte a Moon szigetén Woi mellett lévő orosz partvédelmi üteget 10 perc hosszan. Az orosz ágyúk kezelőinek nagy része elmenekült és nem viszonozták a tüzet, így a Kolberg felhagyott a lövetéssel, majd 14:25-kor a Straßburggal együtt kikötött a Kleiner Sundban. Egy 40 főből álló csoportot állítottak össze a Woinál lévő orosz ágyúk elfoglalására és az alakulatot 15:45-kor tették partra. 17:30-ra a csoport elfoglalta az ágyúkat és használhatatlanná tette őket.[23] Másnap a Kolberg az Ösel és Muhu szigeteken harcoló német csapatokat támogatta tüzérségével. Október 19-én behajózott a Moon-szorosba és a Szlava roncsa mellett elhaladva ért Schildau szigetéhez. November 4-én a Kolberg Arensburgból Windauba hajózott, ahol Lipót bajor királyi herceg, a keleti front német erőinek főparancsnoka (Ober Ost) szállt a fedélzetére. A herceget Arensburgba vitte, majd onnan november 11-én visszahozta Windauba. Innen a cirkáló Libauba hajózott tovább, hogy visszavegye a fedélzetére Hopmant.[19]

December 7-én Ludolf von Uslar ellentengernagy váltotta Hopmant, aki aznap szintén a Kolberget tette meg zászlóshajójának, de csak rövid ideig maradhatott a fedélzetén, mivel a cirkálót hamarosan visszahívták Kielbe karbantartási munkálatok elvégzése céljából. December 29-én hagyta el Libaut és a munkálatok 1918. január 1-től március 17-ig eltartottak. Ezen időszak alatt két 8,8 cm űrméretű légvédelmi ágyút kapott. A kieli tartózkodása közben 1917 decemberében Oroszország fegyverszünetet kötött a központi hatalmakkal, ami után a balti-tengeri felderítőcsoportot január 24-én feloszlatták. Helyette egy új parancsnokság jött létre a térségben, melynek vezetője a „Balti-tenger Védelmének Parancsnoka” (Befehlshaber der Sicherung der Ostsee, röviden: BSO) lett és két külön részleg (keleti és nyugati) tartozott alá. A szolgálatba visszatérő Kolberg a nyugati részleg zászlóshajója lett, melyet Hermann Nordmann ellentengernagy vezetett, akit október 28-án Walter von Keyserlink ellentengernagy váltott.[19]

A Kolberget március 28-án a Balti-tengeri Különleges Alakulat ("Sonderverband für der Ostsee") kötelékébe irányították át, aminek az volt a feladata, hogy támogassa a német intervenciót a finn polgárháborúban. A cirkáló részt vett a 14. vadász-zászlóalj Hanko elleni támadásában. Később leváltotta a Rheinland csatahajót, mely az Åland-szigeteknél állomásozott, hogy az ottani német csapatokat támogassa. Itt május 19-ig maradt, mikor a Stralsund váltotta. A Kolberg másnap hagyta el Mariehamnt és indult vissza Kielbe, ahova május 22-én érkezett meg és került vissza a BSO-hoz. Rövid ideig a Kis-Belt vizein járőrözött mielőtt visszatért a Balti-tengerre június 18-án, ahol ismét Uslar zászlóshajója lett. Uslar beosztásának megnevezését eddigre a Balti Vizek Parancsnokára (Befehlshaber der Baltischer Gewässer – BBG) változtatták. A Kolberg a Balti-tengeri Haditengerészeti Állomáshely (Marinestation der Ostsee) parancsnokát, Gustav Bachmann tengernagyot egy Danzigot, Libaut, Windaut, Revalt és Arensburgot érintő útra vitte és Rigában tette végül partra.[19]

Július 3. és 23. között a Kolberg Kielbe hajózott, majd visszatért Libauba. Ezután a Balti-tengeren tett egy utat Reval, Helsinki, Kotka, Hungerburg, Björkösund és Hanko érintésével. Az orosz főváros Szentpétervár elfoglalását célzó Zárkő hadművelet (Unternehmen Schlußstein) során a Friedrich Boedicker altengernagy vezette IV. felderítőcsoporthoz volt beosztva, de a hadműveletet szeptember 5-én lefújták. A Kolberget ezután visszarendelték a BBG-hez és állomáshajóként Helsinkibe küldték. Odaúton megállt Mariehamnban, Jakobstadban és Nikolaistadban. Szeptember 25-én Revalba hajózott, itt parancsot kapott a Kielbe való visszatérésre, ahol ki kellett vonni a szolgálatból. Két nappal később elhagyta a várost és szeptember 29-én érkezett meg Kielbe. Október 2. és 5. között a legénységének egy részét a Krímre irányították az ottani haditengerészeti különítményhez. A cirkálót már a háború után, december 17-én vonták ki a szolgálatból. Nem szerepelt az internálásra kijelölt hajók között, így Kielben maradt.[24]

A francia haditengerészet kötelékében

Colmar névvel a Jangce folyami őrjárat részeként

A Kolberget 1919. november 5-én törölték a flotta állományából és a Scapa Flow-ban elsüllyesztett hajók helyett az antantnak kiszolgáltatandók között került Cherbourgba 1920. április 28-án "W" megjelöléssel. A francia haditengerészet állományába 1922-ben vették fel Colmar névvel. A franciák nem hajtottak rajta végre jelentősebb módosításokat, a legjelentősebb változtatás az volt, hogy a 8,8 cm-es lövegeit 7,5 cm-esekre cserélték. Ezek az ágyúk a módosított hátsó felépítmény tetejére kerültek. Amint ezzel a módosítással végeztek, próbajáratokra küldték, melyek csaknem egy éven át eltartottak.[25][26] 1922-ben Francia-Indokína vizeire küldték gyarmati szolgálatra, ami három éven át tartott. 1922. június 19-én hagyta el Franciaországot és szeptember 7-én érkezett meg a gyarmatra. Megérkezésekor a Montcalm páncélos cirkálót váltotta a Távol-keleti Haditengerészeti Divízió (Division Navale de l'Extreme Orient) zászlóshajójaként. Az 1923-as nagy kantói földrengéskor Vlagyivosztokban volt, ahonnan a katasztrófa hírére Jokohamába ment segíteni a mentést.[27]

Számos másik cirkáló csatlakozott hozzá a Távol-Keleten, köztük a Jules Michelet, Victor Hugo és Jules Ferry páncélos cirkálók. 1924 szeptemberében Jules Ferryvel hozzájárult egy többnemzetiségű, 1800 fős partraszálló csoport felállításához, melynek feladata a Sanghajban kitörő erőszakos cselekedetek megfékezése volt. Novemberben visszarendelték Franciaországba, ahova 1925. február 11-én érkezett meg.[28][29] Ezután már csak pár hónapig volt a flotta aktív állományában, mivel novemberben szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították és kivonták a szolgálatból. 1926-ban és 1927-ben a többi német építésű német cirkálóhoz szereltek ki belőle alkatrészeket („kannibalizálták”), majd 1927. július 21-én törölték a flotta hajóinak lajstromából. Ezt követően Brestben bontották le.[30][27]

Parancsnokok (Császári Haditengerészet)

1910. június-szeptember Hans von Abeken sorhajókapitány
1910. szeptember-október Paul Möller sorhajóhadnagy (csökkentett legénységgel)
1910. október-december Max Hahn fregattkapitány/sorhajókapitány
1911. április-június Alexander Erdmann korvettkapitány
1911. június – 1912. augusztus Paul Heinrich fregattkapitány/sorhajókapitány
1912. szeptember – 1915. február Wilhelm Widenmann fregattkapitány/sorhajókapitány
1915. március-május Ernst Ewers sorhajókapitány
1915. május 15. – 1916. február 6. Max Kühne fregattkapitány/sorhajókapitány
1915. augusztus-szeptember Erich Dolberg sorhajóhadnagy (képviseletben)
1916. február – 1918. december Kurt Frank fregattkapitány/sorhajókapitány
1918. október Joachim-Eberhard Piernay sorhajóhadnagy (ügyvezetőként)
1918. október-november Kurt Hoffmann tartalékos sorhajóhadnagy (ügyvezetőként)

Jegyzetek

  1. ↑ a b c Gröner, 106. o.
  2. ↑ Campbell & Sieche, 159. o.
  3. ↑ Gröner, 106–107. o.
  4. ↑ a b Hildebrand, Röhr, & Steinmetz, 155. o.
  5. ↑ Hildebrand, Röhr, & Steinmetz, 155–156. o.
  6. ↑ a b c Hildebrand, Röhr, & Steinmetz, 156. o.
  7. ↑ Woodward, 29. o.
  8. ↑ Herwig, 149–150. o.
  9. ↑ Tarrant, 31. o.
  10. ↑ Halpern, 41. o.
  11. ↑ Tarrant, 33. o.
  12. ↑ Hildebrand, Röhr, & Steinmetz, 156–157. o.
  13. ↑ Halpern, 45. o.
  14. ↑ Tarrant, 38. o.
  15. ↑ a b c d e Hildebrand, Röhr, & Steinmetz, 157. o.
  16. ↑ Halpern, 196–197. o.
  17. ↑ Polmar & Noot, 43. o.
  18. ↑ Hildebrand, Röhr, & Steinmetz, 157–158. o.
  19. ↑ a b c d Hildebrand, Röhr, & Steinmetz, 158. o.
  20. ↑ Staff, 60. o.
  21. ↑ Staff, 102–103. o.
  22. ↑ Staff, 113–114. o.
  23. ↑ Staff, 119–120. o.
  24. ↑ Hildebrand, Röhr, & Steinmetz, 158–159. o.
  25. ↑ Gröner, 107. o.
  26. ↑ Dodson, 150–151. o.
  27. ↑ a b Dodson, 151. o.
  28. ↑ Jordan & Moulin, 213. o.
  29. ↑ Waldron, 53–54. o.
  30. ↑ Smigielski, 201. o.

Megjegyzések

  1. ↑ A hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója.
  2. ↑ A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/45 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 45-ször olyan hosszú, mint a cső űrmérete.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Kolberg című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Kolberg című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

Kapcsolódó olvasmányok

  • Spoils of War: The Fate of Enemy Fleets after the Two World Wars. Barnsley: Seaforth Publishing (2020). ISBN 978-1-5267-4198-1 
  • The Kaiser's Cruisers 1871–1918. Annapolis: Naval Institute Press (2021). ISBN 978-1-68247-745-8