Ebben a cikkben elmélyülünk a RD–170 lenyűgöző világában, feltárva eredetét, jellegzetes jellemzőit és a mai társadalomra gyakorolt hatását. A RD–170 ősidők óta felkeltette az emberiség érdeklődését és kíváncsiságát, olyan vitákat és elmélkedéseket generált, amelyek túlmutatnak az időn és a téren. A történelem során a RD–170 kitörölhetetlen nyomot hagyott, befolyásolva a mindennapi élet kulcsfontosságú aspektusait, és átlépte a kulturális határokat. Ebben a cikkben azt javasoljuk, hogy mélyedjünk el a RD–170 rejtélyeibe és csodáiba, gazdagító és megvilágosító perspektívát nyújtva az olvasónak ebben a vitathatatlan jelentőségű kérdésben.
Az RD–170[1] (cirill betűkkel: РД–170, GRAU-kódja: 11D521) a szovjet Enyergomas tervezőirodában (korábban: OKB–456) kifejlesztett zárt ciklusú (előégetős) folyékony hajtóanyagú rakétahajtómű. Az alapváltozatát az Enyergija nehézrakétához fejlesztették ki, később a Zenyit rakéták első fokozatában is használni kezdték. Továbbfejlesztett változata az RD–191, amelyet az Angara hordozórakétákba építenek, illetve az amerikai Atlas V hordozórakétához használt RD–180.
A világ jelenleg legnagyobb tolóerejű folyékony hajtóanyagú rakétahajtóműve. A szovjet, illetve orosz hajtóművekre jellemzően négykamrás égéstérrel rendelkezik, a fúvócsövek tengelye (a tolóerővektor) alaphelyzetben párhuzamos. A fúvócsöveket négy-négy hidraulikus munkahenger mozgatja. Tüzelőanyagként kerozint, oxidáló-anyagként pedig oxigént használ. Két gázgenerátorral rendelkezik, amelyek egy turbinát működtetnek, a turbina pedig egy szivattyút hajt, ez látja el tüzelőanyaggal és oxidálóanyaggal mind a négy kamrát. Az RD–170 hajtómű tömege 9750 kg.