Ebben a cikkben elemezzük a Mika Waltari hatását a kortárs társadalomra. Tekintettel a téma mai relevanciájára, feltétlenül meg kell értenünk, hogy a Mika Waltari milyen következményekkel jár különböző területeken, mint például a gazdaság, a politika, a kultúra és a technológia. A következő néhány sorban megvizsgáljuk, hogy a Mika Waltari hogyan változtatta meg a minket körülvevő világgal való interakciót, valamint annak hosszú távú következményeit. Részletes elemzéssel igyekszünk megvilágítani a Mika Waltari által generált dinamikát és az általa jelentett kihívások lehetséges megoldásait.
Mika Toimi Waltari | |
![]() | |
Élete | |
Született | 1908. szeptember 19. Helsinki |
Elhunyt | 1979. augusztus 26. (70 évesen) Helsinki |
Sírhely | Hietaniemi temető |
Gyermekei | Satu Waltari |
Pályafutása | |
Jellemző műfaj(ok) |
|
Fontosabb művei | Szinuhe; Mikael; Johannesz Angelosz |
Kitüntetései |
|
![]() | |
Mika Toimi Waltari aláírása | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Mika Toimi Waltari témájú médiaállományokat. |
Mika Toimi Waltari (Helsinki, 1908. szeptember 19. – Helsinki, 1979. augusztus 26.) finn író. Rendkívül termékeny és sokoldalú volt, de elsősorban mégis történelmi regényeiről híres, legismertebb műve az ókori Egyiptomban játszódó Szinuhe (Sinuhe, egyptiläinen, 1945). Magyar vonatkozás, hogy jelentős összeggel támogatta a fóti gyermekvárost.
Édesapja, Toimi Armas Waltari iskolaigazgató és evangélikus lelkész volt, édesanyja, Olga Maria Johansson irodai ügyintézőként dolgozott. A Waltari családnak három gyermeke volt. Mika 1908-ban született, ötéves volt, amikor meghalt édesapja, ezután édesanyja és nagybátyjai nevelték, egyikük Toivo Waltari, teológus, másikuk, Jalo Sihtola, mérnök volt.
Az egyetemen a család kérésének ellenére irodalmat és teológiát tanult, 1924-ben a filozófiai tudományok kandidátusa lett. Először egy könyvkiadóban dolgozott szerkesztőként, majd kritikusként. Hosszú utazásokat tett külföldön, több évig élt Franciaországban. 1938-tól csak az irodalomnak élt. Már a háború előtt elismert író volt hazájában.
Míg első regényében az urbánus (városi), dzsesszért bolonduló ifjúságról írt érzékletes kordokumentumot, később „fáklyavivő” elődeihez hasonlóan a múlthoz fordult és igyekezett az apák munkájával összekötő köteléket újrateremteni. Helsinki történetéről írta meg Apáról fiúra című trilógiáját. 1935-ben Állami Díjjal tüntették ki. 1957-től a Finn Tudományos Akadémia tagja volt. Cselekményekben gazdag – gyakran nyugat-európai úti élményeit tükröző – novellái (egyáltalán az is, hogy ezt a műfajt műveli) eléggé példa nélküliek voltak a havas, fenyves tájakon játszódó, hömpölygő stílusú finn irodalomban. A harmincas évek közepétől kezdve fordul a hagyományos finn témák és a helsinki városi élet ábrázolása mellett a bűn világa, filozófiája és pszichológiája felé (Ne legyen többé holnap, novella, 1937).
Legelső regénye az 1928-as A nagy illúzió. Itthon általában történelmi regényeiről ismert. Magyarul a Jézus korabeli Római Birodalomban játszódó két műve is megjelent, az Az ország titka és folytatása, Az emberiség ellenségei. Összesen hét történelmi regényt írt, ezek közül legfőbb művének a Szinuhe számít, mely 1945-ben íródott.
Műfaji érdeklődése széles: írt verseket, drámákat, történelmi nagyregényeket, hangjátékot, pamfletet, sőt detektívregényeket is. Utóbbiak nemcsak népszerűséget hoztak számára, de üzleti szempontból is sikeresnek bizonyultak. Bevételüket Waltari a finn irodalom és színházi élet támogatására használta fel. A finnek körében amúgy sem szokatlan magyarok iránti rokonszenve abban is megmutatkozott, hogy jelentős összeget adományozott a fóti gyermekváros javára, sőt tervezte azt is, hogy ellátogat Magyarországra. Ebben 1979-ben bekövetkezett halála akadályozta meg.
Az 1980-ban interjúiból és beszélgetésekből Ritva Haavikko által összeállított visszaemlékezéseiben Waltari Maupassant, Csehov és Thomas Mann műveire is utal mint irodalmi példaképekre.
A csillaggal (*) jelölt művek magyarul is megjelentek.