Ma a Mario Monti a mai társadalomban nagy jelentőségű és érdeklődésre számot tartó téma. Több szempontból is a Mario Monti-nek sikerült megragadnia az akadémikusok, a szakemberek és a nagyközönség figyelmét. Hatása a mindennapi szempontoktól a nagy globális jelentőségű kérdésekig terjed. Ebben a cikkben elmélyülünk a Mario Monti világában, feltárjuk különböző oldalait, elemezzük a hatását különböző összefüggésekben, és átgondoljuk a mai relevanciáját. Csatlakozzon hozzánk a Mario Monti felfedezése és megértése útján.
Mario Monti | |
Olaszország miniszterelnöke | |
Hivatali idő 2011. november 13. – 2013. április 28. | |
Előd | Silvio Berlusconi |
Utód | Enrico Letta |
a versenyjogért felelős európai biztos | |
Hivatali idő 1999. szeptember 15. – 2004. október 30. | |
Elnök | Romano Prodi |
A belső piacért, szolgáltatásokért, vámokért és adózásért felelős európai biztos | |
Hivatali idő 1995. január 18. – 1999. szeptember 15. | |
Elnök | Jacques Santer |
Született | 1943. március 19. (82 éves)![]() |
Párt | független |
Foglalkozás | közgazdász, politikus |
Iskolái |
|
Vallás | római katolikus |
Díjak |
|
![]() | |
Mario Monti aláírása | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Mario Monti témájú médiaállományokat. |
Mario Monti (Varese, 1943. március 19. –) olasz közgazdász, politikus. Két egymást követő ciklusban az Európai Bizottság tagja volt, emellett a Bocconi Egyetem rektori, majd elnöki tisztét is betöltötte. 2011. november 13. és 2012. december 21. között Olaszország miniszterelnöke.[2][3]
A milánói Bocconi Egyetemen szerzett diplomát közgazdaságtan és menedzsment szakon. A Yale Egyetemen James Tobin későbbi Nobel-díjas közgazdász keze alatt tanult.[1]
1970-től 1985-ig a Torinói Egyetemen tanított közgazdaságtant.[1] Ezután átment a Bocconi Egyetemre, amelynek 1989-től 1994-ig rektora volt, 1994 óta pedig elnöke. Kutatásainak eredménye többek között a Klein–Monti modell, amely a monopolhelyzetben működő bankok viselkedését írja le.
1994-ben Silvio Berlusconi első kormánya az Európai Bizottság tagjai közé jelölte Emma Boninóval együtt. 1995-től kezdődő első ciklusában a belső piacért, szolgáltatásokért, vámokért és adózásért volt felelős. Négy évvel később, 1999-ben Massimo D’Alema kormánya jelölte a következő, Romano Prodi vezette Bizottságba, ahol a versenyjog területét kapta meg; ebben a minőségében többek között monopólium-ellenes eljárást kezdeményezett a Microsoft ellen (Microsoft-per). Ő vezette a General Electric és a Honeywell tervezett fúziójának vizsgálatát is, amelyet az Európai Bizottság nem engedélyezett.[1][4]
2005-ben megalapította a brüsszeli székhelyű Bruegel gazdaságpolitikai agytrösztöt.[1]
2010-ben José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke megbízta egy jelentés elkészítésével, amely az egységes piac jövőjével foglalkozik, és annak kiteljesítését szolgáló intézkedésekre tesz javaslatot.[1][4] Ugyanebben az évben alapító tagja lett a Spinelli-csoportnak, amely az Európai Unió föderalizációjának kíván új lendületet adni.[1]
Nős, két gyermeke van. Érdekli az egyiptomi kultúra, ő a védnöke a híres milánói Egyiptomi Múzeumnak.